Nem vicces hogy kb. azon múlik hogy lesz e boldog életed hogy mennyire születtél szépnek?

Szerintem kár tagadni, hogy így van. Menhelyre bekerült kutyák közül is annak van a legtöbb esélye, aki szép, illetve azért van még egy fontos tényező, hogy mennyire szocializált az emberekhez. De ha van egy tucat viszonylag jól szocializált kutya a menhelyen, akkor egyértelműen a szebbeknek van esélye.

Ha szép vagy, könnyebb túltenni magad egy párkapcsolati csalódáson is, mert tudod, hogy jön a másik. Aki nem szép, ha elveszíti azt, akit szeretett, miben reménykedjen?

Ez hülyeség. Én például genetikailag hajlamos vagyok a hízásra, alkalamazással számolom a bevitt/elégetett kalóriákat, hogy jókora deficitben legyek, emellett rengeteget sportolok.

Ha ezt nem csinálnám, akkor lehetnék én is 250 kilós dagadt g..ci. Szerintem az, hogy mit hozol ki magadból, az csak rajtad múlik.

Nem is a genetikai külső a lényeg.

Hanem hasonlíts össze egy introvertáltat, mint pl amilyen én vagyok: lusta trehány igénytelen, mégis vágyom a komolyabb elmélyült emberi kapcsolatokra. Csak így hogyan.

Ezzel szemben egy extrovertált szangvinikus... vibrál kötülötte a levegő, ő a társaság közepe, mindenki imádja őt, jól öltözi, ragyogóan bánik a külsejével, kommunikációjával.

Persze az ő vágyai felszínesek inkább, de ezt minden nap ki tudja elégíteni, amikor csak emberek közé megy, hiszen ezek a szükségletek generálódnak benne, ez van a génjeibe kódolva, ez a pezsgés, és örök jólét.

Nekem hol van ez?? Ki a franc akar kötődni az én leszarom típusú személyiségemhez? Még egy másik ilyen sem kötődne, és még erre sincs esély, hiszen túl rusnyának és visszataszítónak tartanánk egymást is.

Szóval feldől a pálya.

Egyes embereknek a génjükbe van kódolva, hogy tökéletesen passzoljanak bármilyen társadalomba.

Vagy ottvannak a kolerikusok, akik kihasználnak mindenkit, átgázol az akaratuk rajtunk, főleg a tehetetlen introvertáltakon.

Mi legalább nem rombolunk, max csak magunkat.

És hát igen ezzel nem lehet mit tenni. Nekem pl tökjó genetikám van külsőre, mégsem tudom kihasználni az életben. Hiába vagyok magas, egyszerűen nincs erőm sportolni, nincs idegem saját stílushoz, nincs energiám a kommunikációhoz és az emberekhez.

De mivel társas lények vagyunk, és a személyiségtípusom ellenére szükségem van ezekre, ezért teljesen kudarcként élek 'eg minden napot. Itt van nekem egy olyan születésemnél belémrögzített thlajdonság, ami alkalmatlan a könnyed áletre. Minden nap kimerült vagyok, bármit próbáltam.

5 évet pontosan.

Rendberaktam a gondolkodásmódomat. Rendberaktam a kúlsőmet. A motivációmat. Kommunikációt. Mindenben fejlődtem. Kijavítottam a rossz viselkedésmintáimat, helyreraktam a gyermekkori sérelmeimet. Minden helyrekerült, teljesen megvalósítottam magamban azt, hogy én önmagam lebessek, és boldog, és tudatosan cselekedjek magamért.

El is értem mindent, ami kell. De nem lehet továbbmenni. Meg vannak húzva a határaim, aszemélyiségem határai. Lehet mondani, hogy én másban vagyok jó, igaz is. Csak nekem sosem lesz meg, hogy emberi teljesértékű valaki legyek. Lehet, hogy megváltom a világot, én leszek a következő windows vagy facebook megalkotója, de sosem lesz olyan teljes és boldog életem, mint bármely szangvinikus személyiségtípusú embernek, sosem fog senki sem úgy hozzámállni, mint az emberel a szangvinikusokhoz, mert egyszerűen engem az a beállítottság kifáraszt. Én taszítom az embereket, a személyiségem saját magam ellen, a saját szükségleteim kielégítése ellen (!!) dolgozik.

Míg ugyanez a szangvinikusoknál egybeesik. Pontosan az erényeik töltik fel őket energiával, azok segítik őt az általános emberi szükségletek kielégítésében.

Óriási lépéselőnyben vannak boldogságszintben.

És szóval ennek egyik kivetülése az, hogy jől néznek ki, pozitív kisugárzás miegymás. Egyszerűen belső késztetésre ilyenek. Erre lehet irigynek lenni, főleg ugye annak tuddatában, hogy az én belső késztetésem ehhez képest a „szarok bele”, mondom mégegyszer, miközben ugyanazt a lányt próbáljuk felszedni, ugyanarra az állásra jelentkeztünk, ugyanabba az osztályba kerültünk stbstb... egyszerűen ami nem egyemberes, hanem társas dolog, ott ő előnyben van, hamarabb megkap bármit, önmagunktól független dolgok miatt.

Persze aztán továbblehet menni, hogyha az evolúció úgy hozta volna, hogy csak szangvinikusok vannak, akkor még ma is törzsi szinten lennénk, és mindenki partyüzemmódban nyomná le azt a 20-30 évét, feltéve ha nem halt meg születése után hamar, a kolerikuaok meg kiirtotrák volna egymást, de na... szóvel kellünk egymásnak, de az elérhető boldogságszint, és az elérés nehézsége nagyon eltérő. Én belemet kidolgozom, hogy szinten tudjam tartani magam, máson meg azt látom, hogy végigélvezi minden napját, bármilyen erőfeszítés nélkül, bármilyen személyiségfejlesztés, tudatosítás.. szóval minden nélkül. Csak van, és boldog. És nem tudunk mit csinálni vele. Ő erre van beállítva, az introvertáltak meg a gyötrődésre. Igazságtalan!