Mennyire vagytok függetlenek a szülőktől?

A lakásom anyukámnak köszönhetem, illetve minden második hétvégén nála ebédelek, ami nem kifejezetten segítség, de jól jön, hogy készít csomagol finomságokat.

Ha kérnék tőle segítséget, mindent megadna, amit csak tud. Lakhatnék nála, el is tartana szerintem, amennyire tudna, eljönne értem a világ végére is.

De én segítem őt inkább. Én szoktam neki bevásárolni nagyobb összegben, kipótolni a nyugdíját, ha van valami nagyobb projektje, abba is beszállok (például múltkor lepadlózta a nappaliját, ahhoz én vettem neki laminált padlót).

Nem volt vita a kapcsolatomban ebből, anyám a párom is gyerekeként kezeli, eteti ezerrel gondoskodik róla. Az ő anyja szarik ránk, szóval örül, ha van egy második anyukája, ahogy ő fogalmazott. 😅

Apukája egyikünknek sincs. Az övé lelépett fél éves korában, az enyém meg 17 éves koromban egy random nővel.

Anyagilag független vagyok. Néha hétvégente hazamegyek, akkor küldenek velem haza kaját (bár vendégségben ez nálunk eleve szokás).

Ettől függetlenül nem vagyunk fillérb-szók, ha felhív, hogy útközben ugorjak be neki venni valamit, akkor megveszem és nem kérem, hogy kifizesse, illetve ha közösen megyünk bevásárolni, mert megkér, hogy kocsival vigyem el, és akkor én is bedobok pár cuccot magamnak a kosárba, akkor azt kifizeti és nem aprózzuk ki, nálunk nem szokás a fillérb-szás.

Anyámnak egyébként szokása az, hogy a szeretetét pénzzel és ajándékokkal fejezi ki, ezt felnőttként kevésbé engedem, de ha nagyobb beruházást akarok (pl. egy új telefon), van, hogy felajánlja, hogy ad bele valamennyi pénzt pl. szülinapom v valami ilyesmi alkalmából.

Nekem ez nem gond, elfogadom, szerintem ez normális, ha nekem gyerekem lenne, én is ugyanilyen lennék.

Aztán pl. apám nagy ezermester, rengeteg munkadíjat megspórolt nekem azzal, hogy ő csinált meg valamit a lakásban (vizes blokk, elektronika, fúrás, régi fürdőszoba lebontása, kocsi karbantartása, egyéb apróbb munkák).

Összességében mindent magamnak fizetek, a számláimat, a ruháimat, a lakással kapcsolatos dolgokat, de nem vagyunk fillérb-szók egymással, kölcsönösem megveszünk egymásnak alapvető dolgokat is, ha úgy alakul, illetve ha úgy alakulna az életem, hogy pl. nem lenne munkám hónapokig, akkor tudom, hogy számíthatnék a segítségükre.

De szerintem ez a normális, nekem mindig olyan fura, mikor egy szülő "boldoguljon ahogy akar" mentalitású, nem értem, miért akarja egy szülő megnehezíteni a saját gyereke életét, ha van módja neki szükség idején segíteni.

Anyagilag teljesen függetlenedtünk mikor elköltöztünk otthonról.

Mivel van 3 gyerekünk, ès anyukáink már nyugdíjasok, abban szoktak segíteni, hogy vigyáznak rájuk, ha betegek, vagy mostanság a covid idegen mikor nem volt övi/suli,így egyikünknek sem kell kiesni a munkából, vagy nèha ha kettesben szeretnènk programot csinálni.

Mi meg segítünk nekik a nagybevásárlásban, mivel egyikük sem vezet, vagy ha elromlik valami, meg kell nèzni, át kell állítani, ilyesmi.