Nők akiknek a párja rendesen kiveszi a részét a háztartási munkából, hogyan értétek ezt el pontosan?

Az en párom már az elejétől magától kiveszi a részét. Igazából ő rendmàniàs es állandóan veszekszik velem ha nincs minden az élére "hajtva".

Sajna ez a másik véglet...

Megbeszéltük az elején, hogy nem "segíteni" fog, hanem egyszerűen ő is kiveszi a részét a munkából. (Ahogy én sem "bepótolgatok" a költségekbe, hanem nagyságrendileg a felét fizetem mindennek.)

Szerencsém volt, mert a pasim jópár évet élt egyedül, amíg összeköltöztünk, és megszokta, hogy a kosz a padlóról nem tűnik el, és a szappanadagoló sem tölti fel magát.

Szerintem az a legofntosabb, hogy minél hamarabb megejtsétek ezt a beszélgetést, mert utólag nehéz megszokni egy új felállást. Az elejétől kezdve úgy kell viselkedni, azt kell elvárni és nyújtani a másiknak, amire hosszú távon képesek vagyunk.

Hozzáteszem persze, hogy nyilván nálunk sincs percre kimérve, hogy ki mennyit dolgozik otthon. Értelemszerűen tekintettel vagyunk egymás programjaira, munkájára, kedvére, nincs kőbe vésve, hogy ha tegnap én mosogattam, akkor ma neked kell, akkor is ha 12 fontosabb dolgod lenne, én meg szabin vagyok.

Úgy, hogy ehhez volt szokva eleve. Már kamaszkorában is főzött magának, takarított maga után, mint ahogy én is.

Ha valaki ahhoz van szokva, hogy anyuci kimossa és behajtogatja a ruháját a szekrénybe, kirtakarítja a szobáját, és minden nap meleg étellel bárja suli után, igen nehéz lesz neki elmagyarázni, hogy nem azt kellene várni, hogy kiszolgálják, hanem neki is meg kellene tennie az alapvető lépéseket az életbenmaradáshoz.

Én nem értem az ilyen férfiakat, ezek mit csinálnának, ha egyedül élnének? Állna a retekben a lakás meg éheznének, mert szegények nem tudnak főzni? De tényleg, mi lenne? Mert hogy ezeket egy felnőtt ember meg tudja csinálni, egy felnőtt ember képes az önellátásra, alap, hogy rendben tartja az otthonát, meg elkészíti magának az ételt, ha éhes. Ezek a férfiak legnagyobb jóindulattal is egy 12 éves szintjén vannak, ha ezeket nem képesek megcsinálni.

Mi együtt tanultunk meg takarítani.

Ő perfekcionista, amikor én még jól elvagyok a rumliban, neki már zavaró, szóval könnyű dolgom volt.

Ő ilyen, nem kell nála elérni. Valamelyik randinkon beszélgettünk ilyesmiről is, maga mondta, hogy nem a rend mellszobra, de alap, hogy egy felnőtt ember gondoskodik magáról és mivel szinglin is megcsinálja, nem kérdés, hogy kapcsolatban is megcsinálja.

Mikor összeköltöztünk, mindenki tette a dolgát proaktívan, mintha otthojn lenne, nem várt utasításra.

Legnagyobb szégyen a férfiakra nézve, hogy egy ilyen kérdés megtud születni.

Mindent elmond róluk.