Hogyan lehet könnyebbé tenni egy képzés utolsó félévében a párom dolgát velem (én vagyok a nő, én írok dolgozatot)?

Amúgy ma megnyugtatott az ügyintézőnk, hogy nagyon jól állok ahhoz, hogy meglegyen ez a disszertáció éppen időben, ne aggódjak feleslegesen, csak írjam meg legjobb tudásom szerint. Nem lehet beküldeni olyan verziót, amire a témavezető nem bólint rá, sőt többkörös javítási lehetőség van.

A doktori iskolának nem érdeke megbuktatni valakit, akinek a kreditjeinek 90%-a megvan az utolsó félévekor.

Egyébként én tudom és igazatok van abban, hogy ez nem éppen a legideálisabban induló kapcsolat. Jártam pszichodrámára a szüleim valása előtt mert brutális lincshangulat volt és heti szinten bombáztak az egymással kapcsolatos sirámokkal.

Igazatok van abban is, hogy egyik 19 másik egy híján 20. Ugyanis en hiszek abban, hogy a saját szintünknél magasabb szinten lévő személlyel nem igazán jöhetünk össze. Csodáltam az egyetemen minden fiatal és tehetséges PhD-ra járó férfit. Rájöttem, hogy rájuk sem nézhetek, hiszen még most a PhD küszöbén sem érek fel hozzájuk és már minden korombeli fiatal házas egy ilyen körben, mert az ilyen férfiak és nők nem maradnak szinglik elhihetitek.

Páromat soha, semmilyen szinten nem érdekelte az intézményes tanulás, más dolgokhoz ért. Minimális energiával négyes átlaga volt egészen a főiskoláig. Ott már kellett küzdeni, de elég volt a létminimum neki.

Ő volt az egyetlen, aki őszintén, sután, nem ker

*kertelve arról, hogy akar velem járni, elhívott randira, ilyen késői életkorban.

Miért jártam el otthonról, miért voltak barátnőim??? Hát nem vagyok egy magányra szocializálódott lélek, fiatalon többen is ráértek, férj és gyerek mellett nem, brutálisan megcsappant a szociális életem (nem a Covid miatt), és próbálom elfogadni, hogy ilyen az élet. De most ha hívnak, le kell mondjak egy csomó találkozót, mert BELÁTOM, HOGY NEM FÉR BELE. Csak fáj, mert régen egész izgalmas kis életem volt. Nekem izgalmas. Nem nyaraltam, erre nem költöttem sosem. De itt is volt elég jó program anélkül is. Társaság mindent megold!

Plusz a 4 fal között ennyi esélyem se lett volna ismerkedni más férfiakkal. Párom se a Tinderen ismertem meg, pedig ott is elmentem pár randira, életem baklövései voltak, de ez van. Szinglinek lenni egy idő után nagyon rossz, főleg ha mindenkinek szépen alakul az élete, Én meg nem kellettem úgy igazán senkinek.

45 édesapám Aspergeres (ez mar nem kategória) nekem nincs diagnózisom, viszont nagyon sok ADHDs van a családomban. Szorongással küzdök sokat, de már gyerekkorom óta. Amikor jobb, akkor tök könnyen elnavigálok mindennel, amikor nem, akkor kicsit szétcsúszik minden. Teljesen még nem volt kontrollvesztés soha, sikerült kilábalni, legfeljebb kevesebbet tudtam megtenni egy nap. Most téli depresszív szakasz van, probálom magam összeszedni, de sajnos ez minden évben ilyen phos. :/

El tudom magam tartani, 8 éve nem kertem pénzt a szüleimtöl, a lakást ők a saját szándékukból vették, most anyukám tulajdonrészére hajazok, mert apukám nem akarja eladni a lakást. Sok emberrel beszéltem erről, nehéz döntes ez, de inkább, mint a kilakoltatásom. Szóval felvállalok egy hitelt!

Az életnek sok dolgához nem értek.ez így van. Nem tagadtam sosem. A csaladomban mindenki elvált, egy jó pelda sincs előttem. Jarni fogok pszichoterápiára, amint meglesz a disszertáció. Nemcsak a párom miatt, családi traumák tömkelegével terhelt a múlt, a volt pszichológusom szerint olyan terápia lenne jó, ami ebben a városban nem elérhető, de a magam érdekében keressek lehetőségeket. Én nagyon szeretnék túljutni dolgokon, mert újra meg újra feltörnek

Ettől nem leszek kevésbé auti, de segíthet elfogadni es lezárni dolgokat.

Ha minden jól megy, akkor talán érzelmileg le tudok válni páromról is.