Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet benne valami, hogy egyes pszichológusok szerint akkor érdemes összeköltözni, ha kiderültek már a párod kevésbé előnyös / negatív tulajdonságai?
Sok olyan cikket olvasni a témában, hogy a korai összeköltözés (a rózsaszín ködös időszakban) azért lehet káros, mert az ember még csak a másik fél előnyösebb oldalát ismeri igazán, de a rosszabb/kevésbé szimpatikus dolgok nem jöttek ki. Mivel ilyenkor a kapcsolat még valószínűleg sebezhetőbb állapotban van, mint mikor már elmúlt a ködös időszak, ilyenkor nehezebben kezelhetőek ezen pszichológusok szerint a felmerülő konfliktusok együtt lakva.
Hogyan látjátok a helyzetet? Sokan vallják ezzel szemben a "lakva ismerszik meg az ember" mondást, illetve azt, hogy ha valóban jó társat találtunk, akkor a korai összeköltözés sem rengetheti meg a kapcsolatot.
ÉN nem hiszek ebben.
Pont a másik oldalában hiszek.
Sokszor minden mézes mázos míg nem éltek együtt, a legtöbb tulajdonság akkor derül ki.
Persze nem vágok bele hitelbe míg nem telik el 1-2 év.
Lakva ismerszik meg az ember - ez igaz, de minden mélységű ismeretnek megvan a maga ideje. Ahogy nem akarod az első randin hallani a generációk óta cipelt pszichés traumákat sem, úgy a rózsaszín pillangók idején sem akarod a mosdóban hátrahagyott szagot szagolni és azt látni, hogy nem patyolattisztán él.
"ha valóban jó társat találtunk, a korai összeköltőzés sem rengetheti meg a kapcsolatot" - valóban. Ahogy egy csonttörés sem teszi tönkre az életed. Mégis, kell ez valakinek?:D Még az általad írt mondatban is úgy tekintenek rá, mint valamiféle plusz teherre ami ugyan próbára teszi a kapcsolatot, de nem rengeti meg. De miért is kéne fölöslegesen terhelni, ha később feleakkora terhet sem okozna?
nyilván nem fekete-fehér, de én egyetértek velük. Természetesen túlélhető és túlléphető nehézséget okoz, mégis.. megvan a maga ideje. És ez nem a korai szakaszban van.
Őszintén szólva én inkább bízok abban amiről a szakértők hadoválnak mint a kevés/kevesebb kivételben, mert értelemszerűen a kivételt képezik.
De persze mindenki maga dönti el kiben/miben bízik.
"úgy a rózsaszín pillangók idején sem akarod a mosdóban hátrahagyott szagot szagolni"
Akarni soha nem akarok szart szagolni, de az élet velejárója. Nyilván nem ez a fokmérője, de aki előtt szégyellem a bélműködésem, azzal egy liftben sem akarok utazni.
Inkább nehézségekben ismerszik meg az ember, plusz az együtt töltött idő ideális vagy túl kevés/túl sok. Ha van egy többszobás lakás, meleg kényelmes, nem zajos, minden megvan benne, nem drága, kaját akár rendelik, el lehet szeparálódni ha eltérő munkarend/napirend adódik, akkor a nehézségek csökkennek ahhoz képest hogy pl otthon szülőkhöz vagy rossz szomszédokhoz kell alkalmazkodni és egy csomó idő/pénz/életkedv elmegy utazásra, vagy mini a lakás és home office-oznak vagy eltérő a napirend.
Persze kijöhetnek szokások akkor is ha a lakással minden rendben, de megoldhatóak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!