Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A feleségem nagyothalló, de nem ismeri el fogyatékosságát, megromlott köztünk a kommunikáció, mit tegyek?
Természetes, hogy valaki jól hall. Ha valaki tök süket, azzal a társadalom segítőkész, előzékeny. Azonban ha valakinek csak félig működik a hallása, azt hülyének nézik. Feleségem is ilyen: el kell ismételni neki sokszor, hangosan, és akkor talán meghallja. De nagyrészt teljesen másra válaszol, mint amit kérdeznek. Ő mindig csak mondja a magáét, nekem jó a hallásom, én meghallom, de amit én mondok, az szinte sose jut el hozzá. Így egy irányúvá vált a kommunikáció köztünk, amit ő szerintem nem bán, mert neki sokkal fontosabb az, amit ő akar mondani. Nem hajlandó hallókészülőket hordani, mert hogy néz az ki, meg majd megszólják miatta. Már lassan teljesen elveszik a kapcsolata a világgal, a boltos, az orvos stb. már nem szívesen beszél hozzá mert az egész környezete belefáradt a folyamatos ismételgetésbe. Persze mindig mások a h*lyék, véletlen sem ő, hogy nem kezd semmit a problémájával. Én folyamatosan próbálkozom elérni nála, hogy hordjon hallókészüléket, vagy szánjuk rá a pénzt valami műtétre, hátha segítene valamit. Ráadásul lenne is itt Miskolcon egy kiváló specialista, aki fogadná őt. De ezt mindig támadásnak veszi, azt mondja hogy én "degradálom" őt. Abszolút nem látja meg a segítő szándékot bennem. Ha ötödjére, torkomszakadtából ismétlek valamit mert tényleg fontos és el akarom hozzá juttatni az infót, akkor neki áll feljebb: "Jó van nah, nem vagyok én süket, mit kell itt bunkóskodni?"
A zenehallgatás, a TV nézés kvázi megszűnt otthon, mert őt idegesíti összes hang ami körülötte van.
Kb. csak telefonon tudunk beszélni, mert azt hallja. De hát vagy telefonközelben van, vagy nem.
Mit tanácsoltok? Nincs valami megoldás?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Nálunk nagypapám volt ilyen, sokáig nem akarta elfogadni, aztán valami történhetett vele, mert önként ment el a hallásvizsgálatra. Aztán utána hordta a hallókészüléket, az egyetlen poén az volt benne, hogy onnantól hallotta a nagymamám mormogásait, félhangos kommentárait, ami néha vicces helyzeteket eredményezett.
Nagymama a szemüveggel járt így, mert ő meg a látását nem fogadta el, hogy romlik. Aztán végül csak-csak, és rácsodálkozott, hogy mennyivel "másabb" a legtöbb dolog, mint amihez hozzászokott. Persze leginkább a kristálycsilláron lévő "légyszar" miatt mormogott eleinte, "jobb volt amíg nem láttam", aztán tisztíthattuk le.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
7-es: sajnos felségem elég lobbanékony természet, senki se mer nagyon beleszólni a dolgába mert azonnal visszatámad. Persze önmagát nem így látja, de ez már teljesen más kérdés. A saját szülei is inkább legyintenek rá, "jobb a békesség" címszóval.
8: Haha, ez viccel sztori :) De legalább elment orvoshoz a nagypapa!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!