Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Igaza volt páromnak ebben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Igaza volt páromnak ebben?

Figyelt kérdés

Középkorú nőként eddig én csináltam a háztartást. Igaz, nem volt megerőltető munkahelyem, otthon mostam, főztem, takarítottam.

Akkoriban sem főztem mindennap, 2-3 napra inkább. Párom bevásárolni segített.

Ketten élünk, gyerekek (ami nem közös) kirepültek már. Egy ideje munkahelyet váltottam, tulajdonképpen heti 1 szabadnappal vagyok hetek óta. Páromnak úgy jön ki a munkarendje hogy 3 napot itthon van hetente. Megmondom őszintén fáradt vagyok általában, a főzés az amit hanyagolok. Azt várnám hogy ő is főzzön vagy rendeljen kaját legalább magának. Mivel igényli az ebédet. Ha már nem nagyon akar/tud főzni.

Erre valamelyik nap megkaptam hogy lusta vagyok! Ezzel nagyon megsértett, hisz minden reggel korán kelek, ritkábban alszom mint ő.

Láthatólag őt ez nem hatja meg, szerinte női feladat a főzés. Már csak azért is mert ő még így is többet keres. Igaza volt szerintetek?


2022. jan. 23. 19:20
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
100%
Ez egy gyerek. Pontosabban: egy 12 éves jobban ellátja magát. Önző, nem érdekli, hogy te hogy érzed magad, hogy fáradt vagy, csak az számít, hogy ő ki legyen szolgálva. Milyen társ az ilyen? Nem is lehet rá számítani, ha nincs főtt kaja előbb? Nevetséges.
2022. jan. 23. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
100%
Miért vagy vele? Megszokásból, függésből? Ezek után milyen a házasélet? Ott is hasonlóan semmibe vesz?
2022. jan. 23. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
100%

Ház körüli munka egy panelba...oké. Szóval évente kicserél egy izzót? Mindig megdöbbenek, hogy nők mennyire nem értékelik magukat.

Az élet más területein, a hétköznapokban milyen ez a "társ"?

2022. jan. 24. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
100%
13 Nálunk az izzó csere sem minősül férfi munkának.Kicseréli az, aki épp észrevette és nem akar a sötétben ücsörögni.
2022. jan. 24. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 A kérdező kommentje:
Valóban nem érdekli ha fáradt vagyok. Azt mondja olyankor hogy nem kellene panaszkodnom.
2022. jan. 24. 18:25
 16/20 anonim ***** válasza:
100%
Nem tisztel, nincs rád tekintettel, derogál neki levenni egy kis terhet a vállaidról. Miért vagy ennek ellenére még mindig vele? Fogadni mernék, ha nem kéne még őt is kiszolgálnod, meg ugrálnod miatta, sokkal kevésbé lennél fáradt, így, hogy többet is kell dolgoznod.
2022. jan. 24. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 A kérdező kommentje:

Igazad van 16-os. Sokszor elképzelem ha egyedül élnék mennyivel nyugodtabb lennék. És mennyivel több időm lenne akármire másra.

Párommal az a baj hogy az ő rokoni és ismeretségi körében a nők viszik a háztartást. Vagy lehetséges nem szeret eléggé, mert utalt már rá ha nincsenek meg a szükségletei (főzés rá, stb..) akkor minek van velem.

2022. jan. 24. 18:47
 18/20 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem találsz ennél jobbat is. Ez a pasi csak teher a válladon. Többet szenvedsz miatta, mint amennyit ő segít neked. Én a helyedben keresnék inkább valakit, aki értékel.
2022. jan. 24. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
100%
Csak társ függés, ami köztetek van. Tied a döntés hogyan tovább
2022. jan. 24. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
100%

Na látod, magad is tudod, azért van veled, hogy meglegyenek a szükségletei, főzés (neki), takarítás (utána), mosás (rá), meg gondolom szex. Tehát nem miattad van veled, nem szeret téged, csak cseléd vagy, kihasznál.

Mivel nem hinném, hogy változni fog, én a helyedben elhagynám. Nem ezt érdemled, lehet egy kedves férfi melletted, aki szeret, akivel megosztjátok a munkát, aki egyenrangú társként kezel.

Nem tudom, hogy kinek a lakásában laktok, vagy közös-e, de lépned kell. Még annyi jó dolog van előtted.

2022. jan. 25. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!