Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek jogosan esett ez nagyon rosszul a páromtól? (többi lent)
Figyelt kérdés
Harmadik hete költöztünk össze egy kis albérletbe a párommal 8 hónapja vagyunk együtt. És ezen a héten tudtam elhelyezkedni, hogy dolgozzak (nehéz volt a vírus miatt). A lényeg az, hogy tegnap délutános voltam 22 ig tart a meló és több mint egy óra míg hazaérek. Nagyon kellett már pisilnem, benyitottam a lakásba ő a konyhában volt, pont oda nyílik a bejárati ajtó, félhomály volt nem láttam, ezért felgyújtottam a lámpát, majd egyből nekem esett, hogy "Hogy lehet ilyen paraszt, várjam meg míg bemegy a szobába" (bántotta a fény a szemét, mert aludt előtte), nem reagáltam ere, mert nagyon kellet a wc re mennem, majd benyitottam a szobába korom sötét, itt is felgyújtottam a villanyt és itt is nekem esett, le parasztozott, mert hogy ö aludna. Mondtam neki, hogy akkor mit csináljak? Nem látok.. szeretnék lefürdeni, átöltözni.. (szobáról nyílik a fürdőbe) erre ő, " világíts a telefonnal". Annyira rosszul esett az, hogy ennyire nem várt haza, és hogy így nekem esett:( Amikor otthon voltam és ő hazajött melóból mindig olyan örömmel vártam haza.. megértem, hogy fáradt, de ő is megérthette volna azt, hogy dél kor indulok el otthonról és este 11 utánra érek haza, és nem fogok szenvedve a sötétben tapogatózni az átöltözéssel. Meg egész éjszaka háttal aludt nekem.2020. ápr. 9. 08:45
1/14 anonim válasza:
Igen, ez jogosan esett rosszul. Szerintem nem ártana megbeszélni ezt vele.
3/14 Sunshinedoll válasza:
A párod volt a paraszt. Ha zavarja is a fény, meg lehet mondani normálisan is.
4/14 A kérdező kommentje:
Nem nagyon lehet vele megbeszélni dolgokat, bármit próbálok, mindig úgy jön ki az egész, hogy neki legyen igaza és én maradok alul.
2020. ápr. 9. 08:54
5/14 anonim válasza:
Ha ez így van akkor tök őszintén mondom, hogy sosem értettem, hogy az emberek minek állnak önként rabszolgának. Ha már az elején az a felállás köztetek, hogy mindig neki van igaza, akkor mire számítasz a későbbiekben? Ha nem lehet vele megbeszélni a kis problémákat akkor mi lesz amikor majd jönnek a nagy problémák?
6/14 anonim válasza:
Nahat! Harom het alatt ilyen lett?Mert ha elotte is ilyen volt,akkor csak azt kapod,amire szamithattal.
7/14 anonim válasza:
Ilyenkor én sem értem mire számítanak az emberek. Összeköltöznek valakivel, akivel nem lehet megbeszélni dolgokat.. nem tudom sajnálni.
8/14 anonim válasza:
Magadra vess. Gondolom a barátod számodra a megtestesült álom.
9/14 Rockarc válasza:
Pontosabban miert koltozol ossze egy olyannal, akivel "nem igazan lehet megbeszelni dolgokat"? Nem gondolod, hogy ez problemat fog okozni? Pont az ilyet kene messzire kerulni, mert parkapcsolatra alkalmatlanok. Tudod, belso tulajdonsag, ne azt nezd, hogy a haja hogyan all.
44F
10/14 anonim válasza:
de legalább jóképű (mint az szokott lenni ilyen esetben)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!