Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Szerintetek ő megcsal vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ő megcsal vagy egyszerűen munka undora lenne?

Figyelt kérdés

Tegnap úsztunk a melóban kolbászt készítettünk, mivel a párom imádja ezért az ő kedvéért készítettünk.

A családban csak ő az egyetlen aki jelentős mennyiséget szokott enni belőle.

Én daraboltam össze és daráltam a húst nő létemre, amíg ő járta a boltokat hozzávalókért.

Az még nem is lényeges mert nem sok kedvem volt a melegben boltba menni, de amikor mondtam neki hogy akkor legalább segítsen fokhagymát pucolni az egyenesen nem tetszett neki, még hosszú percekig húzta az időt a számítógép előtt,mikor én már rég elkezdtem a pucolást.

Aztán ő is neki fogott, de azzal lezárult a segítsége.

Ő kerékpárt szervizelt de a nagy melegbe attól is elment a kedve.

Mikor már még délelőtt kijelentettem neki hogy én összeállítom a kolbásznak valót akkor ő fogja kitölteni.

Akkor is visszakozott de gondoltam ha már élesbe megy a dolog akkor rá tudom kényszeríteni hogy ha már csak neki készül akkor vegye a fáradtságot hogy segítsen is bele.

Előtte leültem kávézni ő klipeket nézegetett amiben tangás csajok táncoltak, én is néztem , közben masziroztattam a lábam.

Aztán egyszer csak felállt és közölte hogy ő elmegy a haverjához, munka, kolbász töltés előtt közvetlen, gyorsan felöltözött.

Én meg leszidtam hogy mit képzel magáról hogy itt hagy munka kellős közepén úgy hogy neki készül a kolbász, na akkor felfújódott, levetkőzött, és ki ment vissza kerékpárt javítani de nem segített kolbászt tölteni.

Miért akart elmenni ilyen hirtelen itthonról, mert nem akart dolgozni vagy a klip hatására elindult benne valami ha esetleg van valakije?

De így sem segített akkor miért akart volna menekülni a meló elől?



2015. júl. 25. 09:37
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
70%
2015. júl. 25. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%

Miért akart elmenni ilyen hirtelen itthonról, mert nem akart dolgozni vagy a klip hatására elindult benne valami ha esetleg van valakije?


Erre szerintem mi sem tudhatjuk a választ, legfeljebb találgathatnánk.


Egyet tudok: ha én lennék ilyen helyzetben, és a párom legközelebb is venne egy nagy adag húst, és kitalálná, hogy kolbászt töltünk, akkor kikészíteném neki a vágódeszkát, kést, és a darálót és a fűszereket, megpucolnék neki annyi fokhagymát, amit ő múltkor, aztán vagy leülnék a gép elé és szexi úszónadrágos pasik képeit nézegetném, vagy elfoglalnám magam valami számomra kellemes és/vagy hasznos tevékenységgel otthon vagy máshol.


A párom meg felnőtt ember, majd eldöntené, hogy ott romlik-e meg a hús a 35 fokban, vagy sem.

2015. júl. 25. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
0%
miért nem kaptad be inkább az ő kolbászát?? annak jobban örült volna talán
2015. júl. 25. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
simán el akarta lógni a melót, nem kell feltétlen többet belelátni, mint ami
2015. júl. 25. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

Az az igazság hogy már a volt barátom csalt engem, de más volt a jel, ő a telefonját dugdosta, sms-ek jöttek tőle, amikor eljöttem tőle visszamentem váratlanul és ő már úton volt a discoba és út közben futottunk össze, és miután hazajött velem állandóan csörgött a telefonja aznap este,gondolom hogy miért nem megy már érte, amikor én vettem föl az exem szaladt utánam a telefonjáért hogy semmi olyat ne mondjak ami esetleg őt megszégyeníti.

Szidott hogy mit képzelek én magamról, de ő nem vette fel a telefonját hanem kinyomta hogy nehogy elszólja magát a telefon másik oldalán lévő csaj.

Zavartan viselkedett, mindig kifogásokat talált hogy hova kell mennie, kiöltözve.

Aztán egy idő után késett a munkából fél órákat aztán egyszer úgy akartunk szexelni hogy nem fürdött meg és kérte hogy kényeztessen orálisan, de amikor megéreztem azt a női szagot a péniszén egyszerűen nem ment semmi.

Nem akart szexelni ő is mindig a fáradtságra fogta álltalában.

Egyszer leteszteltem hogy meddig nem kezdeményez, és 1 hónap telt el, úgy hogy szinte minden nap együtt feküdtünk és ébredtünk és nem volt szex.

Amikor már rimánkodtam és nem hagytam békén szinte már rá másztam hogy legyen valami akkor , mondta hogy legyen azzal a levakarós szöveggel amiben lehet érezni a hanglejtésében hogy essünk már túl rajta, persze szavakba nem így öntötte.

Akkoriban nagyon sokat féltékenykedtem ha már más nőket nézegetett nekem nagyon rosszul esett.

Bár őt én eleinte csaltam amíg nem, tudtam eldönteni hogy komoly kapcsolatot szeretnék e vele amíg nem döntöttem.

Nem tudom ezért csalt e mert visszaakarta adni vagy mert a vérében volt.

Ezzel szemben a mostanit egyszer sem csaltam meg 3 éve élünk együtt.

Mégis érzem felőle néha a lerázós szöveget szex előtt.

És van hogy eltelik 2 hét is mire lesz valami.

Ő egész nap el lenne úgy hogy hozzám sem érne nem adna puszit.

Csak nekem igényem van rá.

Sajnos nem sok közös téma van.

Ami őt nem érdekli az elmegy a füle mellett.

Ugyan olyan vagyok mint mikor megismerkedtünk csak minden olyan megszokottá vált.

És sokat veszekszünk a lustaságán.

Egyébként munkahelyén oda teszi magát csak itthon van vele úgy hogy pihen.

lehet hogy túl sok energiát fektetek bele, hogy túl sokat foglalkozok a párommal.

2015. júl. 25. 10:01
 6/18 A kérdező kommentje:
L
2015. júl. 25. 10:02
 7/18 anonim ***** válasza:
100%

Ok, elsoroltad, hogy mi nem jó a kapcsolatodban.


Akkor sorold el, hogy mi a jó, és nézd meg, hogy a kettő arányban van e egymással... ha nem, akkor pedig nagy lány vagy, vond le a következtetést.

2015. júl. 25. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:

Lehet hogy igazatok van hogy túl sokat képzelek bele ebbe a dologba, de nagyon félek még egy csalódástól, és annál rosszabb nincs minta gyanú, tudod de nem tudod bizonyítani.

Lehet hogy magammal kéne többet foglalkozni , mert ha esetleg történik valami akkor én abba bele fogok rokkanni.

Túl sok időt töltök vele, ezen mindenképp változtatni kell.

És nem tehetek semmit ha meg akar csalni úgy is megcsal engem, akkor fejem tetejére is állhatok azt akkor sem tudom megakadályozni, esetleg a féltékenykedéssel még jobban bele küldöm abba amibe nem szeretném.

2015. júl. 25. 10:09
 9/18 anonim ***** válasza:
52%
Are you a fuckin' idiot????!!!????
2015. júl. 25. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
lehet, h a karma, mert te is csaltál korábban vkit? abban eléggé hiszek, h mindenki visszakapja a rosszat
2015. júl. 25. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!