Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Miért mondják olyan sokan,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért mondják olyan sokan, hogy "lakva ismerszik meg az ember"?

Figyelt kérdés

Persze, a jelentése és a tartalma egyértelmű, de nekem sokszor ennek van egyfajta negatív kicsengése, holott:

ha két ember elkezd járni egymással, sok időt tölt együtt, mondjuk úgy, hogy a hét nagyobb részében van együtt, mint külön, akkor nem látom, hogy miféle veszélyeket hozhat egy összeköltözés, ha egyébként addig minden tök jól működik.

Mire összeköltöztök, alapból kialakulnak a mélyebb, erősebb érzelmek egy ilyen jól induló kapcsolatban, tehát miért jelentene olyan nagy problémát, ha valakiről csak később derül ki, hogy trehány, széthagyja a dolgait, stb. Egyrészt ezek számomra piti dolgoknak tűnnek a sok jó mellett, másrészt ha szeretsz valakit, úgyis a hibáival együtt fogod elfogadni.

Vagy nektek esetleg vannak konkrét sztorijaitok arról, hogy az összeköltözés még akár egy jónak induló, érzelmes kapcsolatot is tönkretett, hiába a jó kommunikáció a felek között?



2023. nov. 10. 09:08
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%

Csak a fő kérdésre válaszolva:

Mert az nem elég, hogy elmegy a 2 ember randizni, fagyizni, sportolni, stb., hanem egy zártabb világban (lakásban) egymásra is kell figyelni: egymás igényeiere, zsörtölődéseire, rigolyáira, és ott mutatkozik meg, hogy ki mit bír/nem bír el.

2023. nov. 10. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
100%
Én nem tudok komolyan venni addig egy felnőtt kapcsolatot, amíg nem költöznek össze. Mondjuk fél év vagy egy év után. Addig csak járogatnak. És kevésbé ismerik meg egymást, mint lakva.
2023. nov. 10. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
100%

Mert ez az igazság.


Tök jól előadhatod magad a randikon, az 1-2 napos közös hétvégéken, de hogy VALÓJÁBAN milyen vagy, az a másik számára csak akkor derül ki, miután összeköltöztetek.


Más együtt tölteni 2-3 napot, főzni, dumálni, szxelni, kirándulni, meg más együtt élni, amikor kiütköznek olyan dolgok - apróság, ami a másikat az őrületbe kergeti.


Pl egyik fél trehányabb, a másik OCD-s kb, az egyik éjjeli bagoly, a másik hajnalban ébred, együtt alvás de horkol, sokat rugdosódik, nem mosogat rögtön maga után csak 5-6 összegyűlt tányérnál stb.


A legtöbb kapcsolat ezeken siklik el amúgy.

2023. nov. 10. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
100%

Nekem pl van.


Ő hangosan hallgatta a zenét, amivel megőrjített, mert a fszért nem lehet feltenni egy fülest? Igen, zavar!

Leültem novellát írni-olvasni, milyen különös, akkor jött oda, hogy neki szeretethiánya van.

Ő hétvégén állandóan ment volna, nekem másból sem állt a munkám, mint napi 8 óra pörgésből, NEM akartam hétvégén is túrázni.


Apróságok? Igen, annak tűnnek, végül szakítottam vele x hónap után, mert besokalltam, de nagyon.

2023. nov. 10. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim válasza:
100%
Szia! Èn nagyon megtanultam ennek a mondásnak az igazság tartalmát. Van/lassan már csak volt egy párkapcsolatom. Idestova 2 ève alkotunk egy párt, ès 1,5 ève döntöttünk úgy, hogy szètbarmoljuk ezt a jónak induló kapcsolatot. Mióta összeköltöztünk, rájöttünk (szerintem beszèlhetek mindkettőnk nevében), hogy sokak, vagy talán túl kevesek vagyunk egymásnak Előtte dúlt a szerelem Minden rendben volt. Nem voltak gondjaink. Azonban az összebútorozást követő fèl èv után rengeteg próblèma ütötte fel a fejèt közöttünk.Szerintem szép lassan szakítás lesz belőle. Szóval igen. Ezt tette az összeköltözès. Egy viszonylag jó kapcsolatnak induló valami, így ment tönkre, ilyen rövid idő alatt. Nyílván vannak kivételek. Az az egy biztos, nekem pozitív a negatívban, hogy nem pazarlom az időm felesleges kapcsolatra. 22/L
2023. nov. 10. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
100%
Ajjaj, ha az egyik pl. rendszerető, a másik meg nem, azt nem lehet elviselni, hiába van sok jó tulajdonsága. Ezt csak azért írtam, mert lehet, hogy pl. ő nem fogja tudni elviselni a te valamelyik szokásodat, te 10-kor kelsz, ő meg 6-kor. Akkor hogy egyezteted össze az együttlétet?
2023. nov. 11. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!