Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak? Keressem vagy ne?
Majdnem két éve vagyok együtt a párommal. Amúgy szeretem őt, ő is engem. A problémám, hogy mostanában a sok stressz miatt néha idegesebb voltam vele is, ami persze nem volt jó hatással a kapcsolatunkra. Ennek ellenére ír nekem, keres mindig, segít nekem ha kérem valamire vagy magától, megölel stb. Ma találkoztam vele, segített nekem egy dologban, ami elhúzódott pár órát. Az elején jó kedve volt, kedveskedő volt de a végén nyűgösebb lett, káromkodott is egyszer, meg szóval mondta, hogy szeretne hazamenni így meg úgy. Szerintem fokozatosan fogyott a türelme. Én ennek ellenére kértem, hogy fejezzük be a munkát, amiben segített nekem, mert igazából még azon kívül is lesz sok dolgom és túl akartam lenni rajta meg amúgy se volt már sok hátra belőle. Ő úgy ment el, hogy felhúzta magát, mérges volt. Még aztán felhívtam telefonon, akkor nyugodtabb volt, biztos azért, mert már hazakeveredett és nyugodtan evett, pihent. A lényeg, hogy sajnos utána is kicsit összevesztem vele, mert mondtam neki, hogy köszönöm, hogy segített, meg értem, hogy fáradt, de nem kellett volna neki velem bunkónak lenni. Én is voltam vele olyan amikor fárasztó napom volt, de tudom is, hogy nem kellett volna.
Azt mondtam neki végül, hogy ha ilyen lesz nem fogok neki írni, arra meg azt reagálta, hogy akkor ne írjak, azt csinálok, amit akarok. Szerintem lehet csak mérgében mondta, de nem tudom.
Arra gondoltam, hogy holnap nem fogok neki írni egyáltalán és akkor kiderül hiányzom-e neki, meg hátha átgondolja a mai problémát. Biztos neki is igaza van, de tényleg nem kellene egyikünknek sem a másikat piszkálni, ha nyűgös.
Szóval mit tegyek? Az jó lesz, ha holnap nem fogok neki írni?
Vagy legyek vele olyan, ahogy eddig?
Bocsánat, ha hosszú lett.
Vagy egyáltalán ha ír nekem például holnap, válaszoljak neki vagy inkább semmit?
Tényleg bocsi, hogy hosszú lett... akinek van ideje meg kedve, az olvassa. Akit nem érdekel, légyszi ne kommenteljen.
22:38: nem tudta előre, hogy ennyire ki lesz nyúlva, bár szerintem sejthette volna, mert eleve nem aludt jól múlt éjjel. Ő azt hitte hamarabb végzünk ma a dolgunkkal. Meg szerintem amikor valamelyikünk piszkálja a másikat, felhúzza magát, mert nyűgös... azt szerintem nem is mindig lehet tudni előre, mert valahogy hirtelen történik minden.
Legfeljebb annyit lehetne csinálni, hogy jelzem a másiknak, hogy aznap nagyon fáradt vagyok és ne lepődjön meg ha ingerültebb leszek.
De a legjobb lenne teljesen elkerülni, de ehhez ő is kellene.
Azért találtam ki, hogy ne írjak vagy írjak neki, hogy jöjjön rá, hogy most akkor tényleg nem kellenek neki vagy kellek, mert a tegnapi ellenére hiányzok.
És ha nem írok, hátha jobban átgondolja a problémát, mintha írok neki, mintha mi sem történt volna.
De akkor ezek szerint ez gyerekes?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!