Van egy srác, emberileg nagyon kedvelem. De kicsit "szerencsétlen". Mi legyen?

Annyira imadom amikor a sok sirankozo a lelkere veszi a kerdest es csak vegletekben tud gondolkodni.

Mikor fogjatok mar fel a pici kis agyatokkal, hogy a normalis nok a "hatarozott ferfi" alatt nem a bunko tajparasztot ertik, akit csak az osztonei hajtanak(megcsal,ver, alaz)...hanem azt a ferfit aki mellett a no, nonek erezheti magat. Erenyesseg, kello ambiciok, hatarozott kiallas az elveiert es szeretteiert, megbizhatosag, a vedelmezo hozzaallas es tamasz jellemzi nahyjabol

Folytatom:

Nagyjabol* az IGAZI , hatarozott ferfit. Szoval ezt mar jo lenne befejezni reszetekrol...

Ettol fuggetlenul , probalj egy eselytbadni, ha akkor is bizonytalan vagy, akkor hagyd.

Érdekes dolog ez a határozottság mánia a nőknél. Én jól elmenedzselem az életem, jó a problémamegoldó képességem és ha nem is könnyen, de igyekszem megbírkózni az akadályokkal amit az élet gördít elém. Viszont az a fajta határozottság nincs meg bennem amiért a nők annyira odavannak. Ugyanis az a fajta határozottság irányítást jelent a nő élete felett is. Nekem viszont baromira nincs kedvem egy másik szuverén személy életét is élnem. Persze a nőknek ez kényelmes hiszen a férfi határozottsága jelentős mennyiségű felelősséget vesz le a vállukról.

Fura látni hogy férfiként nagyobb feminista vagyok mint bármelyik nő, és hogy az egyenjogúság legfőbb hátráltatói pont azok, akik annak kedvezményezettei lennének.

Én nagyon sokáig hasonlóan voltam, mint te, csak a határozott, "domináns" férfiakhoz tudtam vonzódni, ki is fogtam egy csomó érzéketlen bunkót, ha meg egy figyelmes, odaadó férfival hozott össze a sors, akkor rövid idő alatt kiábrándultam belőle.

Aztán harmincas éveimre megtanultam valami nagyon-nagyon fontos dolgot: mondják, hogy minden nő annyira nő, amennyire a mellette lévő férfi férfi, de ez fordítva is működik! A férfiasságot nem elvárni kell, hanem - nőiességgel - kihozni a férfiból! És most már tapasztalatból állítom, hogy ez abszolút működik.

Amikor a párom megismertem, nem tartottam túl férfiasnak, nem is tekintettem rá potenciális társként. Aztán apránként megismertem, felfedeztem egy csomó pozitív tulajdonságát. Még mindig voltak bennem kétségek, de ekkor már elindult bennem valami vonzalom-féle, és elkezdtem vele NŐKÉNT viselkedni. Amikor az első randink volt, engem is meglepett, hogy mennyire férfias megnyilvánulásai vannak, olyasmi, amit korábban soha nem tapasztaltam részéről.

Amikor összejöttünk, több közös ismerősünk kételkedését fejezte ki, nem értették, hogy mit eszek rajta... én pedig folyamatosan azt feleltem, hogy VELEM igenis férfias. A kapcsolatunkban én ezt a részét tápláltam, ezt igazoltam vissza számára, erősítettem benne a női mivoltommal. Aztán fél-egy évvel később az összes, korábban szkeptikus ismerősünk csodálkozva jegyezte meg, hogy a párom rengeteget változott, nagyon rövid idő alatt tényleg férfivá érett. Utólag már úgy látom, hogy addig volt számomra fontos, hogy egy férfi férfias legyen, amíg a saját nőiességemmel kapcsolatban voltak kétségeim, amíg kívülről vártam a megerősítéseket. Onnantól azonban, hogy bennem megérett a NŐ, már nem volt erre szükségem.