Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Igaza volt páromnak ebben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Igaza volt páromnak ebben?

Figyelt kérdés

Középkorú nőként eddig én csináltam a háztartást. Igaz, nem volt megerőltető munkahelyem, otthon mostam, főztem, takarítottam.

Akkoriban sem főztem mindennap, 2-3 napra inkább. Párom bevásárolni segített.

Ketten élünk, gyerekek (ami nem közös) kirepültek már. Egy ideje munkahelyet váltottam, tulajdonképpen heti 1 szabadnappal vagyok hetek óta. Páromnak úgy jön ki a munkarendje hogy 3 napot itthon van hetente. Megmondom őszintén fáradt vagyok általában, a főzés az amit hanyagolok. Azt várnám hogy ő is főzzön vagy rendeljen kaját legalább magának. Mivel igényli az ebédet. Ha már nem nagyon akar/tud főzni.

Erre valamelyik nap megkaptam hogy lusta vagyok! Ezzel nagyon megsértett, hisz minden reggel korán kelek, ritkábban alszom mint ő.

Láthatólag őt ez nem hatja meg, szerinte női feladat a főzés. Már csak azért is mert ő még így is többet keres. Igaza volt szerintetek?


2022. jan. 23. 19:20
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%

Sértegetni jogos szerinted?

Egyébként te láttad el őket étellel úgyhogy ne legyen hálátlan!

2022. jan. 23. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
100%
Ilyen, amikor egy nő cselédet csinál magából évek alatt. Ebből nehéz lesz visszatáncolni sajnos. Mondd meg neki, hogy nagyon szereted és nagyon fontos számodra, viszont változott az életed, a munkaterhelésed és nagyon fáradt vagy. Nem fogod tudni azt a mennyiségű házimunkát végezni, amit eddig. Sajnos ha továbbra is megalázóan, tiszteletlenül beszél veled, az neked nagyon fáj és összetör ezekkel. Érted, hogy ez neki is nehéz, de neked legalább annyira es ha nem vigyáz rád, akkor te majd ezt megteszed helyette. De ahhoz ő már nem fog kelleni! Tehát vagy hajlandó kicsit átértékelni a dolgokat, vagy sajnos akkor elköszöntök egymástól!
2022. jan. 23. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:
Csak kettőnkre főztem eddig, gyerekek már kirepültek mikor megismerkedtünk. Köszönöm 2-es hozzászóló a hasznos tanácsokat, igen ezt mondtam már neki ha nem is ennyire szépen. Probléma az, mára már biztosan látom párom olyan nőt akart maga mellé aki rendesen ellátja a háztartást, főként főz rá. Neki ez alapvető igénye, szerintem jogosnak is tartja mivel ő többel járul hozzá a kiadásokhoz mint én magasabb keresete miatt.
2022. jan. 23. 20:09
 4/20 anonim ***** válasza:
88%
Ha neki az a fontos, hogy a háztartást valaki teljesen ellássa, az rendben van, de akkor legyen az a hölgy munkája és ne várja azt, hogy magas óraszámú kereső tevékenységet is folytasson! Erre való egy cseléd, de nem egy társ! Nagyon ritka, hogy két ember egyformán keres a mai világban. Ez azonban nem jogosítja fel a jobban kereső felet, hogy egymagában hozzon szabályokat és kontrollálja a másikat. Én biztosan nem maradnék ilyen férfi mellett! Ha valóban szeretne, akkor többször hangsúlyozná, hogy ne terheljem túl magam, majd ő megkeresi a pénzt. Vagy besegítene a háztartásba, ha igényt tart a keresetedre is. Ez azonban így a te teljes kihasználásod, semmi más!
2022. jan. 23. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
100%

Nincs olyan, hogy női feladat, vagy férfi feladat a háztartásban. A főzés, vagy mosogatás képessége tudtommal nem a második X kromoszómán öröklődik.

Nálunk mindig úgy van, hogy akinek több ideje van, az viszi a háztartás nagy részét. Az, hogy kinek mennyi ideje van, meg elég gyakran változik.

Az is kompromisszumos megoldás lehet, hogyha összegyűjtitek milyen ház/lakás körüli feladatok vannak, és akkor abból elvállal többet, így ha a mosás és takarítás egy része lekerül a válladról, akkor lehet hogy te főzöl, vagy ha minden kötél szakad, akkor rendeljen kaját magának. Annyira elegem van itt az oldalon az ilyen inkompetens “férfiakból”. Ha valami nincs a seggük alá tolva, már hisztiznek. (Tisztelet a kivételnek)

2022. jan. 23. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
0%
A férfiak olyanok, amilyenre mi nők szoktatjuk őket gyermek koruktól fogva.
2022. jan. 23. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
87%
Nem jogos, nyilván, de ezt te is tudod. A baj az hogy eddig megszokott egy rutint, hogy te elvégezted ezeket a dolgokat, tökmindegy miért, de megcsináltad. Most hogy változott az időbeosztásod, nincs annyi energiád a háztartásra, ez érthető. Beszélni kell vele hogy oké, eddig így volt, megcsináltad, de mostantól a munka miatt másképp lesz.
2022. jan. 23. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
100%
Cselédnek nevezik amit csinálsz, nem társnak.
2022. jan. 23. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
100%

Akkor lenne jogos, ha a fizetésed csak magadra költenéd, ő tartana el és mindent megvenne amit csak akarsz.

Én a helyedben ezt megmondanám neki.Amíg nem így van, addig ő a lusta, aki még életképtelen is.Meg úgy egyébként felőlem koplalhatna akármeddig, majd eszik, ha az éhhalál szélén van.

2022. jan. 23. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 A kérdező kommentje:

Nagyon ritkán összedob egy könnyű kaját, egyébként nem tud főzni.

Ha ez megtörténik akkor szintén érezteti hogy ez az én feladatom lett volna. Holott ő igényli az állandó meleg ebédet.

Nem direkt dolgozom sokat, most ilyen a munkám emiatt muszály.

Páromat nem nagyon érdekli hogy fáradt vagyok, ő nincs ellátva rendesen, ez rosszul érinti. Mivel a férfimunkákat megcsinálja ő. (Panelban lakunk, ritkán van.)

2022. jan. 23. 22:05
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!