Nem akarok összeköltözni a barátommal. Szerintetek ez így érthető?

A helyzet az, hogy mindig a családommal éltem és nagyon kicsi lakásunk van, sosem volt semmiféle magán terem, sosem tudtam egyedül kisírni magam, sosem tudtam egyedül zenét hallgatni, filmet nézni úgy, hogy valakit ne zavarjak és hasonló apróságok. Nagyon szeretem a családom, remek emberek, ne értsétek félre, de néha nagyon szeretnék egyedül lenni. Kicsi dolgoknak tűnnek, de nekem sokat jelentett volna. 10 éve arról álmodozok, hogy egyszer lesz egy jobbacska munkám és keresek egy kis garzonlakást és egyedül fogok élni, mert nagyon igénylem. De közben lett egy barátom. Beszéltem vele, hogy elakarok költözni itthonról, és arra azt mondta, hogy akkor már költözzünk össze mi együtt. Én nagyon szeretem őt, vele képzelem el az egész életem, de még nem akarok együtt lakni vele. Attól, hogy egyedül akarok élni még ugyanúgy találkozhatnánk, tölthetnénk együtt időt, alhatnánk egymásnál. Mindenki azt mondja körülöttem, hogy biztos azért nem akarok vele együtt élni, mert nem szeretem, de ez nem igaz. Ezzel az összeköltözéssel kapcsolatosan "csederből vederbe" érzésem van, mert azért költözök el itthonról, mert nincs magánszférám, de azért összeköltözök a barátommal (?). Én értem a saját döntésem indíttatását, de más körülöttem nem és nagyon szomorúvá tesz, hogy rossznak tartanak, aki csak húzza szegény fiú agyát és nem is gondolja komolyan vele.