Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom be akar korlátozni hosszútávon?
Lehet nem jól írtam ki a kérdést, a sztori a következő:
Párom nem iszik, én alkalmanként 2 hetente 1x, vagy ha szabadságon vagyok, akkor előfordul,hogy minden este, de nem esem túlzásba).
Kapott ajándékba kb fél éve egy röviditalt és mondta nekem, nyugodtan igyak belőle.
Én akkor szoktam rövidet inni, ha rossz a gyomrom, vagy ha beteg vagyok.
Az utóbbi fél évben többször is betegeskedtem, gyomrom is érzékeny, úgyhogy fogyott az italból. Párom mindig jelen volt, mikor ittam belőle.
Aztán tegnap nekem állt, hogy hát én trinyózom-e, mert hogy sok hiányzik az üvegből ( a 3/4 e még megvan).
Őszintén szólva nagyon kiakadtam, hogy gyanúsít,meg úgy állít be, hogy én zugivó alkoholista vagyok ).
Fogtam az üveget is kiöntöttem a lefolyóba.
Sose voltam részeg, max becsiccsentettem, és nevetgéltem. De ennyi.
Már régebben is beszólt néha és bűntudatot ébresztett bennem, ha alkoholt fogyasztottam. Egy időben leállt ezzel, de úgy látszik, most újra kezdi a hülyeséget.
3 éve vagyunk együtt. Ő a férfi.
Volt valaki hasonló cipőben?
Köszönöm a válaszokat.
Ezt a sok hülyét te jó ég akik itt alkoholistáznak 2 deci/fél év ivást, meg lepontozgatnak. Ha Magyarországon ez jelentené az alkoholizmust meg a zugivást akkor semmi gond nem lenne, pedig van, nem is kicsi.
Mellesleg nem látja tényleg senki hogy kamu? Hogy fogy el csak kb 2 deci rövid fél év alatt? Főleg úgy hogy állítólag vannak periódusok hogy mindennap iszik belőle? Kb. a nyelvét kéne csak beledugnia hogy fél év alatt csak ennyi fogyjon el 😅
Még ha 10 literes is lenne az az üveg, annak a 3/4-e azaz 2,5 liter pálinka vagy akármi se lenne tétel FÉL ÉV alatt, egy tisztességes alkesz ezt 5 nap alatt meginná (napi fél liter).
Az exem már arra is ugrott, ha a barátaimmal sztorizgattunk a régi bulizós időszakról, vagy ha megittam egy sört.
Érdekes az élet más területén nem akart korlátozni, de nekem már ez is bőven elég volt...
Mondjuk a "ha szabadságon vagyok, minden este" az eléggé nem hangzik jól, de azért összességében tényleg nem az jön le, mintha a kérdező alkesz lenne.
Viszont kérdező, a párod miért absztinens? Mert ha már pszichológiánál tartunk, előfordulhat, hgoy pont azért, mert rossz élménye van az alkohollal, pl piás szülők stb, ezért hiperérzékeny a témára
Lehet érdemes lenne beszélni erről vele.
Esetleg elkezdheted trackelni, hogy melyik dátumon mennyit ittál, így kb "bizonítékot gyártasz" ha esetleg azzal vádolna, hogy túl gyakran iszol, meg tudod mutatni neki, hogy nem. Kéthetente inni abszolút nem minősül soknak
Deee az is lehet, hgoy a "nevetgélősre ittam magam" kívülről már egész máshogy néz ki. Főleg, ha emberünk hiperérzékeny rá.
Ileltve az otthon egyedül ivás is elég taszító utd lenni.
Szóval ezeket érdemes lenne átbeszélni.
Lábjegyzetnek még itt megjegyezném: fájó hasra sem túl jó ötlet, de betegen meg azátn főleg nem jó ötlet alkoholt inni. Érted, az immunrendszered harcban áll, erre bkeüldesz egy kis mérget, dolgozzon azon is:D Öli a bélbaktériumokat, rontja az alvásminőséget, csupa olyan dolog, amire az ember vágyik, ha épp gyengélkedik a szervezete:D
Párom családjában van alkoholista, ezért ugrik a témára.
Van, mikor a párom vesz nekem nap végén egy cidert, mert hogy lazítsak kicsit és hogy megérdemlem egy nehéz nap után. Persze ez nem mindennapos.
Nem szoktam egyedül inni, mármint úgy nem hogy egyedül vagyok. Párom mellettem ül és én elkortyolok egy pohár bort, vagy egy üveg cidert és ennyi. Mindig iszom vizet is mellé,meg lefekvés előtt is.
Hosszabb szabadságon 1 évben 2x vagyok.
Pálinkát meg mikor nem használt semmilyen gyógyszer, de tényleg semmilyen már napok óta, akkor ittam.
Tisztában vagyok a saját határaimmal.
Nem kamu amúgy.
Már 2 hete nem ittam semmi alkoholosat és nem remegek, hogy hiányzik meg stb. Na mindegy. Köszönöm a normális válaszokat:)
Ja még annyi, hogy párom mondta, kiönti a szeszt, én meg megelőztem. Mondtam neki,hogy kiöntöm én. A szeme láttára tettem és utána oda adtam neki az üres üveget.
Megvagyok pálinka nélkül is, nehogy azt higgye, hogy nem.
Hát akkor sztem ennyi. Érzékeny téma nála a pia, ő valahogy gy érzékelte, hogy mindig iszol (ha az ember ki van hegyezve rá, akkor simán képes ezt érezni akkor is, ha havonta csak 1x van ilyen) és ennyi.
Ez ilyen, beszélni kell róla sokat, bevonni annyira, hogy lássa, ez nem ugyanaz, mint ami a családi alkoholistájuknál van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!