Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Külön hálószoba?
Én el tudnám képzelni, abban a formában, hogy mondjuk van egy marha nagy házunk, sok szobával, ahol a nappali, gyerekszoba, mi hálószobánk mellett is még mindig marad hely, akkor szerintem lehetne mindkettőnknek egy-egy saját szobája is. Ha lenne ilyen szobám, akkor lenne benne ágyam is, és ha épp olyanom lenne, simán aludnék benne egyedül is. Meg úgy egyáltalán, én csípném, ha lenne egy saját szobám, mert néha jól esik egyedül lenni, és egyértelmű lenne, hogy ha épp bent vagyok, akkor egy kicsit magamban szeretnék lenni. De a közös hálószobát nem szüntetném meg semmiképpen, mert szeretek együtt aludni a párommal. Viszont néha horkol, és időnként pont fel is ébredek olyankor, és akkor már nem tudok visszaaludni, ha ezt a kakofóniát kell hallgatnom, és sajnos még nem jöttem rá, hogyan lehetne abbahagyatni vele. Ilyenkor például minden további nélkül átvonulnék a saját, privát szobámba. De pl. akkor is, ha beteg vagyok, egyrészt, hogy őt ne fertőzzem össze, másrészt betegen nekem is kényelmesebb lenne egyedül, mert nem aggódnék azon, hogy a folyamatos forgolódásommal, orrfújásommal, orrcseppért való felkelésemmel, meg hasonlókkal nem ébresztem-e fel.
Na de ez közös háló, plusz két külön szoba elég nagy luxus szerintem, nem hiszem, hogy valaha lesz ilyenünk, de azért én meg tudnám szokni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!