Vállalkozó csajok! A (nem vállalkozó) párotok hogy viseli, hogy sokat vagytok elfoglaltak?

Köszönöm az értékes hozzászólásokat, valóban nem érzem azt, hogy egy munkahely is értékelt volna, ezért lettem szabadúszó, majd alapítottam kft-t, mert ígéret az mindig volt a bónuszra és az előléptetésre, de valahogy sosem érkezett meg senkihez. Nem érte meg az erőfeszítést, nem volt miért bemennem, nem volt miért lelkesednem, hiszen nem volt számomra semmi eredménye, 3x olyan gyorsan és jól dogoztam, mint a szomszéd asztalnál Lagymatag Mari, mégsem kaptam többet a cégtől. Most viszont rengeteget kapok az által, hogy minden az én kezemben van és ha valami jól sikerül, akkor tudom, hogy az az én büszkeségem és én kapom a “bónuszt” (a megrendelő teljesíti a kifizetést), nem más zsebét tömöm a tehetségemmel.

Érdekes felvetés a “párkacsolat vagy karrier”, tedd fel egy anyának, hogy párkapcsolat vagy a saját gyereked. Mindenki a “saját gyerekét” választaná, ami az ő élete, szerelem projectje, gyermeke, élete érteme. Én egyetlen emberben sem látom a boldogságot, minden ember csak hozzám tesz, de én magam egy egész vagyok, így ha valaki olyan döntés elé állítana, hogy a saját életemet választom vagy lemondok mindenről, amit szeretek az ő kedvéért, akkor egyértelmű, hogy a saját boldogságomat választom. Nincs szükségem olyan párra, aki meg akar változtatni vagy korlátozni. Habár jelenleg ez a veszély nem áll fenn, inkább az a gond szerintem, hogy a párom nem képes lefoglalnia magát munka után, mert nincsenek hobbijai sem, neki “én vagyok a hobbija”, olyan fajta ember, aki értem él és nem magáért. Bár ez szép dolog, mégis szerintem magával babrál ki, amikor unatkozva ül mellettem és várja, hogy mikor fejezem be, tudja, hogy nem fogom, de azért ott van. Ha nem is munkát, de sok mindennel leköthetné magát, laza napokon én is leteszem hamarabb a munkát és nagyon jó hobbijaim vannak, közösek is együtt, pl. fotózás, sportok, új éttermek felfedezése stb., de valahogy ő nélkülem “nem működik”, míg én teljesen önjáró vagyok. Azt hiszem ez a különbség okoz bennem időnként bűntudatot, amiért a párom nélkülem nem tud mit kezdeni magával, de attól nekem még dolgom van.

Nem tudom, ki melyik műsort nézi, de a saját frusztráltságotokat vetítitek ki az esetre. Egy szóval nem írtam, hogy ő szólna az életvitelem miatt, panaszkodna, vitatkozna vagy érztetné velem, hogy róla kéne szólnia mindennek. Kifejezetten írtam, hogy több év alatt egyszer hozta fel és azóta sem, tehát ő önmagában elégedett a kapcsolattal, kb. egy hete kérdeztem tőle, egy nyugis estén, hogy lehet hagyni kéne a céget és csak napi pár órában beszámolót kérni a csapattól és kiszállni a műveleti részéből. Azt mondta, hogy ő pontosan tudja, milyen fontos ez nekem, mióta ismer, ilyen ember vagyok és ezt elfogadja, szerinte unatkoznék és boldogtalan lennék, ha nem azzal foglalkozom, ami mindig előre visz.

Tehát attól, hogy ő egyszerű ember, nem jelenti azt, hogy ne tudná megérteni és átérezni az én helyzetemet.

Ha valaki a párkapcsolat állapotán van fenn akadva, nézzen szét a saját háza tájékán, mert a válaszolók egy része párkapcsolati “úristen, ezt orvosolni kell, mert ez nem normális” tanácsot akar adni, mikor én egy szóval sem mondtam, hogy gond lenne közöttünk, én csupán hozzám hasonló helyzetben lévő nőktől hallottam volna szívesen időbeosztási vagy kompromisszum ötleteket, amitől minkét fél jobban érzi magát. A “szakít vele azonnal(miért?😂)” és a “másik kapcsolat kell(miért? attól én ugyan az az ember leszek)” nem minősül a jelenlegi életvitelemet segítő és pozitív irányba terelő, hatékonyabb időbeosztás kialakításában.

Nem felrúgni tervezem az életem, hanem mások példáján keresztül inspirálódnék.

Amit észre vettem a körülöttem kialakult véleményekből (nem itt, való életben), hogy ha férfi lennék, akkor mindez természetes, el kell tartani a családot, haladni előre, ráér megvárni az asszony, adj neki egy kis zsebpénzt és elvan - ezt és hasonlókat javasolnának (illetve férfi ismerőseim vállalkozóként ezt kapják). Nőként viszont az ilyesmiket hallom: “úristen, akkor hogy főzöl, hogy lesz ebéd, nem hal éhen a párod?” (Mintha nem lehetne rendelni étteremből), “ki takarít? Retekben éltek?” (Mintha ne lehetne bejárónő vagy rabszolga lennék és ezeket a feladatokat kizárólag én végezhetném el), “mi az hogy nem érsz rá szexelni? Majd szexel akkor mással!” (A helyemben levő férfiakat sosem aggasztják azzal, ha egy hetet az irodában élnek, mi lesz addig az asszonnyal, mert semmi, ahogy nálunk sem), a kedvencem pedig: “de rád fog unni, keres másik nőt, aki mindig ráér, én nem birnám ki, ha a csajom nem velem foglalkozik állandóan” (szerintem ebben az esetben magába kell néznie, miért kell egy 0-24-es “rajongó” valakinek, miért akarja lekorlátozni a párját.

Szóval ez is érdekes szerintem, hogy az én pozíciómban lévő férfiak hősök, igazi apák, férjek és sikeres emberek, rám meg sokan úgy tekintenek (ami az ő bajuk, nem az enyém), hogy haszontalan, nem tud főzni, nem lehet bármikor ágyba vinni, nem néz ki mindig jól, nem ér rá hogy a férfit szolgálja, az ilyen minek van? Ha pedig a nő mindezt teljesíti, valakik akkor meg semmittevőnek nevezik, mert elérhetne többet is annál, hogy jelen van, csinos, főz és egy szoliban dolgozik.

Érdekes az emberek gondolkodása.