Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Szerintetek jogosan sértődött...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek jogosan sértődött meg? Csak szerintem mondott hülye indokokat?

Figyelt kérdés
A párommal 4 éve vagyunk együtt ( már lejegyzett, nyáron tervezünk összeházasodni). Ő szakmáját tekintve szakács, de mindig én főzök otthon. Csak ha “buli” van akkor főz. Tegnap tudtam hogy nehéz nap volt számára mert a fizetésemeléséről kellett tárgyalnia a főnökkel. Napközben írt hogy megkapta, és mondtam hogy milyen szuper, majd este személyesen is megünnepeljük. Direkt a kedvencét főztem és még sütit is sütöttem. Hazaért, leültünk enni, és elkezdte kritizálni hogy milyen fűszer kellett volna még, meg nem ilyen valamit kellett volna használnom. Mondtam hogy vagy ne hozza haza a munkát, vagy akkor álljon oda és főzzön jobbat ( kicsit kiakadtam). Aztán elkezdte mondani hogy egész nap dolgozott és nagyon fáradt, francnak van kedve munka után főzni. Elmondanám hogy én is dolgozom, tanár vagyok, az is fárasztó munka. Mégis elég sok munkanapon főzök. Majd elkezdte mondani hogy az más, ott nem állsz egész nap a dög melegben. És hogy nem értékelem a munkáját. Meg legyek megértő! Én nem sértődtem meg, elfogadom hogy fáradt volt, nehéznapja volt. De ő most haragszik rám. Mit tegyek? 28N

2020. febr. 27. 09:25
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
65%

Hát erre nem tudom mit lehetne tanácsolni. Mindkettő fárasztó a maga módján. Neki nem kellett volna kritizálni de az is lehet nem rossz szándékkal mondta.

Meg kéne beszélnetek hogy ha te főzöl ő ne kritizáljon vagy csak epitő jelleggel.

2020. febr. 27. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
26%
A fizetésemelésnek örülni kellene, nem mérgelődni miatta... Valami az alapoknál nincs rendben nálatok. Ez a kaja dolog már csak szikra volt, ami robbantott. Én megkérdezném, hogy biztosan akarja-e az esküvőt, meg egyáltalán engem. Ha ez rendben van, akkor megkérdezném, hogy továbbra is szakács szeretne-e lenni, vagy szeretne valami mást csinálni. Ha ezzel sincs baja, akkor passz. Akkor neki kell kitalálnia, mi baja.
2020. febr. 27. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
70%
Tudom milyen rossz érzés ha kritizálják a főztöd. Az én férjem is szakács és óriási balhék voltak az elején abból, hogy igaz nem rossz szándékból de mindig az volt, hogy én úgy csináltam volna, hogy...meg picit több picit kevesebb és társai :D 1-2 év kellett ahhoz , hogy teljesen leperegjen ez az egész bár ehhez az is kellett, hogy ő is vissza fogja magát. Ha mond is valamit annyit mondok, hogy majd ha te főzöl akkor úgy csinálod. Sőt már nem sértődöm meg hanem úgy veszem, hogy lehet nem is mond hülyeséget.
2020. febr. 27. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
42%

Ha önként a csicskája lettél, ne csodálkozz, hogy csicskaként bánik veled. Sok hülye nő azt hiszi, ha belegebed a munkába, kinyalja a párja seggét, majd értékelni fogják. Hát nem. A cseléddel cselédként bánnak.

Szerintem még gyorsan szülj neki gyereket is.

2020. febr. 27. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
Nem vagyok a csicskája. Én főzök de például ő mosogat, porszívózik és felmos ( az utóbbiakat csak hétvégén) és a kapcsolatunk is szeretetre épül, megértőek és toleránsak vagyunk a másikkal. Ezért nem értem most mi a gond. Mikor próbáltam vele beszélni este teljesen kivolt. Bocsánatot kért vagy 20x meg mondta hogy fáradt, stesszes. Ne haragudjak. De ma reggel megint olyan kedvetlen volt, közömbös volt velem...
2020. febr. 27. 10:30
 6/12 anonim ***** válasza:
33%

Most már nem tudsz ezzel mit tenni. Valahogy próbáljátok megbeszélni, mindketten legyetek megértőek, hogy a másiknak nehéz napja volt, ezért reagáltatok ingerültebben.


DE! Legközelebb a helyedben úgy kezelném a helyzetet, hogy valahogy próbálnám kibírni, hogy ne szóljak ingerülten, ha megint kritizál. Szomorúan befejezném a vacsorát, szépen elpakolnék, elmosogatnék és soha többé nem főznék neki. Mindig hideg vacsora lenne. Egy idő után meg fogja kérdezni, hogy miért nem főzöl. Akkor pedig csendesen elmondanám, hogy nagyon fájt a viselkedése és mivel te nagyon szereted őt, nem akarod ehetetlen kajával etetni, ezért nem főzöl. Ha normális, el fogja magát szégyellni.

