Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Esküvővel egyidőben gyerekvállalás? A ti ismerőseitek is ezt csinálják? Vajon miért?
Sorra az összes ismerősöm házasodik. Erre rá 1-5 hónapra "kiderül", mármint felteszik facebookra, hogy terhes nő.
Ők azért csinálnak gyorsan egy lagzit, mert kiderül, hogy teherbe esett a lány?
Ha nem ezért, mi másért?
Vagy friss házasként megjön a kedv a gyerekvállaláshoz? Ez meg olyan furcsa.
Testvéremék 7 éve voltak már együtt az esküvő előtt, És kb 5-6 éve, amikor már mondták, hogy szeretnének gyereket. Olyan 1-1,5 évvel rá be is jelentették az örömhírt, hogy babát várnak. Rá 2 hónappal volt az esküvőjük, amit ilyen rövid idő alatt terveztek meg egyébként (de tény, hogy elég családias volt az egész). Nem hiszem, hogy baba nélkül lett volna esküvő azon a nyáron, én is úgy gondolom, hogy azért házasodtak, hogy könnyebb legyen élintézni sz ilyen hivatalos ügyeket. Ettől függetlenül a kapcsolatuk komoly volt, szóval nem úgy kell elképzelni, hogy “vészhelyzetből” házasodtak.
Ugyanis van olyan, hogy becsúszik a baba olyan pároknál is, akik nincsenek együtt hosszú ideje és nem is tervezik ilyen komolyra (az már más kérdés, hogy ők miért nem védekeznek) és amikor kiderül, akkor gyorsan összeházasodnak. Az szerintem tényleg olyan egy picit, hogy csak a gyerek miatt van. Ez nem azt jelenti, hogy gyerek nélkül fix, hogy szétmentek volna, de azért a gyerek erős kapocs 2 ember közt, s így logikusnak tűnhet, hogy összeházasodnak még akkor is, ha amúgy előtte évekig nem terveztek volna házasságot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!