Távkapcsolat után összeköltözés, de kinél és hogyan?

Hány évesek vagytok?

Egyébként minden kapcsolatért kell áldozatot hozni! Olyan nem lesz hogy a te életed változatlan marad és csak ő alkalmazkodik. Sérülést okoz, lesz egy alapvető vitatémátok, kompromisszumot kell kötni. A legjobb félúton találkozni ilyen esetben, hogy te is teszel erőfeszítést és ő is, te is hozol áldozatot érte és ő is érted.

Nálunk is volt ilyen, közös mindkettőnknek megfelelő megoldást találtunk, mindkettőnknek van olyasmi ami nem tetszett elsőre az adott helyzetben de a másik miatt alkalmazkodtunk hozzá.

Ezeket a kérdéseket beszéljétek meg:

1: kinek van saját lakása, ami később is minden "gond" nélkül az övé marad?

2: kinek a lakására kell költeni, kié van jobb állapotban?

3: kinek jobb a munkája esetleg fizetés szempontjából? Nem mindegy, hogy 200 ezerből éltek meg, míg a másik munkát talál, vagy csak 120 ezerből.

4: melyikőtök városában találna a másik könnyebben munkát?

A barátokra azt tudom mondani, hogy fontosak nagyon, de nem ők fognak veled gyereket vállalni, nem velük fogsz összeházasodni és összeköltözni, nem velük fogod a mindennapi élet problémáit megvívni, hanem a pároddal, a TÁRSADDAL, ennél fogva nem szabad az egész életet a barátaidra építeni.

Fontosak, kellenek a barátok, nehéz időkben melletted állnak és segítenek, de amikor épp szülni készülsz, nem a barátaidra fogsz vágyni, hanem a párodra, nem a barátaid viszik el a gyereket az orvos ha beteg, hanem a párod, és amikor eltöröd a vállad, nem ők fogják kitörölni a feneked minden nap, hanem a párod (Bocsi az "erős" példáért, pont gyk-n olvastam múltkor, hogy a nő pasija eltörte a vállát, és nem tudta kitörölni a fenekét. A nő ápoló volt, de a pasi nem akarta engedni neki, és napokig nem ment el kakilni, végül nem bírta és csak hagyta hogy a nő kitörölje a fenekét.)

Az igaz barátaid akkor is a barátaid maradnak, ha csak havi egyszer tudtok találkozni, ha elkopnak mellőled, akkor nem is voltak annyira igaz barátok.

Emellett mindig lehetnek új barátaid is.

És ez vonatkozik a párodra is, ő is találhat új barátokat, és a régieket sem fogja elveszíteni, csak azért mert éli a saját életét egy kicsit messzebb.

A kor teszi, minél idősebb leszel annál több a berögződött dolog, félhetsz, mindenki fél aki megjárta már az főleg, de ha ez visszatart mindentől akkor egy idő után tönkretesz és a fejedre nő! Ezen vagy változtatsz vagy esélye sincs a dolognak sajnos. Erőfeszítések kellenek és áldozatok.

A barátok és az adott város szeretete nem túl mérvadó, a barátok megmaradnak ha igaziak akkor is ha messze vagytok ha nem akkor nem is értek annyit. A várost pedig lehet látogatni... A szülők, őszintén ne köréjük építs, ők nem lesznek veled sokáig, nem ők vállalnak veled gyereket és csinálnak veled végig mindent, nem velük öregszel meg, ha pedig gondozni kell akkor tuti fel kell adnod az állásod vagy magadhoz veszed őket, más lehetőség nem is nagyon van. Olyasmihez nem jó ragaszkodni ami nem szolgál úgymond téged (felneveltek, de nem azzal kell feltétlen hálásnak lenni hogy magadat korlátozod miattuk) és leragadsz miatta. Lehet a szülőt gondozni, látogatni, magadhoz venni ha már úgy van, de nem tesz jót ha ennyire ragaszkodsz. Ha pedig elvárja a szülő hogy vele maradj akkor ott gond van. Én 110km-re vagyok a szüleimtől a párommal mert ott tudtunk előrelépni. Ők mondták hogy meg ne próbáljunk miattuk maradni ott ahol nem jó (munka szempontjából) és látogatjuk őket, ha szükségük van segítségre kérnek, de jobb is a kapcsolatunk, nincs indokolatlan beleszólás stb.

Keressetek olyan helyet ahonnan te még be tudsz járni, de már annyira nem pest, tehát az előváros pl. Eladod vagy kiadod vagy csak otthagyod a lakásod, megpróbáljátok valahol együtt és meglátjátok hogy megy.

Az én esetemben már 1 év előtt felhoztam az összeköltözést és én invitáltam páromat magunkhoz. Ami azt illeti, csak párom jött mindig hozzám. Úgyszólván nálam volt biztos és normális hely Budapesten. Először csak vártunk, 1 évnél sürgősebbre akartam venni a témát, és robbant a bomba. Nem hagyja ott a szülői házat és a régóta fennálló munkaviszonyát. Valamennyire érthető volna, de hozzá kell tenni az alábbiakat. Neki nem annyira idősek a szülei, velük lakik még egy tesója is, a munkáját pedig kifejezetten nem is szereti. Konkrétan nem voltak észérvei. Én akárhogyan osztottam-szoroztam, mindkettőnknek a pesti élet lenne megoldás és mindenben segítenék neki. De szerinte költözzek én vele albérletbe félútra, "bebiztosítás" miatt budapesti középponton keressek másik munkát, ingázzak, a 2 műszakja mellett duplán fizessek mindenre, és ne lássam őt a hónap felében. (Nekem a szakmáimmal csak 1 műszak lehetséges.) Szerintem érthetően ezt kikértem magamnak. Sokkal többet áldoznék, miközben engem sok dolog köt ide és őt a vidéki községéhez szinte semmi. (Neki például barátai sincsenek.) Arról nem is beszélve, hogy mégis hol találnánk vidéken bejelentett albérletet. Ahhoz, hogy én is tudjak orvoshoz járni. Neki maradna minden. Ebből sajnos 4 hónapos viszálykodás lett, mert egyáltalán fel sem fogta agyilag. Illetve párkapcsolatban szerintem nem állunk úgy hozzá, hogy márpedig nem költözök hozzád. A biztos helyre. Ilyen nincs, mert ott valami nem stimmel és halálra van ítélve. Végülis kibékültünk és próbál változni... De sajnos mindkettőnkben megromlott és újabb idő kell. Pedig egyre rosszabb így. :/

Nektek szintén azt tanácsolom, hogy a fiúnak kéne Pestre költözni. De sajnos ti is elkövettétek azt a hibát, hogy nem beszéltétek meg előbb. Pszihológiát tanultam, ami szerint egy távkapcsolat esetén 6 hónap alatt el kell kezdeni megbeszélni a jövőt. A távkapcsolat egy olyan külön kategória, amiben máshogyan kell egymáshoz hozzáállni. Mert utána sokkal nagyobb sérülések születnek. (Később tanultam, mikor már megvolt távkapcsolatom.)