2020. febr. 27. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
66%
Ez szakmai ártalom a részéről. Nehéz, de legközelebb próbáld pozitívan fogadni; "Igen, ez tényleg jó ötlet, legközelebb kipróbálom", vagy "Ez tetszik, majd csinálhatnánk együtt, hogy tanuljak tőled". Ilyesmi. Ezzel elveszed a helyzet élét.
2020. febr. 27. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
66%

Így fest, ha a szakács hazaviszi a munkahelyi stresszt... Valószínűleg ugyanezt megkapta bent, valaki kritizálta, rossz napja volt, és rajtad tölti ki.

Egy nyugodt percben üljetek le beszélgetni, hogy szívesen meghallgatod, ha bántja valami, panaszkodhat a munkájáról is, eresszé ki a gőzt 15-20 percben, de aztán tegye le a munkát, és legyen otthon fejben és lélekben is.

A másik, hogy szívesen fogadod a tanácsait, taníthat új fogasokat, de ne bacogasson, mert neked viszont nem munkád rá főzni, és ha elveszi a kedved, akkor ehet párizsis zsömlét.

2020. febr. 27. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
48%

Ha 2-3-szor eztán nem fogja kritizálni a főztödet, akkor vess fátyolt az esetre. De ha ismét kritizálni fogja, akkor beszéljétek meg a főzést is, meg a jövőt is.

Tény, hogy illetlenül viselkedett a kritikájával, főleg, ha eddig mindig elégedett volt veled és a főztöddel.

2020. febr. 27. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 Yoda m. ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező!


Én valami más okot sejtek a háttérben. Fogalmam sincs mi lehet az... de hogy nem a főztöddel volt komoly problémája... én ebben hiszek. Számtalanszor kiderült már nálunk is, hogy egy-egy váratlanul érkező kritika, vagyis negatív hangulat-eltolódás, amiben jelentkeznek ilyen és hasonló tünetek... annak valami egészen más jellegű - és ma még rejtett - oka van.

Ám, ha erről volna szó nálatok is, hát erre igen csak nem könnyű, azaz idő- és türelem-igényes rájönnöd. Annál is inkább, mert hogy sokszor még a párod sem igazán érti, hogy most... pont most miért is kötött beléd, mondjuk. Minekutána Te meg úgy értékeled és joggal, hogy igazából erre semmi különösebb oka nem volt. Ezek azok a bizonyos "tudatalatti"-ban rejtőző okok, melyekről épp ezért állította ezt Freud is, mert hogy nincs a tudatos gondolkodás felszínén. Az embernek saját magának nem. Ám ezt a felszínre lehetséges hozni. Csak rendkívül nehéz és körülményes.

Szóval ezt kellene meglátnod (kiásnod) párodban, hogy vajh... amikor épp ilyen értetlenül viselkedik, annak vajon mi húzódhat meg úgy a hátterében, melyről még ő maga sem akar tudni. Freud azt állítja, s szerintem helyesen, hogy korábbi olyan élmények emlékképe kerül a tudatalattink süllyesztőjébe, amit az ember igenis szégyell. Amivel nem akar szembesülni. És sokszor ezek mozgatják az embert fura cselekvések irányába.


Hogy mit is tegyél? Javaslom: legyél vele megértő és őszinte. Mond el neki, hogy téged mi zavar. De ne panaszkodjál neki, s ne affektálva, türelmetlenül,vagy dühösen mond. Csak beszélj róla. Ne túl sokat. De amikor beszélsz hozzá, mindig olyankor tedd, amikor nincs meccs, vagy egy jó film a TV-ben, stb.

Hogy tudd azt, amikor ténylegesen figyel rád. Minden szavadra. Ez fontos.

Aztán jegyezd meg magadnak, hogy miként reagál. Ne érzelemmel, hanem csak szemlélődően figyeld Őt. És jegyezd meg a szavait, aztán helyezd el egy képzeletbeli memória-polcodra. Azután, amikor viszont Ő veszi át a szót, akkor csak hagyjad beszélni. Ne vágj soha hirtelen közbe, még ha úgy is érzed, hogy most ... itt kéne abbahagynia, mert valami nem gömbölyű... Csak jegyezd meg magadnak, mit akartál közbe szólni és amikor végre levegőt vesz, akkor térj vissza rá. De mindenképpen térj vissza rá, s ne engedd, hogy másra terelődjön a szó, hogy túlhaladjatok a témán.

Valahogy így próbálj vele kommunikálni... s ha azt tapasztalod, hogy megnyílik előtted, akkor folytasd ugyanígy... legközelebb is. Ha viszont azt tapasztalod, hogy az istennek sem hajlandó megnyílni, akkor viszont változtass valamin magadon. De, hogy éppen min, azt neked kell átérezned mindig a szituációtól függően...

Ez a javaslatom.

Az ERŐ legyen Veled!

2020. febr. 28. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!