Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Most vajon megcsal vagy ez...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most vajon megcsal vagy ez mitől lehet?

Figyelt kérdés

A barátommal kb 2 hónapja vagyunk együtt, ő 20 éves, én 16. Az első szexre még nem került sor. Most meg is inogtam ebben a szex témában, mivel a jobb karján harapásnyomot vettem észre rajta. Mikor rákérdeztem, hogy ott mit csinált, azt mondta, hogy kivakarta a harapásnyom körüli szúnyogcsípést, erre azt mondtam, hogy tökre olyan, mint egy harapásnyom. Erre nem nagyon mondott semmit, csak ilyen fura hangot adott, ami annyit jelent nala, hogy nem tudja, hogy miért ilyen ilyen, és ment vissza a másik szobába készülődni(épp náluk voltunk). Elég rosszul esett, mert a hülye is látja, hogy az egy harapásnyom és attól, hogy kivakar egy szúnyogcsípést,nem lesznek rajta csak úgy lila foltok. A másik meg, hogy a tegnapi nap folyamán valaki becsengetett hozzájuk, miközben mi "szerelmeskedtünk", erre ő kirohant megnézni, hogy ki az, kb 2 perc múlva jött vissza, és azt mondta, hogy senki, biztos a szomszédhoz csengettek, mert néha az náluk szokott hallatszani. Na most az egy dolog, hogy bíznom kéne benne, de ezek után nem nagyon megy. Tanácsokat szeretnék kérni, hogy ilyen helyzetekben mi a teendő, mit csináljak. Teljesen hülyének próbál nézni?

És egyáltalán hogy derítsek ki bármit is?


2017. okt. 22. 08:18
 1/5 anonim ***** válasza:
47%

Látszik, hogy még fiatal vagy. Ne pörögj feleslegesen.

Inkább azon gondolkodj el, miért érzed őt megbízhatatlannak? Vagy igazából magadban nem bízol, hogy te kellenél bárkinek is?

2017. okt. 22. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Jöt a harapós lány szexelni! 20 èves voltam összejöttem egy csoport tàrsammal az egyetemről.... 10 hónap után szakìtottunk, közepes test közepes szex..

Miutàn szakìtottunk 1hónapra összejöttem egy gyönyörű de gyerekes 17èves lánnyal életen legjobb csókjai voltak, melette állt a cerka de minek. Az exem (20èves) harcolt èrtem szeptember-októberben úgy intèzte , hogy minden nap találkozzunk. A másik lányt hetente 1szer làttam. Győzött a szex győzött a vágy! Szerintem amit nálad nem kap meg ....

2017. okt. 22. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
2es vagyok! Különben tisztellek azèrt mert nem adod könnyen magad, de 4èv korkülönbsègből adódik.
2017. okt. 22. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Ilyen intenzitású szerelem érzetre képes emberrel nem jönnék össze.

De hát mindenki más.

Ne akard kideríteni. Érezni fogod, amikor megbízhatsz a másikban.

2017. okt. 22. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
67%

Ja, teljesen hülyének néz...

Szerintem az ilyen kapcsolatból 2 hónap épp elég is.

2017. okt. 22. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!