Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csajok, titeket nem zavar, ha a párotok több házimunkát végez, mint ti?
Lassan három éve együtt élünk, és kiderült, hogy a párom elég házias. Megcsinál mindent, mind bent, mind kint, ráadásul elég szépen, elintéz mindent, be is vásárol, és a főztjét pedig imádom! 😍 Ehhez hozzájárul az is, hogy úgy alakult, hogy én egy nap 9-10 órát is a munkahelyemen vagyok, ő pedig vállalkozó, ezzel együtt kötetlen munkaidővel.
Alapjáraton nem zavar, hiszen ha tudok, persze besegítek, és ő is azt mondja, hogy szívesen megcsinálja ezeket, viszi a háztartást. Így több időnk marad egymásra.
Azért kezdett el zavarni, mert anyum az utóbbi időben rendszeresen piszkál ezzel, amikor találkozunk vagy beszélünk, hogy "ne engedjem, hogy kivegye a kezemből a porszívót, meg fog pattanni, ha rájön, hogy nem kezelem férfiként!" Meg "egyszer majd megunja, és talál valakit, aki férfiként tekint rá!" Stb. Ilyenek. Az egész élete arról szól, hogy kiszolgálja apámat, 8 óra munka után.. És a baráti körünkben is kiderülnek sorra, hogy a csajok végzik a házimunka javát, és kb. hasra kéne esni, amikor a fiúk egyszer-egyszer elmosogatnak.
Szóval teljesen elbizonytalanított. Tényleg ilyen rossz "asszony" vagyok? Mi a normális, nálatok hogy működik ez?
Ez az első komoly kapcsolatom, a férfiak tényleg így működnek?
Egyre jobban úgy érzem, hogy anyumnak talán igaza van, és sokkal aktívabbnak kéne lennem otthon.
🙏♥️
Nálunk is párom a háziasabb, férfi létére. Sose éreztem ezt gondnak, meg nekem sem "büdös az otthoni meló". Ha ő fáradt, akkor én csinálok meg mindent, csak ő enyhén hiperaktív (orvosilag igazoltan), így általában hazajön, és pörög, mint a búgócsiga, amit házimunkával vezet le. Mondjuk én a főzést nem engedem át, csak nagyon ritkán, mert azt nagyon élvezem csinálni :)
Szerintem is egyébként csak az a gond, ha a másik belekényelmesedik ebbe, erre jó odafigyelni. Máskülönben az csinálja a házimunkát, akinek több ideje, energiája van rá.
11: Hát igen, teljesen egyetértek veled, anyum is elég mérgező tud lenni, de azért tisztességgel felnevelt. Szóval legfeljebb redukálni tudom a kapcsolattartást..
12: Örülök, hogy nálatok is minden rendben és balanszban van - éljenek az igazi férfiak! ☺️☺️
fordítva a kérdés miért nem hangzik el soha a férfiak szájából?!
Titeket nem zavar, ha az asszony végzi a házimunka nagy részét?
14: Rendben, bár így is igyekszem minimalizálni! 😊
15: Szerintem ne vigyük el erre a témát. Pont abban a korban vagyunk, hogy a férfiaknak is igényük van a változásra, így hát bátorítsuk inkább őket! ♥️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!