25 körüli egyedülálló nők! Nem féltek, hogy nem lesz gyereketek?

Manapság már egyáltalán nem gyakori hogy 25 évesen (vagy ezalatt) vállalnak tudatosan(!) gyermeket a párok, hiszen a tanulás, karrier-építés miatt kitolódik ez a kor, anyagilag sem állnak sokan úgy még 30 évesen sem, hogy meglegyen a saját hitelmentes ház, egy autó és félretett vésztartalék.

Itt adjuk még hozzá a stabil párkapcsolatot is, egy olyan személlyel akivel nem csak hogy el tudod képzelni, hogy gyereket vállalj, hanem én úgy állnék hozzá, hogy akkor szülnék amikor megtaláltam azt a személyt akit, és csak őt akarom a gyermekeim apjának! Sokan beleesnek ebbe a hibába, hogy a környezeti nyomás ("jaj képzeld már ez is terhes, ott meg már a harmadik baba jön, pedig még össze sem hazasodtak") vagy a saját biológiai óra ketyegése miatt az első komolyabb (értsd. már 6 hónapja "tökéletesen" működik a kapcsolat) bevállalnak 1-2 gyereket, aztán jön a sírás hogy "apa elhagyott mert talált egy 20 éves kiscsajt akivel szabadon lehet koncertekre járni").

A másik fontos dolog pedig az, hogy rengetegen nem is tudják mire vágyakoznak. A gyermeknevelés nem könnyű dolog, sok lemondással jár, egy életre szóló elkötelezettség, köze sincs ahhoz mint amit a filmekben látsz. Én minden gyermeket akaró nőnek kötelezővé tenném a baby sitterkedést legalább egy évig, mert így saját bőrén tudja megtapasztalni milyen is egy (vagy több) kisgyerekről gondoskodni (és ez még mindig csak részidőben, egy anyának 24 órában kell helyt állni!). Teljesen más, mint ahogyan azt sokan elképzelik, nem csak rózsaszín habfelhő... :)

Én dolgoztam 2 családnál is több mint 2 évig, mindkét helyen 3 gyermek volt, életem egyik legnagyobb kihívása volt és nagyon örülök hogy tapasztalatot szerezhetettem általuk, beleláttam más családok életébe, más szülők nevelési módszereibe.

Én is úgy voltam vele régen hogy 30 éves korom előtt mindenképp szülni fogok legalább az első, de inkább már 2 gyereket, és bár 23 évesen megtaláltam életem párját, az esküvőnk tavaly volt, azóta "rajta vagyunk" a baba-témán, de egyelőre nem sikerült még, a napokbam töltöm a 29et, kicsi rá az esély hogy 30 előtt anyuka leszek, de őszintén ezek csak számok, mindenki akkor szüljön amikor felkészült rá testben és lélekben (és a párja is!) és adottak hozzá a körülmények.

28/N

Én meg 28 vagyok,kint külföldön, szinte senkit nem ismerek. Úgy képzeltem,hogy már lesz családom ilyen idős koromra, erre elég kevés az esély még egy jó ideig.

Jön,ha jönnie kell.

Attól függetlenül elég nagy baj, hogy az emberek kitolják ilyen-olyan okoknál fogva a gyerekvállalást 35-40 éves korukig. Egyébként ha minden meg lenne alapozva, akkor sem vállalnának hamarabb, ez 100%, esetleg csak egy kis rész.

Pedig fiatalon sokkal agilisebb az ember, és még lenne ideje 50 évesen újra élni, még láthatná az unokáját is.

40-50 évesen már nem akkora buli órákig a játszótéren ülni, akkor már jóval kevesebb a türelem ahhoz, hogy a szorzótábla felett üljenek.

A modern világ nem a családokról szól, hanem a profitról, a szórakozásról és a kényelemről. Ezeknek meg az az ára.

Jajj én ugyanezt érzem mióta betöltöttem a 25-öt. Mindenhol jegyesség, házasság, babaprojekt, én meg kb sehol nem tartok.

