Velem van a hiba, tisztában vagyok vele. Hogy változtassak magamon?

Ne őt hibáztassátok, tök rossz volt olyanokat olvasni, amik nem igazak. Ez most csak egy kérdés, de egyébként ezt leszámítva tökéletes a kapcsolatunk, soha nem veszekszünk, szinte mindenben ugyanolyanok vagyunk, és a legtürelmesebb, legmegértőbb, legelfogadóbb ember, akit ismerek, hülye lennék szakítani. És kihűltnek se mondanám egyáltalán, 5 hónapja vagyunk csak együtt, ebből 2 hónapja lakunk együtt.

Valóan nem írtam, én vagyok a lány.

Amúgy én nem mártírkodásnak mondanám, de azzal egyetértek, hogy elég gáz, hogy ennyit sírok. De ez nálam nem új dolog, egy jó pár éve így van, nem miatta.

A múltkor elszóltam magamat (illetve nem elszólás, mert nem titkolom, csak magamtól nem beszélek róla), hogy elalvás előtt általában sírok, de akkor pont nem az volt a nagyobb bajom, hogy hiányzik, hanem valami más. Utána azt mondta, hogy bűntudata van, amiért ő kint animézik, miközben én sírok. Én mondtam neki, hogy ne legyen, és nyugodtan menjen ki. Elvégre nem tilthatom meg neki, hogy azt csinálja, amit szeretne, és kényszeríthetem alvásra... Ha őt ez kapcsolja ki egy hosszú, fárasztó nap után, és ez esik jól neki, akkor csinálja, az, hogy én egy lelki nyomorult vagyok, az nem az ő dolga, az legyen csak az én bajom.

Egyébként azt próbáltuk már, hogy én mentem ki hozzá a nappaliba, és hozzábújtam közben, de az azért nem volt túl jó, mert egyrészt én ki nem állhatom az animét, nagyon idegesít, másrészt elég szűk a kanapé, és ha nem is egyből alszok el, azért mégis hamarabb, mint ő, és ott nem tudok normálisan aludni. Illetve azt is próbáltuk már, hogy befekszik mellém, fetreng velem valamennyit, aztán amikor azt hiszi, hogy elaludtam, kimegy. Csak én akkor még ébren vagyok, szóval a vége ugyanaz.

#13: Hát pedig a mi kapcsolatunk nagyon messze áll azoktól a jelzőktől, amiket írtál... Az az én nézőpontom, hogy nem kéne az én lelki bajaimmal foglalkoznia. Ettől függetlenül ő szeretne, és szokott is, én nem szeretném a saját bajommal traktálni őt.

#14: Aranyos vagy, köszi. 😊 Egyébként rengeteget (túl sokat is) beszélek az érzéseimről, ezt leszámítva mindenről tud. De tényleg mindenről. Mielőtt összejöttünk, azzal kezdtem, hogy felsoroltam, hogy mi minden miatt vagyok elb@szott, hogy tisztában legyen vele és időben meggondolhassa magát velem kapcsolatban. A számára semleges dolgokról merek beszélni vele, erről csak azért nem, mert nem szeretném, ha rosszul érezné magát, vagy ha úgy érezné, hogy veszekedni szeretnék, vagy bármi ilyesmi. Nem tudom rendesen kifejezni magamat, de nem szeretném, ha azt hinné, hogy őt hibáztatom és belekötnék abba, hogy mit csinál a szabadidejében.

Azt nem mondom, hogy soha nem szoktunk összebújva elaludni, mert azért szoktunk, de őszintén, nem számolom, hogy heti hányszor, tényleg fogalmam sincs, összefolynak a napok. Viszont amióta összeköltöztünk, azóta sokkal kevesebbszer, mint előtte. Előtte minden együttalvásnál így aludtunk el.

Van, amikor pont azért szoktam sírni, mert annyira irigylem őt, hogy van valami tevékenység, ami lefoglalja, és amit szeret és szívesen csinálja, én meg azt se tudom, hogy mihez kezdjek magammal, és egyszerűen semmihez sincs kkedvem, se energiám, de leginkább élni nem, ezért inkább lefekszek aludni, hogy ne érezzem ezt... Sorry, kicsit eltértem a tárgytól. Mármint nem, mert végülis ide kapcsolódik, de mégse teljesen.

Amúgy most nekem van bűntudatom, amiért ez a kérdés alapján úgy jön le embereknek, hogy "egyedül vagyok ebben a kapcsolatban", mert ez tényleg nincs így. Szerintem a mostani válaszom első bekezdésével fejtettem ki, hogy miért is vagyok tisztában vele, hogy bennem van a hiba, és nem benne. Ő tényleg egy nagyon rendes, törődő, figyelmes, türelmes, toleráns fiú, és tényleg jó a kapcsolatunk.

Jártam pszichiáterhez, jelenleg nem, mert nem engedhetem meg magamnak, de amint rendbe jövök anyagilag, tervezek újra menni.