Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Erről a jelenségről mi a véleményetek?
Csak őszintén, senki sem lesz lepontozva!!! Legalábbis én általam.
Légyszives olvassátok végig részletesen.
Hogy is fogalmazzak, hogy ne sértsem meg a lányokat.
Tehát a lányok többsége szereti a rosszfiúkat, és mindenféle kapcsolatból ki-be szaladgál tiniként, meg a 20-as éveik eleje felé. Később (28-30 évesen) megkomolyodnak és már egy jófiú kell nekik, akiről eddig hallani sem akartak.
Nekem mint jófiúnak, nem esik túl jól, hogy csak azután kellenék ESETLEG a lányoknak miután azok kiélték magukat.
Persze vannak rendes lányok!!!!! de ha 22 éve nem kellettem nekik valószínű ezután sem fogok.
Tehát ha valaha lesz is lány, aki próbálkozni akar velem az olyan lesz, aki régebben már kiélte magát jó pár rosszfiúval, és aki most csak megvetően nézne rám azért mert jófiú vagyok. Az ilyen lányok nem férnek bele az értékrendembe.
Véleményeket várok. Az álláspontomat senki nem fogja tudni megváltoztatni, de érdekelne hogy mások ezért finnyásnak tartanak-e, vagy meg tudják érteni ezt a helyzetet.
MÉGEGYSZER mondom, nem a lányok ellen beszéltem, mert két csoportra bontottam a lányokat, nem általánosítottam!










Valamilyen szinten meglehet érteni téged, de nem vehetsz mindenkit egy lapra.
Vannak olyan lányok akik csalódtak a "rosszfiuktól" mert naivak voltak akkoriban, de most már elővigyázatosak és pont egy olyan normális értelmes pasira vágynak mint te!















Hogy lehet ilyen végletesen gondolkozni?:O Szerinted tényleg csak jófiúk és rosszfiúk léteznek??:O A világ nem ilyen egyszerű, hogy fekete vagy fehér, jó vagy rossz. Mindenkiben ott van mindkettő.
Szerintem egy igazi, vonzó férfiban mindkét oldalnak meg kell lennie. Ha túl jófiú, akkor unalmas lesz. Ha rosszfiú, akkor meg megbízhatatlan és csak szenvedést okoz.
Szerintem úgy a jó, ha egy férfi úgy jófiús, hogy szeret, mindent megtesz azért, akit szeret, hűséges, megbízható, kedves, odaadó. A rosszfiúsnak nevezett tulajdonságok közül, pedig, hogy szenvedélyes, nem ül folyton otthon, határozott, van valami extrém hobbija vagy csak a mosolyában van valami vonzó, valami rosszfiús.
Szóval a világ nem fekete és fehér és én személy szerint SOHA nem buktam se a kimondott rosszfiúkra, se a jófiúkra és SOHA nem is fogok a szélsőségekre bukni, még 30 évesen se.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!