Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ez most mi? Akarhat tőlem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez most mi? Akarhat tőlem valamit? Nekem nem úgy tűnik, de ez furcsa számomra.

Figyelt kérdés

Szeptember óta járok egyetemre Budapesten. Nagyon hamar becsajoztam, még el sem kezdődött a suli, a gólyatáborban összejöttem a barátnőmmel (előtte 3x találkoztunk már nyáron). GT előtt beiratkozáson találkoztunk egy másik csajjal, aki egy suliba járt az akkori bnőmmel, vele is dumálgattunk egy keveset, de ők tulajdonképpen csak látásból ismerték egymást. Fél évig voltam együtt vele, ezalatt a másik csajjal nem is beszélgettem, max annyit, hogy hol lesz az előadás, a ZH milyen volt stb. Meg volt neki is a társasága, akikkel lógott suliban, akikkel jóban volt.


Azonban ahogy jött a téli vizsgaidőszak, elkezdtünk beszélgetni, jegyzeteket cseréltünk, voltak közös vizsgáink, és ezzel egyidőben megromlott a kapcsolatom. (Szünet szünet hátán, veszekedések.) 2 héttel rá végleg szakítottam, mi pedig azóta nagyon jóban vagyunk. Szinte mondhatni, hogy 2 hét alatt a legjobb barátja lettem. (Vagy kitudja, hogy tekint rám.) Azóta mindig velem lóg előadáson, akikkel egész előző félévben volt, csak köszön a folyosón, direkt mondta, hogy vegyünk fel közös órákat, sulin kívül is néha eljárok iszogatni, kajálgatni, vásárolni elkísérjük egymást. Szülinapjára elhívott, ahová csak a gyerekkori barátait hívta, és engem. Messengeren megállás nélkül beszélünk, instán, facen nincs olyan óra, hogy ne küldjön valami videót, vagy képet, snapchaten is nekem küldi a legtöbb képet.


Most pedig előállt olyan ötletekkel, hogy mi lenne ha nyáron elutaznánk ketten vmi tengerpartra, tök olcsón meg lehet úszni 7-10 napot. Illetve én 250km-re lakom Budapesttől, és mindenáron le akar jönni egy hétre hozzánk.


Jeleket viszont nem ad, hogy bejönnék neki, néha mikor beszélünk, van egy kis flört szaga a dolognak, de nem egyértelmű számomra.


Összességében nem gondolnám, hogy akarna tőlem bármit (még nem volt komoly kapcsolata, csak futókalandjai, mert olyan magának való, meg van 200 fiú barátja) viszont furcsa, hogy pont szakítás után kezdett el közeledni, illetve a többi fiúbarátaival nem akar kettesben nyaralni, és a legszűkebb körébe sem hívja be őket.


19F 21L


2017. jún. 22. 09:21
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Vagy kedvel és szeretne járni veled,vagy nagyon közeli barátjának tekint,többet nem tudok mondani,így látatlanba.
2017. jún. 22. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Hm, gondolom megszeretett v vmi
2017. jún. 22. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Magamból indulok ki. Ha egy pasi tetszik, akkor nem kezdek így "rámászni" egyrészt azért mert zavarba lennék a társaságába másrészt zavarna, hogy én mondom neki, hogy menjünk ide ode de a srác meg nem hív el. Szóval szerintem ha akarna valamit (kapcsoatot) akkor nem "mert" volna elhívni. Miért? Mert ha az embernek tetszik valaki sokkal gátlásosabb kimutatni magát mert fél, hogy visszautasítják.

21/l

2017. jún. 22. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Ne haragudj a kėrdėsėrt,de nem lehet hogy leszbikus?Ha nincsenek barátai,zárkózott,gyerekkori barátokat hív meg a bulira,meg az új egyetlen szem barátját (tėged) lehet van valami a háttėrben!Ha biztos vagy benne,hogy nem leszbikus,akkor lehet hogy tetszel neki! :-)
2017. jún. 22. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Van egy fiúbarátja, akivel éveken keresztül összejárt szexelni. Egy zűrös suttyó.
2017. jún. 22. 15:50
 6/8 anonim ***** válasza:
68%
Mi lenne ha megkérdeznéd? Légy férfi vagy ilyesmi...
2017. jún. 22. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Legyek férfi? Még ha én akarnék tőle bármit is... :D
2017. jún. 22. 16:45
 8/8 anonim válasza:
Hát attól még lehetsz férfi, hogy nem akarsz tőle semmit :D Téged érdekel ez a szituáció, nem? Szóval csak magadnak könnyítenéd meg az életet, ha rákérdeznél a dolgokra.
2017. jún. 22. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!