Az őrület szélén, avagy hogyan ne bolonduljak bele egy csalódásba?

Nagyon hosszú ideje kínoz már egy számomra fájdalmas emlék. Megismerkedtem egy férfival, aki már az első alkalommal mély benyomást tett rám. Mivel párkapcsolatban élt, ezért megtartottuk a két lépés távolságot, de mindeközben -ha fogalmazhatunk így- szoros baráti viszonyt alakítottunk ki egymás között. Sosem én kerestem, mindig ő volt a kezdeményező: már kora reggel írt, naphosszat beszéltünk, ha nem értem haza időben akkor felhívott, hogy minden rendben van-e, és a munkahelyemen is gyakran összefutottunk lopott 10 percekre. Ilyenkor volt, hogy csak öleltük egymást, ezt a határt jó ideig nem is léptük át. Aztán egy másikkal sajnos igen, és történt jó pár olyan dolog, ami egy férfi-női barátságba nem fér bele.

A barátnőjét egyébiránt még ekkor sem hagyta el, de elismerősen sosem szólt róla, az egész "kapcsolatunk" alatt úgy tűnt, hamarosan szakítani fognak.

Időt kért, hogy meg tudja mondani, mit szeretne tőlem. Én adtam neki. Aztán egyszer csak, egy pálfordulást követően -jóllehet tényleg semmit nem tettem-, valahányszor felhoztam ezt a témát, hárítani kezdett. Naivan azt hittem azért, mert ő maga sem tudja eldönteni, mit szeretne. Végül feladtam a harcot, és épp mikor elmondtam volna a véleményem közölte, hogy feleségül veszi a párját.

Mivel félig-meddig munkatársak is vagyunk, ezért kértem, hogy arra ne legyen hatással ez a dolog, de sajnos máig képtelen ezt elfogadni.

A párjának mindent bevallott, aki kérte, hogy szakítson meg velem minden kapcsolatot. Ezt természetesen megtette, hiszen nem voltam sokáig jelen az életében/nem számítottam, ámbár azóta is állítja, hogy ő nem haragszik rám, mégis minden cselekedetével belém mar, és lényegében az egész történetért engem hibáztat.

Nyilván sosem szeretnék vele többé közösködni, és persze mérhetetlenül mar a lelkiismeret a lány miatt. De nem értem, miért nem tudok túllépni rajta. A büszkeség? Hiszen máskor (és azóta is) történt már ilyen, és könnyedén ment. Vagy azért, mert egyszerűen csak eldobott, mindenféle magyarázat nélkül? Én bocsánatot kértem tőle, sőt még a lánytól is. Ő viszont erre képtelen, és kizárólag engem okol mindenért.

Mégis hogyan lehet ezen túllépni? Talán már pszichológushoz kellene fordulnom? Beszélni nem lehet vele, nem hagyja, és ennyi idő után már csak bolondot csinálnék magamból.