Hogyan lehet ezt megbeszélni, hogy ne legyen erőltetett? Nem tudom mi a helyes mód.

3 éve vagyunk együtt, 6 hónapot együtt éltünk, most a vírus miatt mindketten hazaköltöztünk, mert nem tudnánk fizetni.

Én már szeretnék szintet lépni, szeretnék esküvőt, házasságot, gyerekeket.

Mikor felhozom akkor úgy érzem zsákutcába futok.

Azt mondja már a kapcsolatunk eleje óta, hogy komolyan tervez velem, én vagyok az első komoly kapcsolata, előtte pár hónaposak voltak, illetve egy éjszakások.

Nekem egy barátom volt, de az egy bántalmazó kapcsolat volt. Mindegy.

Ha felhozom, hogy xy is megkérték vagy yx-nek gyereke lesz, akkor azt mondja szuper, remek, és ennyi. Ezeket azért mondom mert én is erre vágyok.

Próbáltam másképp: Szerelmem, olyan jó lenne együtt lakni normálisan, ház, gyerekek stb. Erre ő: tudom, de nem kell sietni, nem vagy elkésve a barátnőidtől. Nincs házunk... bla bla

Anyukám szerint csak jó vagyok neki. De akkor miért nem mondja? Hogy hagyjuk abba mert ő nem szeretne komolyabb kapcsolatot- ami szerintem kicsit túlzás, mert 3,5 évet nem pazarol el az ember... De hogy derítsem ki, hogy miért stagnálunk?

Hogyan mondjam neki? Csak nem állhatok oda, hogy: Géza,mikor kéred már meg a kezem, mert 25 évesen vágyom rá?

Erőszakkal nem szeretném.

Jönnek sokan azzal, hogy a kapcsolat két emberen múlik.

De az én időm is megy...

Az is volt már válasza, hogy nincs is hova menni, nincs anyagi alapunk.

Tudni kell, hogy hozzájuk nem költözhetünk, nem is akarok, meg anyukája szellemileg nincs teljesen képben, kiszámíthatlan és gonosz. Ki is zavart. ÉS nem mellesleg nem takarít, 3 ujjnyi por áll mindenhol.

És mivel én vagyok az allergiás ezért én vagyok ugye a beteg... És persze a rossz mindenki szemében.

Nálunk meg igazából nem is lenne hely, nincs olyan nagy házunk hogy + ő is elférjen, meg nem akarok a szüleimtől függni. Saját helyen, házban élnék.