Törvényszerű, hogy egy idő után ellaposodik egy kapcsolat ha összeköltöztök és tenni kell érte hogy nem csak egymás mellett éljetek, vagy ha jól működtök együtt, akkor ez működik és kész?

2.

Kb 1 perc az időzítéstől számolva

https://www.youtube.com/watch?v=irkfFdmE49w&t=2181s

Mindig tenni kell a kapcsolatért. Sőt, ahogyan telik az idő: egyre többet kell tenni érte. Főleg akkor, ha az együtt élésre már nem csak évek távlatában, hanem évtizedek távlatában gondolunk. De ezt talán csak az érti igazán, akinek volt már hosszú, tíz éven is túlmutató kapcsolata.

A "ha jól működik, akkor működik, és kész" apró figyelmességgel, komoly energiák befektetése nélkül olyan 3-4-5-6 év távlatában még működik szerintem, de azután már nem. Mert ha ilyen időtávon túl is együtt maradtok, automatikusan, az élet természetes velejárójaként jönnek majd krízisek, amiket meg kell oldani, és amik még a különben jól működő kapcsolatoknak is próbatételei.

Néhány példa: gyerek születése. A hosszú távú kialvatlanság, a túlhajszoltság, nem feltétlenül a legjobb oldalát hozza ki az emberből. Lehet, hogy korábban sosem látott rossz oldala tárul fel a társadnak (és magadnak is). Más példa: kiábrándulás, unalom. Ha jó tíz évet élsz valakivel, vagy többet, azt egyre több szituációban ismered meg. Még 6-7 év múlva is kiderülhetnek olyan, korábban ismeretlen dolgai, amiktől a hajadat téped, és nagyon meglepődsz rajta. Ezt is meg kell tudni oldani. És ilyen idő távlatában eljön az a pont, mikor unalmassá válik a másik, mert már semmi újat nem tud mutatni neked az idő nagy részében. Ilyenkor sok-sok energia lehet feldobni a kapcsolatot. Betegség, hozzátartozók betegsége, gondozást igénylő magatehetetlen családtag, hozzátartozó elvesztése, gyász. Mind-mind olyan krízis, amiben a párunk nem tud a korábban megszokott módon kapcsolódni hozzánk, és nem tud annyi figyelmet adni sem. Ezt is meg kell tudni oldani, átvészelni, feloldani. És ezek a dolgok általában nem huszonéves emberek pár éves együttélésében merülnek fel, hanem évtizedek távlatában. Ott már teljesen másfajta hozzáállást, odafordulást, elköteleződést igényel az együttélés, és sokszor a másik melletti tudatos kitartást, és rengeteg plusz ráfordított energiát is. Nem maga az együttélés, hanem a tény, hogy évtizedek távlatában ott akarsz állni ugyanannak az embernek az oldalán.

Tenni kell érte igen. De az is kell ehhez, hogy összeillő pár legyetek és mindketten akarjatok tenni a boldogság érdekében. Az úgy nem megy, ha nem egyeznek a legfontosabb dolgok, meg ha csak az egyik fél akarja fenntartani a "tüzet". Nekem pl volt olyan párom, hogy együtt sem éltünk (iskolába jártunk még), de ellaposodott nagyjából egy év után, mert ő már úgy volt vele, hogy megkapott, lecsengett a rózsaszín köd, úgyis vele maradok bármi van... Hát nem maradtam vele :D

Kellenek randik, nagy beszélgetések, közös időtöltés, szeretet kifejezése az összes szeretetnyelven, de főleg azon, aminek a másik fél a legjobban örül. Kell, hogy tudjunk fejlődni, bocsánatot kérni, bármit megbeszélni. Így lehet csak tartós a kapcsolat.

Együtt élni meg a világ legkirályabb dolga, ha megtaláltad a megfelelő társat :)