Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak! Amikor megtetszik egy nő, hogyan közeledtek hozzá? Hogyan flörtöltök?
Helyzettol fugg. Eloszor is fontos, hogy eszrevesz-e. Ha igen es latom rajta, hogy nyit felem, akkor mar rendben is van. Ha nem, akkor sokkal kevesbe direkt modon megyek oda hozza es kerdezek tole valamit. A "jardast" en is felpontoztam, de en inkabb foldhoz ragadtabb kerdessel szoktam nyitni. Ha leall dumalni, onnantol mar megy minden.
42F
Keresem a társaságát, ismerkedek vele. A hogyan a szituációtól és környezettől függ, néhány konkrét példa:
Házibuliban megtetszett egy lány, leültem mellé és beszélgettünk, mahmjd egyeztetteünk egy randit, onnan ment magától.
Később egyetemen felfigyeltem egy lányra, akivel egy szakon voltunk. Beszélgettünk szünetekben, együtt lógtunk órák után, találkozgattunk.
Mindkettő más közeg és helyzet, az első esetben direktben randikra hívtam, mert akkor találkoztunk először, a másodikban pedig minden nap összefutottunk és úgy ismertük meg egymást mélyebben.
Volt akivel barati társaságon keresztül jöttünk össze, a lány megazerezte a telefonszámom és áthívott matekozni, később megbeszéltünk egy randit.
Nincs arra sablon, hogy mit mondj vagy kérdezz, mert vagy összehangolódtok vagy erőltetett lesz.
Jelenleg kolléganőmnél próbálkozok 0 sikerrel. Próbáltam kihívni kávézni, cigizni, ráírni, bemenni hozzá, kb mindent, ebből egyszer jártam sikerrel.
Szóval nincs erre séma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!