Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok mi a bajotok a lusta, dolgozni nem akaró pasikkal?
A kommunizmusban az egyik fő érték a munka, az erőforrás.
És ne haragudj, de nem érdemeljük ugyan azt, ha te egész nap a neten lógtál én pedig most végeztem a házimunkával, mert reggeltől késő délutánig dolgoztam. A lakásban, amit a szintén tanuló és dolgozó barátommal tartunk fent, közösen. A lázadozást ennél okosabban is csinálhatnád.
Ez a mindent le s z a r o k nagyon kevés nőnek jön be, nem vall kiegyensúlyozottságra.
Simán emberként az (és az ugyanilyen nőkkel is), hogy bezzeg az adómból kifizetett szolgáltatásokat bizony követelik maguknak. Azon kívül nincs túl sok.
De hogy párkapcsolatra nem kéne, az is tuti. Én nem vagyok lusta, dolgozni is szeretek, így már értékrendre, személyiségre sem passzolnánk össze. Ja, és hülye sem vagyok, hogy hagyjam magam kihasználni és majd én tartsak el egy lazsáló férfiembert...
Nekem olyan ember a zsánerem, aki attól boldog, hogy tesz vmit magáért, a világért és tevékeny. Illetve aki van annyira önálló, hogy bizony egymaga is meg tudna élni. Így is lehet vki kiegyensúlyozott, nemcsak úgy, hogy délig alszik, aztán wowozik, aztán meg meccset néz.
"Még az ipari forradalom előtt sokkal jobb volt az élet, mert nem volt még olyan, hogy munkakerülő és addig aludhatott ameddig akart. Most jó nektek az, hogy mindig korán keltek aztán güriztek? Kösz nekem nem kell. Én elvagyok, mint a befőtt nincs szükségem munkára."
Az ipari forradalom előtt dolgozhattál volna napi 20 órát bányában te kis önérzeteske, hogy aztán 40 évesen meghalj.
A nagy szabadság addig tart, amíg anyuci-apuci eltart, de egyszer majd megunják, akkor meg pisloghatsz, és örülhetsz, ha minimálbérért (se) kiszolgálhatod a kapitalizmust.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!