Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megérthető ha azért nem akarok összeköltözni a barátommal mert nem akarok még egyszer egy férfi házicselédje lenni?
eddig 3 párkapcsolatom volt, 2 éves, 5 éves, másfél éves.
most újra van barátom pár hete és szóba került az összeköltözés.
én jelenleg egy öröklakásban élek egyedül és élvezem.
mindhárom régebbi kapcsolatomra az volt a jellemző, hogy a párjaim semmit nem mozdítottak otthon, semmire a kezüket rá nem tették, dolgozhattam rájuk, amíg bírtam.
pedig én is állásban voltam, pénzt kerestem, otthon várt a második műszak.
elhatároztam, hogy ennek vége, többet nem leszek senki cselédje.
ezt finoman szeretném beadagolni a jelenlegi barátomnak, aki sajnos ugyanolyan ezen a téren, mint az exeim.
ha nálam van, főzök, eszünk, én pakolok, mosogatok utána, ő meg egyik lábáról a másikra áll.
szeretem, de nem akarok együtt élni vele.
Jól mondja az utolsó, minek mentél bele? Ha csak friss, dobbants. Vannak olyan férfiak, akik elvárják a második mamát, és lehet őket körbeporszívózni.
Szerintem kerek perec megmondhatod neki, csak az exeidet nem említve, hogy te ezt nem, fele-fele. Én megmondtam, ha olyan a pali ez nem baj. Egyszer mindenkinek fel kell nőnie.
amit az 5-ös mond az jogos kérdés...
És egyébként nem mindenki olyan, igazából felvet további kérdéseket is...
Miért tűrted ezt el eddig az előző kapcsolataidban? Miért csináltad egyáltalán? Miért nem nyitottad ki jobban a szádat?
Mivel nem együtt éltek, hanem vendégül látod. Esetleg vond be, aztán, ha akkor is ilyen, akkor dobd ki. De addig, míg patás sátánokat látsz mindenhol attól, hogy vendégségben egy vendég vendégként viselkedik, szerintem ne nagyon gondolkodj komolyabb kapcsolatokban.
33/f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!