Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Nem akar közösködni. Vajon miért?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem akar közösködni. Vajon miért?

Figyelt kérdés

Sziasztok. :)


Történetem röviden.

7 éve vagyunk együtt a párommal. 45 évesek vagyunk. Neki van már az előző kapcsolatából egy 16 éves fia. Én még nem voltam házas, és gyerekem sem született. Összeköltözésünk után 2 évvel közölte, hogy ő nem akar sem házasodni, sem újra gyereket. A gyerek dolog nem volt meglepő, ezt tudtam is, és nem volt bántó, mert én sem szerettem volna. Nem értettem igazán ezt a közlését, de legyen így.

Aztán bérleményből elköltöztünk az ő lakásába, amit az én segítségemmel sikerült neki megvenni. De persze ezt a segítséget viszonozza. Viszont furcsa nekem, hogy semmit nem enged, hogy vegyek a lakásba. Mindent ő akar megvenni, hogy még egyszer egy különválásánál ne kelljen senkivel osztozkodni.

Őszintén nekem ez rosszul esik. Arra rendezkedik be, hogy egyszer külön megyünk? Én arra szerettem volna, hogy együtt legyünk. Nekem van saját lakásom, nem kell az övé, ne értsétek félre. De azt érzem, mikor egy lámpát sem vehetek magamnak a lakásba, hogy ő nem tervez velem hosszú távon. Tudom, sokan élnek a párjaik lakásában, és miért is ne. Egyik éjjel arra riadtam, hogy nekem igazából nincs is otthonom vele. Miért nem lehet a lakásban egy saját lámpám legalább. Szóval SEMMI közösködés nálunk. De szó szerint értem, és nem csak erre gondolok, hanem mindenre.


Nektek ebből mire lehet következtetni?


Tudom, ennél nagyobb problémák vannak most a jelenlegi helyzetben. És köszönöm, aki válaszol! :)



2021. márc. 10. 10:15
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:
10-es. Igen, úgy.
2021. márc. 10. 13:33
 12/17 anonim ***** válasza:
0%

"Mindent ő akar megvenni, hogy még egyszer egy különválásánál ne kelljen senkivel osztozkodni."


Teljesen logikus. Csak ugye nőként érzelmileg állsz hozzá, mert ugy jön le h nem szeret vagy ilyesmik, pedig nem, csak okos, előrelátó. Egy nőben sem szabad bizni, bármelyik lelép egy jobb parti miatt, vagy csak úgy, bármennyi év után, egyik nap ottvan, másnap nincs.

2021. márc. 10. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:
12. Igaz ez a férfiakra is. Lehet én vagyok hülye, és ahogy ő ovatoskodik lehet nekem sem ártana. Igazából ahogy átgondolom nekem óvatosabbnak is kéne lennem.
2021. márc. 10. 14:05
 14/17 anonim ***** válasza:
50%
Ahogy érzed. A bizalmatlansággal átitatott légkör mindig jót tesz a kapcsolatoknak, főleg ha meg sem próbálják megérteni egymást a felek, csak egóból tolják az egészet. Válóperes tollat nézzétek meg fog-e.
2021. márc. 10. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:

14-es. Pont ezt írom, hogy elkeserítő. Mindenki nekem írja, hogy jogos a párom (férfiak) bizalmatlansága, stb. Ha ezt kapom, miért ne lehetne jogos a nők bizalmatlansága is. Azt hogy én is bizalmatlan leszek iróniával írtam, pont a leírtak miatt.

Válóperes toll nem érdekel, hogy fog e, mert a házasságkötői toll nem fogott.

2021. márc. 10. 14:26
 16/17 anonim ***** válasza:

Én most 28 vagyok. Ugyanígy bebiztosítanám magam.

Ki tud garanciát vállalni arra, hogy akit választok, az 5-15-20 év múlva ugyanaz az ember lesz-e?

2021. márc. 11. 01:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
Szerintem beszeld meg vele őszintén es meglátod, h mit mond. (Az en sose mennek bele egy olyan kapcsolatba, ahol a másik fel hazassagellenes, mert ellenkezik az en ertekrendemmel, Plusz sokat elárul az illető elkotelezodesi hajlamárol, illetve Annak hianyarol...)
2021. márc. 11. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!