Ki lenne elég tökös bevállalni?

Sziasztok!

Szóval van ez a lány, akivel másfél éve vagyunk együtt. Fél éve majdnem szakítottunk, de inkább adtunk magunknak egy újabb esélyt. Nem mondom, hogy egyszerű helyzetben van, most fejezte be a tanulmányait, viszont munkát nem kap ebben a városban a végzettségéhez megfelelőt. Viszont nem is egyszerű eset, nagyon makacs tud lenni és általában el is éri amit szeretne, akkos is, ha az pont az ellenkezője, mint amit én szeretnék. Persze szeret. Nagyon.

Van egy kisiskolás korú lánya, akinek a neveléséből kizárt azzal, hogy "majd ha neked is lesz, megmutathatod". Persze nem is lett a szívem csücske, mert szerintem egy elkényeztetett ayuci kedvence, aki folyamatosan megpróbál kijátszani. Ettől függetlenül játszok vele, elviszem bringázni, vigyázok rá amikor kell.

De vissza erre a lányra. Családommal nem jön ki, ez részben mindkét fél hibája, viszont már meg se akar nekik bocsájtani, viszont néha kitör belőle, hogy milyen rossz, hogy nincs neki egy normális anyósjelöltje.

Önálló keresete nincs, mert most fejezte be a sulit és a nyári szünet miatt otthon van a kislányával, akit nem tud sehova vinni, mert az egyetlen élő nagyszülő még dolgozik, az én családom pedig még szóba se jöhet. Persze próbálkozik részmunkaidős nyári munkákkal, de az megy is a kislány alapba. Igazából a rezsi, kaja, nyaralás, minden egyéb az én keresetemből megy és néha besegítek az egyéb költségekbe is (gyógyszer a kislánynak, kocsi szervízelése, egyéb nem látott dolog).

Azt kéri, hogy költözzünk fel Budára, mert ott tuti van neki állás és végre kiteljesedhetne. Amit én szeretnék, mert csak boldognak szeretném látni és tényleg van is, viszont sajnálnék itthagyni mindent. Erre tesz rá, hogy már a kapcsolatunk eleje óta fújom, hogy és Budapestre nem.

B terv, hogy vállaljunk babát, maradjunk még egy három évet és utána költözzünk. Ugyanúgy ugyanoda, mert neki és a kislánynak is jó lenne. Addig meg kapná a GYES-t a fősuli miatt.

Nekem még nincs gyerekem és talán jogosan félek picit a dologtól. Korábban már beszélgettünk róla, de mindig azt éreztem, hogy kihagyna a döntésekből. Hova járjon óvodába, majd suliba, de még a nevébe (sőt még a nemébe) se szóljak bele. Én meg nem az vagyok, akinek státuszszimbólumként kéne egy gyerkőc. Elmesélés alapján ezt már eljászotta egyszer a kislányával, de ott más volt a helyzet, ahol az "apukának" sokkal fontosabbak voltak egyéb dolgok.

Szerintetek? Szeretem, de nem tudom nem úgy érezni, hogy csak ki lennék használva, ahogy a gyerek is, aki csak azért jönne mert épp beleillene valamiféle tervbe.

Ezt már nagyon jó volt kiírni magamból, bocs hogy hosszúra sikeredett.