Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Rányomhatja a bélyegét az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rányomhatja a bélyegét az eddigi élet rossz minösége, és a rossz nagyszülő nevelés az összes párkapcsolatra amibe belekezdek?

Figyelt kérdés
28 éves koromig 1 pasim volt aki 2 évig járt hozzánk, de a nagyszülők azt sem nézték jó szemmel. Érzelmileg zsaroltak, szidtàk előttem,mert alacsonyabb volt és jóval idősebb is, 2 gyerekkel.. próbálták elüldözni. Leköltöztem hozzâ, de 3 hét utàn visszajöttem nagyszülőkhöz, de még annak ellenére is jött udvarolni fél évig. Utàna én mondtam, hogy elég nem fog menni. Eközben is folyamatosan oltogattak. Utána 2 évig semmi. Most benne vagyok 1 kapcsolatban de erre is véleményényeznek, buzdítanak hogy hagyjam itt, fikâznak pedig már nem vagyok otthon. Most meg azon pattognak, hogy nem megyek hetente haza. Nagyon nehéz a dolgom mert otthon nem engedtek még főzni sem, mosni sem, semmit és mindent most tanulok. Ott rettentő szigor volt, cseszegetés minden it nincs mégsem tudok beilleszkedni, mert itt meg túl lazán vesznek mindent és igénytelenség ahhoz képest mint ami nàlunk volt otthon. Miért nem jó nekem sehol? Miért hàborog a lelkem, akárhova megyek?
2023. dec. 26. 12:07
1 2 3
 21/24 A kérdező kommentje:
Olyan mintha nélkülük életképtelen lennék és nem tudom sehol semmiben megállni a helyem. Mindig tőlük vârom a megvàltást, megoldást.. Hozzájuk menekülök vissza.
2023. dec. 26. 13:02
 22/24 A kérdező kommentje:
A szüleim? Apámat nem ismerem ő osztràk. Anyám kint él, nem keres. Baba koromban lepasszolt.
2023. dec. 26. 13:03
 23/24 anonim ***** válasza:

#13: Inkább magát kellett volna csak kiny*rnia és hagyni az embereket békén, nem?


Kérdező: Azért érzed magad életképtelennek, mert az vagy.

De még lehetsz életképes, az ember mindig képes előre haladni, fejlődni magasabb szintre.

Ahhoz baromi nagy akarat és erő kell, nem lehetetlen feladat. Egyedül rajtad múlik...

2023. dec. 26. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:
Hamar le kell válni ilyenektol es megtanulni egyedul főzni aztan aprankent minden mást
2023. dec. 26. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!