Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Élet a párom nagyszülőjével. Mennyire működőképes egy párkapcsolatban? Normális, hogy ilyen érzéseim vannak? (bővebben lent)
Tehát 3 év után végre eljutottunk oda, hogy összeköltözzünk. Már fél éve albérleteket keresgélünk, nézegetünk, de a párom (29 férfi) bejelentette, hogy neki van egy élhetőbb ötlete, minden szempontból könnyebb és jobb lenne, ha az egyedül élő nagyszülőjéhez költözünk.
Bevallom, egy kicsit megijedtem ettől, mert én úgy akartam elindulni a közös úton, hogy csak 'ketten vagyunk'. Jó, nyilván páromnak is könnyebb lenne egy családtagnak fizetni, mint vadidegen zsebét tömni.. De attól tartok, ő hosszútávon gondolkozik erről, ami nekem kényelmetlen lenne.. Tudnám, hogy nem az enyém, nem a miénk, kiszolgáltatott helyzetben érezném magam.. Mindig úgy szerettem volna elköltözni, hogy együtt nézünk bútorokat, együtt alakítjuk úgy a házat, ahogy nekünk jó.. Itt úgy gondolom, semmi szavam nem lenne, arról nem is beszélve, hogy az én családommal való kapcsolatot is féltem ezáltal. Az ő szülei ráadásul pár házzal lejjebb élnek, tehát attól is tartanék, hogy csak úgy beállítanának oda kedvük szerint..
Egy év 'próbaidőre' bevállalnám, legalább így megtudnám, milyen vele élni, csak hát az a baj, hogy így nem csak vele élnék. Normális érzések ezek? Vagy valóban így egyszerűbb lenne? Tanácsokat, tapasztalatokat szívesen fogadok!
#1
Kifejtenéd kérlek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
2
Ne tudjanak papucsban átcsoszogni a rokonok hozzátok.
Ismertem több ilyen nagyszülős sztorit, ott végül övék lett az ingatlan, hát nem tudom...
Én szülőkkel éltem együtt, azt soha többé nem vállalnám.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
1-es Leírta, hogy nincs.
Ne költözz anyóshoz olyan közel, hogy papucsban át tudjon jönni..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mi az oka, hogy fèl èv alatt nem találtatok albèrletet?
Amúgy biztos, hogy nem mennèk. Ok, spórolás, de más előnye nincs is.
Folyamatos alkalmazkodás, nem csinálhatsz azt amit akarsz. Ès ez legfőkèppen rajtad fog csattanni, mert te vagy az "idegen". Ès èn is azt gyanítom, hogy ott ragadnátok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem eleve kizárt máshoz odaköltözni!
Nagyon hangos vagyok szex közben, ha vissza kell fogni akkor nem tudok elélvezni!
Ráadásul csúnya szavakat is kiabálok és én is elvárom ezeket... Nos ezt szerintem senki se akarja hallani! A másik, közös wc, fűrdő na az meg kizárt, hogy más kuláját takarítgassam! Harmadik, hová mész és mikor jössz társai..na nee!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!