Milyen komoly megbeszélnivalótok volt utoljára a pároddal?

Tegnap volt egy mondata, ami megszólaltatta a fejemben a vészcsengőt, szerettem volna megbeszélni. Ő ártatlan volt a témában, neki meg az esett rosszul, hogy vádolva érezte magát, ettől befeszült, picit hisztizett. Nem hagytam magamra venni a dolgot, normálisan mondtam neki, hogy nem vádolom, csak volt már olyan, előző kapcsolatomban, hogy hasonló történt, és annak nagyon rossz vége lett. Elmeséltem a sztorit, belelátott az én helyzetembe. Elmondtuk, hogy melyikünknek mi esett rosszul ebben a szituációban, mi esett rosszul a másiktól, mit hibáztunk mi. Örültünk, hogy mind a ketten helyén tudtuk kezelni a dolgot, meghallgattuk a másikat, nem hagytuk, hogy az érzelmeink eluralkodjanak rajtunk. Fejlődtünk (ha egy picit is), és még hálásabbak vagyunk, amiért ennyire számítunk egymásnak, és ennyire működik a kommunikáció, mással még sosem volt ilyen egyszerű.

Szóval nagyon jól sikerült, azt mondanám.

Az utolsó legkomolyabb, talán az amikor elhordott mindenféle pornós qrvának, ezen veszekedtünk, miközben közöltem vele hogy meghalt édesapám, most kaptam a hírt.

Válasza: Őszinte résztvétem! Majd csinálsz még több filmet.

Aztán tiltottam. Megjártam a lelki poklokat. Teltek a napok. A temetésről faggatott, amit nem közöltem vele mikor lesz. De még ebből is azt vonta le hogy mert biztos más pasival leszek ott és látni akar ezért ott.És nem is vett rajta így részt, mert teljesen kizártam ebből az életszakaszomból.

Nem lelkitámaszom a párom, de ezt mindig is tudtam, mert korábban is volt hasonló amikor semmit nem érez át az életemből.

De én nem várom el egy kapcsolatban azt egy másik embertől amire nem képes.

Ő ilyen ember. Ezért én nem ítélem el őt.a saját szülei temetésén sem sírna. Lelkileg ő más, mint az átlag. Nem haragszom rá ezért. És amugy szükségem sincs nekem vígasztalásokra. Én nem az vagyok akit bajban babusgatni kellene. Jólesik egy két jó szó, egy egy sajnálom, és az elég.

Nem engem kell sajnálni. Ez nem erről szól. Nem rolam szól egy családtagom elvesztése. Hanem a családtagomról.

Aztán azota a legkomolyabb beszelgetésunk az kb egyoldalu volt. Megkértem arra hogy ne közhelyekben feleljen nekem, mondjon bármilyen érzést ami személyes és nem ez a sima szeretlek csak te vagy általanos duma. Kérdeztem neked miért kell párkapcsolat. Mi a fontos vagy mi kell neked egy párkapsolattol. Azt felelte hogy az kell neki hogy mindig velem legyél minden percben, mindig vedd fel a telefont. (Ez nem arra volt válasz hogy miért kell neki egy kaocsolat, mi abban neki a jo, erre felelni képtelen úgy néz ki, hanem amit válaszolt a kontrollmániáját tükrözi csak hogy minden percemről tudni akar. Akkor erre kell neki egy kapcsolat? Egy másik embert felügyelni?)

(2)

Hol folytassuk (leginkább melyik ország, melyik város, melyik egyetem), miután diplomázunk, illetve mi van, ha az egyikünk nem fejezi be akkor, amikor a másik. Kinek milyen továbbtanulási/karrier tervei vannak.

Jól ment.

Hátfelújítás költségvetése/időzítése. Anyagiakat hogy hozzuk össze, a második gyerek hol szülessen, mikor vegyük neki a dolgokat, házfelújítás közepén hogy alakítsunk mindent, hogy optimális legyen a baba érkezésére a helyzet.

Jól ment, egyezségre jutottunk.

Az utsó komolyabb megbeszélés legújabb exemmel volt. Feltűnően elutasító volt (közös, éjszakás szolgálatban), és ezt beszéltem meg vele (sajnos ez egy hosszabb folyamat utolsó dobása volt). Még ő kérdezte, hogy van-e valami baj...

Eddig bírtam a dolgokat. Felhoztam többek között azt is, hogy "túl sokan vagyunk a kapcsolatban" - értsd: Ha velem valami (objektív és valid) problémája volt, azt elsősorban nem velem, hanem a fiúbarátaival beszélte meg, azok meg lökték a f*szságaikat. Anélkül, hogy előzetesen akár egy szót is beszéltek volna velem.

Nem született a problémáinkra megnyugtató megoldás. Alapvető dolgokban nem jutottunk dűlőre. Amit utána mégis megpróbált tenni, az igazából nagyon kevés volt, az alapproblémák pedig (mint írtam) ugyanúgy megmaradtak, noha kezdetben látszott némi javulás minden téren.

A dolog vége egy békés, normális hangnemben kivitelezett szakítás lett. Megmaradt a jó viszony, hajlana az újrakezdésre, de nekem nem megy.

És a legszebb: A fiúbarátai szakításunk után eltűntek a balfenéken. :D Erre inkább nem mondok semmit...

Félreértés ne essék. Én is adhattam volna többet, jobban, lehettem volna jobban partner. De nem egy irányba haladt az életünk, és emiatt ha mindent papírforma szerint csinálok SEM változtatott volna a kimenetelen...

F/32