Szerintetek engednem kéne, hogy a párom unokahúgát magunkhoz vegyük?

En baromira gyerekellenes vagyok, de ha a ferjem ilyen szituba kerulne kerdes nelkul befogadnam a kolykot hiszen a gyeteknek o az egyetlen csaladja. A gyerekek olyanok amilyenne neveled oket, ezt ne felejtsd el. Tehat lehet a kislany egy rosszcsont, de ez jo es szereto nevelessel atfordithato.

Masreszt ez neki ugyanolyan nehez mint neked, es lehet h baromira utalod az egssz helyzetet itt te vagy a felnott es neked kell felnonod a feladathoz. Nezd, barmennyire is irritalo egy gyerek (mert a zomuk az) az osszesben van valami ami szeretheto es ha ezt a pontot megtalalod akkor hidd el h szeretni fogod.

Fontos, h nyitottan allj hozza es ne duzzogassal, vagy pedig hagyd el a pasit. Ez a ket lehetoseg van. Engem a gyerek szotol a hideg raz de szeretem a ferjem gyereket, mert alapvetoen egy szeretnivalo kolyok csak neki is megvannak a sajat hibai, de ha valaki bantani merne kb letepnem az illeto orrat:-)

Fura dolgok ezek es hidd el bele lehet ebbe jonni. Neki kell egy anyuka, ez van, marpedig egy jo anyuka. Bixtos vagyok abban h akar,ennyire is remiszto ez neked most, egy ido utan megtanulod jol kezelni es alapbetoen tok igaz az a dolog, h a gyerekeknek csak szeretet kell, azaz vegtelen szeretet es elfogadas.

Szeretni oket olyannak amilyenek, nevelgetni oket, megerteni, kell hozzajuk egy baromi nagy adag turelem es kompromisszumkezseg. Sok sikert hozza:-)

Nem túl szimpatikus a hozzáállásod, kérdező, de először is tisztázzunk pár kérdést.

Hány évesek vagytok és mióta vagytok együtt?

Van munkátok, jövedelmetek? Meg tudtok élni?

Nézd, nekem van egy öcsém, aki honvéd, még nem házas és nincs gyereke, van egy barátnője. Tegyük fel, hogy komolyabbra fordul a dolog és nagynéni lennék. Tegyük fel, hogy öcsémmel és a párjával történne valami, és a gyerekük árvává válna. A gyámhatóság a legközelebbi rokonokat keresi fel elsőként, nagyszülőket és testvért. Nekem nem lenne kérdés, hogy a testvérem gyereke ne kerüljön intézetbe, és ha úgy adódna, gondjaimba venném.

Első már leírta.

Amúgy értem,hogy nem akarsz még gyereket,de gondolj bele szegény kislány helyzetébe...

Nézd, nem vagytok már gyerekek.. Egyébként azt megértem, hogy nem szeretnél még gyereket, mert nem érzed késznek rá magad, de az élet néha válaszol..

Itt egy ilyen helyzet, egy kihívás, egy nagy feladat. Valamiért most ezt kapod az élettől. Itt egy kicsi lány, elvesztette a szüleit és van egy lehetősége. A párod. Ti. A ti szüleitek. Ennyi. Vagy otthon. Jártál már gyerekotthonban? Én igen, nem egy vidám hely.. És nagyon kicsi az esélyük a kitörésre.. Én ismeretlenül büszke vagyok a párodra, hogy zsigerből meghozott egy ilyen döntést..

Nem foglak mindennek lehordani, mert szerintem nem szívtelen vagy, csak ijedt. Gondold át, töprengj. Ha tényleg nem vagy kész, akkor szakítsatok, mert a párod döntött. Tudom, kemény, de most azt hiszem, igaza van.. Ha van egzisztenciátok és meg tudtok élni, akkor jut a kicsinek is. Plusz, nem egy csecsemőt kapsz, akivel azt sem tudod, mit kell csinálni, hanem egy beszélni, mozogni, gondolkozni képes kicsi embert, aki szocializálódik, él, játszik és hamarosan iskolás lesz. Rengeteg lehetőség van, ahonnan ingerek érik, és olyanok is, ahol Neked/Nektek tudnak segíteni, ha így belecsöppentek. (Nevelési tanácsadó, stbstb.) Szóval, dönts..

Ha jól értem, akkor itt te magad félsz a helyzettől és nem tudod, hogyan bánj egy gyerekkel. Javíts ki ha nem így van!

Ha észérvek mentén megyünk, akkor:

1. Párodnak igaza van abban, hogy jobb a gyereknek a saját családja, mint egy otthon. Mindenféle szempontból, de főleg akkor, ha már alapból is van ismeretség, kötődés. Így a gyerekben talán kisebb lehet a törés.

2. Nem vagytok már gyereke, megvan az egzisztencia, lakás, fizetés stb. Ez nem lehet akadály.

3. Nem egy kisbabát kapsz, akivel azt sem tudod mit kell tenni. Már tud beszélni, meg lehet értetni vele dolgokat stb. Ha ettől félsz, akkor ez sem lehet akadály.

Továbbá egy gyermek rengeteg örömet is tud ám okozni. Amikor vidám, rád nevet, együtt játszatok, 5-öst hoz haza a suliból stb.

Ha jól értem, akkor pedig a saját szüleid is besegítenének, ellátnának tanácsokkal stb. Ők pedig azért már csak felneveltek legalább egy gyereket.

Amire fel kell készülnöd:

1. Máshogy kell szervezned a napirended. Oviba vinni stb.

2. Az előző pontból adódik, hogy emiatt lehet kevesebb idő jut egymásra a pároddal.

3. Kicsit a háztartást is lehet máshogyan kell vezetni. Főzés, anyagiak szempontjából.

Összességében nem irigyellek, hiszen a semmiből kell hirtelen anyának lenned. Ugyanakkor csak biztatni tudlak, hozzáállás kérdése az egész, hidd el bele lehet szokni.

Bárhogy dönts helyes lesz! :)

Megértem az álláspontodat, kérdező, de ha a te testvéred gyerekéről lenne szó, akkor is inkább intézetbe küldenék? Nem tudom, van-e testvéred, de képzeld magad bele ebbe a szituációba.

A párod készen áll arra, hogy a kis rokonát magához vegye, neki ez nem kérdés, te pedig dönthetsz, hogy velük tartasz, vagy vége a kapcsolatotoknak. Anyukám 25 éves volt, amikor születtem.