Ráadásul 1-2 barátnő elejtette egy összejövetelen,hogy igazán azokkal szeretnek beszélgetni, azokkal találják meg igazán a közös hangot, akik hasonló élethelyzetben vannak mint ők, tehát esküvőtervezés,házasság,hitel-házvásárlás, babaprojekt. Nekem meg 2 éve igazán komoly kapcsolatom se volt. Még 22 évesen ért véget a jegyességem, és azóta nem találom azt, akit keresek. Pedig már túl vagyok rég az előzőn.

Mindenesetre megnyugtat ez a sok válasz, hogy mások hasonló cipőben miként élik meg.

Sose akartam gyereket. Férjemmel 9 éve vagyunk együtt, 24 voltam mikor összejöttünk. Egyedülàllóként se aggódtam emiatt soha.

A legtöbb ismerősömnek van gyereke, a legtöbb el is vàlt màr mire a gyerek suliba került az életkoruktól függetlenül. Vannak akik fél, 1 évvel a gyerek születése utàn szét is mentek, pedig előtte 6 évig együtt voltak.

Sok a panasz, hogy sokba kerül a gyerek, kevés idejük van egymàsra, nem tudnak közösen kettesben sehova se menni ha nincs akinek le tudjàk passzolni a gyereket, vagy fizetni kell érte és az is plusz költség. A legtöbben hónapról hónapra élnek, vagy semmi vagy alig van megtakarítàsuk, hobbira is kevés az idejük stb stb.

Szàmtalanszor panaszkodnak nekem is és egymàsnak is ilyenek miatt. Többször megkaptam milyen irigyek ràm hogy szabadabban élek. Ilyenkor nem tudok màst mondani, csak hogy nem volt kötelező gyereket vàllalni.:) Sajàt döntés .

Nem gondolom hogy irigykedni kell ràjuk.

Persze vannak akik jól megvannak gyerekek születése óta is de sokkal kevesebb az ilyen pàr a környezetemben. A legtöbb középiskolàs gyerekes ismerősöm elvàlt, van aki többször is, pedig csak 33 évesek vagyunk.

Én nem féltem ennyi idősen, mert nem akartam gyereket, és arra se láttam esélyt, hogy párt találok. Aztán 29 évesen ismertem meg a férjem, aki akart gyereket és úgy éreztem, őt el tudnám képzelni apának, de igazából az ő kedvéért foglalkoztam csak ezzel a gondolattal. Voltak gondok később köztünk, így 33 éves koromig vártunk a házassággal. 35 éves voltam, amikor megszületett a kislányom. Az a helyzet, hogy akkor fogtam fel, hogy fogalmam sem volt róla, milyen az, amikor az embernek saját gyereke van és miről maradtam volna le. Első perctől fogva imádom. A mindenem. Ha most lennék 25 éves, nagyon aggódnék, hogy lesz-e nekem valaha ilyen kis porcelánbabám. Ha fiatalabb koromban másként alakul az életem, legalább 2 gyereket szültem volna.

De rossz kapcsolatba inkább ne. Azért ne menekülj senkihez, hogy gyereked lehessen. Mondjuk tudja a csuda...Már az én házasságom se az igazi, amiért nem bánom meg soha, az a gyerekem.

Az egyetlen, amire irigykedni szoktam az a valódi, boldog, szerelmes kapcsolatok.

Arra nem szoktam irigykedni, amikor sokan többé-kevésbé kötelességtudatból családot alapítanak, mert “úgy kell”. Ùgy vagyok vele, ha nagyobn akarnék, akkor én is tudnék, de nem vonz, legalábbis nem találtam olyan embert, aki mellett leélném az èletem.

Nem érzem kötelezōnek a család alapítást, pláne nem a gyerek szülést. Persze aki azért aggódik emiatt, mert nagyon szeretné már, hogy gyereke legyen, szereti a babákat ès az anyáskodást, az teljesen más.

Nem egy olyan párt ismerek, akik nem vállaltak gyereket, mert lekötōtte ōket a saját karrierjük fejlesztése, majd szép lassan “kimentek az idōbōl”.

Valahogy megértem ōket, nem gyerek szülés körūl forog az èletük, meg talán élni fognak azzal a lehetōséggel, hogy örökbe fogadnak.