Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férjem felmondott a munkahelyén, azóta ezt csinálja, hogy lehet ezt elviselni?
Férjem 2 hónapja felmondott, mert nem szerette a munkáját. Nincs még másik neki, így most itthon van egész nap immár egy 1 hónapja.
Én itthonról dolgozom, ezért látom, mit csinál. Általában délután kel fel, olyan 2-3 között, eszik valamit és közel egy órát ül a wc-n, közben telefonozik. Utána leül a kanapéra, ahol telefonozik tovább, majd erőt vesz magán és letusol. Sokszor ilyenkor már du. 4-5-6 óra van.
Ezután mondogatja, hogy ezt meg azt fogja csinálni, pl. elintéz valamit, amire munka mellett nem igen volt ideje, de végül nem csinálja meg.
Itthon alig csinál valamit, én dolgozom, de gyakorlatilag mindent én csinálok így is. Nem akarom b-szogatni, meg rászállni, hogy na, most nem dolgozol, akkor irány takarítani, de azért azt nehezen viselem, hogy kb. semmit nem csinál.
Beszéltem már vele, hogy nem kell, hogy teljes egészében átvegye a háztartást, de azért kicsit durva, hogy lóf-szt nem csinál. Munka mellett én viszem le a kutyát napi négyszer, a szemetet, én mosok, én rakodom ki-be a mosogatógépet, porszívózom, takarítom a fürdőszobát, főzök, bevásárolok.
Rettentő kiábrándító a viselkedése, azt nézem egész nap, ahogy szenved, már nem tudja, hogy feküdjön, a haja el van feküdve és nézi a hülye videókat vagy kommentelget cikkek alá.
Azt sejtem, hogy enyhe depresszióban szenvedhet, mondtam már neki, hogy menjen el terápiára, de ő nem akar. Próbáltam programokat szervezni, a munkakeresésben maximálisan támogatom, segítek neki mindennel, kedves vagyok vele, de én már nem bírom ezt elnézni sokáig.
Mit tennétek a helyemben? Köszönöm a válaszokat.
Mit beszéltetek meg a felmondás előtt? Ezt tudod számon kérni.
Nyilván, ha sosem végzett házimunkát ezután sem fog!
Két munkahely között 1 hónapig nem dolgoztam és idegörlő volt!
Nem voltam kétségbe esve, de az a céltalanság durva volt!
5, nem beszéltünk meg semmit. Eddig végzett házimunkát, bár mióta megutálta a legutóbbi munkáját, egyre kevésbé. Én sokáig nem szóltam, gondolván, utálja a munkahelyét, szivatják, agyon stresszelik, ez egy ilyen időszak, majd talál másikat. Igen ám, csak ez ment majdnem egy évig, most felmondott, most meg kezdődik az itt fekszem-ott fekszem, délutánig alszom dolog.
Most is kértem, vigye le a kutyát, mert egész délután meetingeken ülök, minden baja volt, végül belement. Azóta sem vitte le. Munka után vihetem ki én, aztán állhatok neki főzni. Ő meg fekszik egész nap és nyomkodja a telefont.
Egyáltalán nem várom el, hogy mindent ő csináljon, bár mindenféle elvárás nélkül lehetne benne annyi, hogy ha már idejéből kitelik, nekiáll magától. Teljesen kiábrándító. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!