Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért érzem magam rosszul, ha a pasi volt a hibás?
Sajnos balszerencsém volt régebben egy mindenbizonnyal pszichopata férfihez. Szerencsére csak 2 hétig voltunk együtt, de nagyon rossz emlékek maradtak bennem így is.
Állandóan bántott, szavakkal és szexuálisan is megalázott, aztán a másik percben, mintha nem történt volna semmi, maga volt a született jóindulat. Tulajdonképpen ez a váltakozó kettősség ment végül az agyamra, és szakítottam meg minden kapcsolatot vele.
Most együtt van egy másik nővel, akibe a mi "kapcsolatunk" alatt is állítólag szerelmes volt, és előtte is vele járt. Az utána és az előttem eltelt időben csak egyéjszakásai voltak állítólag.
Rengeteget olvastam a témában, és tudom, hogy az ilyen emberek nem szeretnek senkit magukon kívül, nem képesek a szerelemre, és olyan partner mellett maradnak csak meg hosszabbtávon, aki áldozattípus, és kiélhetik rajta a beteg hajlamaikat.
Ezek alapján az exébe se szerelmes, csak használja, mivel jobb áldozatnak bizonyult, mint én (a lánynak nincs normális családja, ahogy a pasi szavaiból kivettem, tehát nem lehet valami stabil érzelmileg).
Hiába tudom mindezt ép ésszel, mégis folyton olyan érzésem van, hogy az a lány nem rosszabb, hanem jobb nálam, vele nyilván nem ilyen, és belé biztos szerelmes is, hiába elvileg lehetetlen.
Holott ez abszurd.
Miért nem tudok végre normálisan gondolkodni?
Nem tudom a választ, azt csak te tudhatod, de nyilván rosszul esett az, ami történt, ez rendben van, majd elmúlik.
Viszont az már problémás, hogy: "folyton olyan érzésem van, hogy az a lány nem rosszabb, hanem jobb nálam, vele nyilván nem ilyen, és belé biztos szerelmes is, hiába elvileg lehetetlen.
Holott ez abszurd."
Ennek viszont már nincs köze a sráchoz, hanem inkább csak hozzád. Valami lelki defekt, önbizalomhiány vagy nem tudom. Ha egy több éves kapcsolat után éreznéd ezt, az teljesen rendben lenne, de így... Kicsit túlpörögtél valamin.
Az is érdekes, hogy még mindig tudod, hogy mi történik vele. Miért?
Ha pszichopata, a másik lánnyal sem bánik jobban, mint veled, sőt... valszeg a másik csaj érzelmileg instabil, könnyebben manipulálhato.
Nincs normális családja, lehet kényszerhelyzetben is van, biztosan szeretehianyos is, az ilyen csajokat a legkönnyebb bepalizni.
Akár bantalmazo kapcsolatban tartani sokáig, akár örökké is.
Azert ovatosan a diagnosztizalassal. Attol,hogy veled ilyen volt,kozel sem jelenti,hogy pszichopata..
Annak idejen en is jol mellefogtam valakivel,azt hittem szociopata, egy csomot olvastam a temaban,ezzel nyugtattam magam,hogy "na megvan vegre minden cselekedetere a magyarazat",mert biztos tobb ez annal,minthogy kifogtam egy h.lyet.
Aztan kiderult,hogy tenyleg vannak problemai, gyogyszert szed, pszichiatrian kezelik,de a diagnozisom nem jott be. :D
Te pedig inkabb azzal foglalkozz,hogy elengedd a dolgot. Elhiszem ,hogy rossz volt,de csak ket het.. es azt irod regebben.
Hat reg nem kene ezzel foglalkoznod ilyen szinten,meg a nojevel se..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!