Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Idővel mindenképpen szeretnétek összeköltözni a párotokkal?
Nem hiszem el, hogy ezt 40eseknek kell magyaráznpm, de ha alapvetően jó a kapcsolat, megértitek és támogatjátok egymást, és szeretitek együt tölteni az időtöket, akkor nem fog elromlani a kapcsolat összeköltözéskor sem. Akkor sem kötelező minden időt együtt tölteni, sőt, pont az a jó benne, hogy ha amúgy egész nap nem látjátok egymást, mert mondjuk elfoglaltak vagytok, akkor is este legalább egy kis időt lehettek egymással, vacsora közben átbeszélhetitek a napotokat, stb.
Ami nálatok inkább problémát okozhat az az, hogy a gyerekek hogyan állnak hozzá, főleg az ő gyerekei, akik gondolom szintén veletek laknának.
Már bocs, de szerintem azt, hogy egy pár között a kapcsolat milyen az egy kölső szemlélő nem tudja megítélni, vagy megjósolni. Ő egy elég határozott nő, és mikor férjnél volt akkor is neki kellett intézni mindent, mert az ex szeretett inni. Most az is fura neki, hogy ha megyünk valahova, akkor nem ő vezet és nyugodtan nézelődhet. Esti beszélgetés se nagyon jönne össze, mert én 3 műszakban dolgozom, ő meg kórházban, 12 órás műszakban, hol nappal, hol pedig este. Gyerekekel szerencsére jól kijövök, ez nekem mindig fontos volt, és ő is az enyémekkel, ha meg együtt vannak akkor buli van :D , tehát ilyen téren sincs gond.
De ugye a kérdés nem ez volt, hanem hogy másnál mennyire cél, hogy minnél előbb összeköltözzenek? Nálunk egy egy kicsit bonyorult, de kb 200méterre lakunk egymástól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!