Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Mit csináljak ha az anyósom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak ha az anyósom mindenbe beleszól?

Figyelt kérdés
Anyósom nagyon egy uralkodó tìpus egyedül nevelte páromat fel. Párommal 3 éve vagyunk együtt 20évesek vagyunk mindketten és egyetemisták. Én egyetem mellett dolgozok van hogy 100at is keresek egy hónapban és még ösztöbdíjat is kapok. Anyósom mégis úgy kezel mintha gyerek lennék pedig évek óta magamat látom el. De még páromat is gyereknek tartja pedig ő is komoly. Fel vetődött hogy párommal összeköltözünk. Van egy kis lakásuk amit bérbe adtak oda mennénk ősszel. Már mondta párom anyósának és beleeggyezett még támogatott is. Erre ma felvetette hogy inkább én költözzek oda és hárman lakjunk együtt. Én ezt semmiképp nem akarom rengeteg konfliktus lenne és ami a lényeg nem lennénk kettesben barátommal. És anyósom még engem kért meg hogy párom beszéljem rá erre. Nem tudom így mi lesz én ezt semmikép nem szeretném. Pedig már mindent megterveztünk sokat félretettünk pár új bútorra. Szerintetek mi lehet a megoldás? 20/L

2016. márc. 9. 01:02
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

lehetoleg a ti eleteteket alakitsatokaz anyos az maradjon ki a tervbol \

legtobb esetben egy gatlo szemely akinek semmi koze es beleszolasa nincs a ti eletetekbe > remelhetoleg ezt a parod is megerti .megha az anyja akkor is !!!!

2016. márc. 9. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
A parom megerti.. o is ezt akarja,hogy csak kettesbe legyunk hisz meg ot is leuralja.. de en attol tartok hogy akkor azt mondja nem adja oda a lakast vagy barmivel zsarol...
2016. márc. 9. 01:18
 3/13 anonim ***** válasza:
30%

Először is, hivatalosan ő nem az anyósod, hiszen nem mentél férjhez a pacákhoz.


Másrészt - nem sértésből - de a pacáknak már régen le kellett volna kapcsolni az anyját, hogy hagyja be ezt a viselkedést, hogy beleszól mindenbe, mert zavar. Ha normális, akkor megérti, de ha nincs ki a négy kereke az asszonynak, akkor felesleges vele erről dumálni.


Egyszerűen hagyjátok figyelmen kívül, és ha tudtok, és szeretnétek, akkor költözzetek össze.

2016. márc. 9. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
Köszi a választ. Csak azért anyóst írtam mert így rövidebb mintha mindig leirnám h a párom anyja:D. Nemtudom az a baj ebből a szempontból milyen mondom mar fel eve tudja h szeptemberben koltozunk erre most teljesen mast mond. En meg teljesen kikeszulok ha tenyleg ilyen lesz hogy mindig mindent o mond meg. Mert meg amikor parom nem volt ott azt is mondta h hat egy no ugyis eleri amit akar es o ugye azt akarja h ne koltozzon el parom.
2016. márc. 9. 01:36
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
Ha a hapek nem tudja magát függetleníteni az anyjától, vagy képtelen arra, hogy leállítsa a mutert, akkor nem ajánlom, hogy huzamosabb ideig vele maradj, vagy hozzá menj feleségül, mert tipikusan olyan életed lesz, akinek az anyósa megkeseríti az életét.
2016. márc. 9. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
Igen ezt tudom es azt nem birnam. De paromat nem akarom elvesziteni ezert remelem hogy tud beszelni az anyjaval. Megkertem hogy beszeljek meg es az anyja ne engem akarjon rabeszelni. Mar most elegem lett ebbol. Igyis mivel en koliban elek mindig naluk talalkozunk es sokat ott az anyja es en ilyenkor annyira feszelyezve erzem magam hogy az leirhatatlan. Probal kedves lenni mindenbe segiteni tenyleg azt hittem h ezt kedvessegbol de kezdem atlatni miert is...
2016. márc. 9. 01:46
 7/13 anonim ***** válasza:
De az anyja nem szokott lelépni akkor, amikor te náluk vagy?
2016. márc. 9. 01:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Együtt érzek!


