Házasságban/élettársi kapcsolatban külön hálószoba?

Amikor nappal mindennaposak a veszekedések, mert mindketten kialvatlanok - emiatt ingerültek és feszültek vagyunk, kevésbé kérdéses, hogy mi a jó döntés.

Alvás közben úgysem észleljük a környzetetet, így nekem pl mindegy, hogy ott van-e valaki vagy nincs. Viszont 2-3 órás alvásokkal lehúzott munkahetek, fáradtság miatti figyelmetlenségből eredő hibák, csúnyán néző főnök (jogosan)...

Egyébként miért annyira fontos az egy ágyban alvás? Azon kívül, hogy "mert hát így szokták az emberek"?

Sok embert nem tud nyugodtan aludni más mellett, van, aki egyáltalán nem tud aludni, ha a másik horkol.

De a szex után valószínüleg nem azonnak felpattan és megy a másik szobába. (Mellesleg szex nemcsak a hálószobában illetve az ágyban lehetséges, és pl a "nappaliban a szönyegen" után azért nem maradnak ott végleg...)

MI egy ideig aludtunk külön szobában, mert a gyerekek éjjel nagyon sokszor felébredtek, és ha velük egy szobában aludtam, akkor elég volt halkan szólni nekik, hogy visszaaludjanak, a hálószobából viszont minden esetben át kellett mennem meg vissza és jóformán semmit nem tudtam aludni.

Ebben az idöszakban este a hálószobában voltam, együtt olvastunk, utána összebújtunk és csak késöbb mentem aludni a másik szobába, és reggel megint átmentem hozzá.

Azért alszunk külön, mert ő nagyon rossz alvó. És még horkol is.

A gyerekek forgolódnak álmukban, én rendezgetem őket, annak semmi értelme sincs, hogy ő se aludjon miattuk (nekem meg ez nem teher). És így legalább nem ver föl minket a horkolásával :)

Nekünk ez így jó. Elaltatom a gyerekeket, aztán mi kint a másik szobában éljük világunkat, aztán ha elálmosodok, elvonulok aludni. Ő még ilyenkor szeret tévézni, erre alszik el, ami engem megintcsak zavarna.

Nálunk kezdettől különalvás volt. Aki nem inszomniás vagy nem ismer olyat, aki tényleg az, az nem tudja, micsoda kín. Párom nem tud társaságban aludni. Ennyi. Most akkor ne legyek vele? Kínozzam azzal, hogy de én meg azt akarom?

Stresszes időszakban a legrosszabb neki, mióta sikerült nyugodtabb életet kialakítanunk, azóta jobb a helyzet, így általában együtt alszunk el, vagy legalábbis mellettem van, míg elalszom, és utána ha nem megy neki így, akkor átvonul a saját ágyba.

Mondjuk én is nehezen alszom párban, mindenre felébredek.

Mi értelme fáradtan, a másikra kimondva-kimondatlanul dühösen élni az életet, amikor a megoldás olyan egyszerű? Amúgy meg: szerintem fontosabb, hogy ébren hogy vagyunk együtt, mint hogy egy légtérben töltjük-e napi önkívületünket. :D