Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért akar szinte megszállottan egy 23 éves egyetemista lány gyereket, amilyen hamar csak lehet? Baratnőmről van szó, én 33 vagyok.
Két éve vagyok együtt a barátnőmmel, aki egyetemre jár, és ha minden jól megy, idén nyáron végez vele. Körülbelül egy éve jött rá, hogy mostanában nagyon szeretne gyermeket vállalni, azonban még nem dolgozott értelemszerűen semmit, hiszen egyetemre ment, az egyetemen kapott ösztöndíja a saját pénze, illetve amit a szüleitől kap. Azt szeretné, hogy egyetem után kb azonnal legyen is terhes.
Szerintetek nem korai ez egy kicsit ennyi idősen? 23 évesen kicsit furcsa nekem, hogy ennyire csak ezen járjon egy lány esze, céljai, amikor még alig élt, igaz, hogy elő kapcsolata vagyok, talán lehet, pont ezért gondolja így?
Szerintem is korai, pláne, hogy munka nélkül semmilyen támogatásban nem részesülne. Ha ráadásul első kapcsolat is, nem lenne jó ha gyerek mellett jönne rá, hogy ő még nem élte ki magát.
Szóval szerintem mond meg neki, ha még két év múlva is együtt lesztek, akkor talán vállalsz gyereket.
Amúgy sanszos az is, hogy azért is akar gyereket, mert fél az élettől, fél szembe nézni azzal, hogy ki kell lépni a nagy világba és mennie kell dolgozni.
Én nem értem a problémádat. Teljesen normális szerintem, hogy 25 éves korában szülni szeretne. Hisz nem holnap történne meg a szülés. Fél év mire befejezi az egyetemet. Onnantól elkezdtek próbálkozni, ami simán eltarhat egy ideig. Aztán 9 hónap terhesség.
Simán ott lesz, hogy 25 éves. Netán többet szeretne egy gyereknél. Kell egy év pihenő két gyerek között. Szóval 27 évesen szülné a másodikat. Ezek az optimista becslések.
Te ekkor már 35-37 leszel. Simán előfordulhat, hogy te már meg sem éled azt, hogy a gyereked lediplomázzon vagy unokád lehessen.
Inkább az a fura, hogy neked nem sürgős még. Persze az más kérdés, ha nem akarsz egyáltalán. Ekkor viszont ne húzd szegény lány idejét.
Utolsó, a lényeget nem érted. Írtam, hogy el tudnám képzelni vele, csak az időzítésben bizonytalan vagyok. Semmit nem dolgozott még, nincs tapasztalata úgy igazán a nagybetűs életről, eddig kb a szülei fizették az életét. És most hirtelen bevállalnánk egy gyereket tegyük fel...Akkor még minimum 2-3 évig megint nem dolgozna: 28 évesen lenne pályakezdő, egy óvodás gyerekkel. Egyébként 23 éves, nem 43. Ne tegyünk már úgy, mintha neki annyira ketyegne a biológiai órája, mert nem hiszem, hogy sietni kéne ennyi idősen.
Nem arról van szó, hogy én nem szeretném. Ha nem szeretném, akkor nem is írtam volna ki a kérdést, mert megválaszolnám neki kerek perec, hogy nem akarok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!