"Anyósok szájából" a "egy nő úgy is eléri amit akar" kijelentés kicsit kétértelmű, mert te külön akarsz tőle költözni, és mivel nő vagy ezt el is éred, szerinte.


Amúgy nálunk a kapcsolat úgy kezdődött, hogy barátom anyja először kedves volt, majd mikor rájött, hogy komolya a dolog, akkor elkezdett ragaszkodni a fiához és nem akarta hétköznap leengedni, meg balhézott sokszor, hogy a fia nem szereti őt, mert mindig otthagyja és lejön hozzám, stb... Ott a barátom fellépett ellene és megmondta, hogy ezzel a viselkedéssel azt is eléri, hogy maholnap barátom el is költözik otthonról. Akkor még voltak húzásai, de sosem érte el amit akart a lelki zsarolással, így végül beletörődött. (Mellesleg az én fejemhez is vágott dolgokat, hogy elveszem a fiát és hasonlóak, hát én sem hagytam magam, arra is rájött, hogy engem sem tud elüldözni, mert kiállok magamért).


Most még külön élünk, de ha elköltözésre kerül a sor, akkor eszünk ágában sem lesz ott maradni. Most már nem szól bele a dolgokba, meg nem próbálja kisfiúnak nézni a barátomat, hogy megtilthasson neki dolgokat, de semmiképpen sem lenne jó együtt élni, mert egy perc magányunk nem lenne. Tapasztalom, mikor csak én megyek át 1-2 napra hozzájuk, egyedül este, mikor mindenki alszik akkor tudunk kettesbe lenni.


Nem, ezt te se vedd fontolóra. Ha megsértődik, megsértődik, de mindenképp költözzetek külön. Ha a barátom mégis az anyjára hallgatna és azt mondaná, hogy végül is ha annyira akarja az anyja költözzetek oda, akkor még mindig befolyásolható, ami nem jó dolog.

Ebben a kérdésben nem engedhetsz, mert ha most engedsz később sokkal rosszabb lesz.


Ha másképp nem megy hagyd figyelmen kívül, ti költözzetek külön, ha meg megsértődik, úgyis rájön, hogy ezzel csak rt a kapcsolatának a fiába, majd észhez tér és kibékül veletek. Ha "hisztizik", abból csak ő jöhet ki rosszul, úgyhogy hajrá, valósítsátok meg a terveiteket.


Amúgy a mi kapcsolatunk most 4 éves, én most leszek 20, a barátom meg 23 ebben az évben.

2016. márc. 9. 01:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Nem, nem nagyon megy el akkor otthonrol max boltba. Altalaba inkabb lehiv minket is magahoz h vmibe epp segitsunk igy azt a keves egy ket orat ami nekem egyetem es munka kozt van azt is elveszi. Az elejen nekunk is mondott ilyeneket h miattam nincs otthon a fia meg hasonlok bar akkor meg nem voltam ott igy nemtudom azt hogy rendezte baratom. Koszi a valaszt igazad van nem szabad hagynom.. szeri ntetek meg most tisztazzuk le vagy koltozes elott? En orulnek ha most beszelne majd a baratom vele h nyugodtabban aludhassak
2016. márc. 9. 02:10
 10/13 anonim ***** válasza:
Magyarázd el anyós pajtinak, hogy ti önálló közös életet szeretnétek kezdeni. Nem fogja megérteni, de ez már legalább egy indok arra, hogy ne költözz oda anyóshoz. Mondjuk én vissza utasítottam édesanyámék kiadó lakását. Pont az volt nálunk a lényeg, hogy kiszabaduljunk mind két szülő fennhatósága alól.
2016. márc. 9. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!