Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Férjem felmondott a munkahelyé...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Férjem felmondott a munkahelyén, azóta ezt csinálja, hogy lehet ezt elviselni?

Figyelt kérdés

Férjem 2 hónapja felmondott, mert nem szerette a munkáját. Nincs még másik neki, így most itthon van egész nap immár egy 1 hónapja.

Én itthonról dolgozom, ezért látom, mit csinál. Általában délután kel fel, olyan 2-3 között, eszik valamit és közel egy órát ül a wc-n, közben telefonozik. Utána leül a kanapéra, ahol telefonozik tovább, majd erőt vesz magán és letusol. Sokszor ilyenkor már du. 4-5-6 óra van.


Ezután mondogatja, hogy ezt meg azt fogja csinálni, pl. elintéz valamit, amire munka mellett nem igen volt ideje, de végül nem csinálja meg.


Itthon alig csinál valamit, én dolgozom, de gyakorlatilag mindent én csinálok így is. Nem akarom b-szogatni, meg rászállni, hogy na, most nem dolgozol, akkor irány takarítani, de azért azt nehezen viselem, hogy kb. semmit nem csinál.


Beszéltem már vele, hogy nem kell, hogy teljes egészében átvegye a háztartást, de azért kicsit durva, hogy lóf-szt nem csinál. Munka mellett én viszem le a kutyát napi négyszer, a szemetet, én mosok, én rakodom ki-be a mosogatógépet, porszívózom, takarítom a fürdőszobát, főzök, bevásárolok.


Rettentő kiábrándító a viselkedése, azt nézem egész nap, ahogy szenved, már nem tudja, hogy feküdjön, a haja el van feküdve és nézi a hülye videókat vagy kommentelget cikkek alá.


Azt sejtem, hogy enyhe depresszióban szenvedhet, mondtam már neki, hogy menjen el terápiára, de ő nem akar. Próbáltam programokat szervezni, a munkakeresésben maximálisan támogatom, segítek neki mindennel, kedves vagyok vele, de én már nem bírom ezt elnézni sokáig.


Mit tennétek a helyemben? Köszönöm a válaszokat.



2022. febr. 7. 15:28
1 2 3 4 5
 21/41 anonim ***** válasza:
7%
Ha szereted így is szeresd! Most ilyen és kész, viseld el.
2022. febr. 7. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 A kérdező kommentje:
19, ezt hogyan képzeled mégis? Interjúzzak is majd helyette? Meg milyen iskolába irassam be? :D
2022. febr. 7. 16:08
 23/41 anonim ***** válasza:
8%

18.


Igen, depressziós vagyok, ezért érzem át jobban a helyzetét, mint te. Az őrmesteres parancsolgatással nem fogsz elérni semmit, max megtanul neked jól hazudni.


Pszichiáterhez küldd el, egy jó antidepresszáns sokat segít. Én is azóta lettem aktívabb és tudok erről tárgyilagosan beszélni.

2022. febr. 7. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 anonim ***** válasza:
11%
De hidd el, ha nem tesztek ellene semmit - orvosilag - akkor ez csak rosszabb lesz. És még rosszabb. Elkezd majd 0 perceket aludni éjjel, rátör a szorongás esténként és teljesen kikészül. Ha nincs akkora szerencséje, mint nekem - hogy undorodjon az alkoholtól meg a cigitől - akkor rászokik majd.
2022. febr. 7. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 anonim ***** válasza:
0%

Kérdező!

Minden választ kifogásoltál.

Mit szeretnél elérni?

2022. febr. 7. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:
22%

25.


Valószínűleg egy bizonyos választ vár, amit ő már előre eldöntött. Gyakori ez az itteni kérdezőknél.

2022. febr. 7. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 A kérdező kommentje:

Az egyértelmű, hogy depressziós vagy, III.Edricus Anxious, mondanod sem kell. Sokan küzdenek ezzel, de azért a nagy része nem akasztja fel magát.


Meg nem tudom, a depressziód-e az oka, de a szövegértelmezés most nem sikerült. Egész végig azt magyaráztam, hogy nem b-szogatom, nem szólok neki, nem hogy parancsolgatnék.


Azt is írtam, hogy "mondtam már neki, hogy menjen el terápiára, de ő nem akar." Legközelebb olvass mielőtt kommentelsz. Köszi.

2022. febr. 7. 16:24
 28/41 anonim ***** válasza:
92%
Már règ seggbe rúgtam volna ezt a lusta ártányt.
2022. febr. 7. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 anonim ***** válasza:
100%
A férjed, amíg otthon van és eltartod, végezze el a házi mukát. Nme lehet olyan rengeteg két emberre, és állást keresni is bőven van ideje. Na de ha este tart ott, ahol más reggel 8-kor, akkor elég nehéz.
2022. febr. 7. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/41 anonim ***** válasza:
15%

Még mindig nem oldódott meg a férjed problémája!

Tehát mit szeretnél tenni?

2022. febr. 7. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!