Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti miként látjátok, a mai nők nem a vékony, gyenge alkatú, olykor beteges megjelenésű, elméleti pasikat kedvelik inkább?
Nőként, anyukaként megvagyok döbbenve, hogy környezetünkben főleg ilyen nyüzüge pasikkal vannak a nők együtt. Egészségügyi munkám során is ezt tapasztalom, de gyermekeim iskoláiban is, 90 százalékban ilyen apukák vannak. Még az erősebb alkatú nők mellett is.
Nagy részben szótlan, a sarokba megbúvó apukák, akiket egy erősebb szél elfújna. :-(
Meglehet, ez a jelenség a fővárosra jobban jellemző. Ezt nem tudom eldönteni, itt ezt látom.
Én átlagos, mondhatom sportos vagyok. Férjem viszont magas, erős alkat. Udvarias, kulturált, tanult, de mégis temperamentumos, férfias jelenség. Ki is tűnik az említett sorból. Nem mondanám óriásnak a 185 centijével, inkább átlagosnak. De ez mégsem jó, mert a mai átlagpasik közé nem sorolható. :-)
Két gyermekünk osztályaiban még egy-egy ilyen apuka van, a többi mind nyüzüge típus. Elég furcsa, amikor rendezvény van. Nem egy, nálam kisebb apuka is lézeng ott. :-o (én 165 magas vagyok)
Miért nem a férfias férfiakat válasszák a nők? :-o
42N
Még szerencse, hogy számítanak a belső értékek és a személyiség... oh wait :D
Meg aztán marhára tehet valaki arról, hogy milyen magasra nőtt :DD
En amugy azt figyeltem meg, hogy a fiuk egy resze tenyleg kis girnyo, masik resze pedig uhhh, attol kivagyok: mericskeli a mellizmat, ilyen izmat, olyan izmat, celzottan formalja a testet taplalekkiegeszitok segitsegevel egy edzoteremben, es ettol total atalakul a teste, nem termeszetes "ember" formaju. Olyan ez, mint a noknel a mucici, kacsaszaj.
Amugy Magyarorszagon nincs ipar, igy aztan kevesebb ketkezi munkasra van szukseg, mint az atkosban. Az irodai munka meg nem kovetel fizikumot. Es ez egy ongerjeszto folyamat, a mai atlagapukak nem tanitgatjak barkacsolni a fiaikat, mint a korabbi generaciok, igy ez szep lassan kikopik. Most mar a fuggony folrakni is szakembert hivunk lassan.
Kedves kérdező!
1. attól, hogy valaki nem 185+ magas, 90 kilós ember, attól még lehet férfi
2. attól, hogy valaki irodakukac, attól még szintén lehet férfi, sőt lehet izmos, sportos is
3. attól, hogy nem mély hangú, temperamentumos, még mindig lehet férfi
4. sőt még akkor is lehet férfi, ha éppen hosszú haja van (lásd vikingek, remélem ők megfelelnek a te elképzelésednek), ha nem szánt fel két repceföldet naponta hanem például az irodában házat tervez, vagy nem eszik meg estére egy fél disznót hanem vegetáriánus.
Tudod, attól, hogy neked nem tetszik, még nagyon sok mai fiatal lány talált maga mellé megfelelően férfias fiút. Ízlések és pofonok, ugyebár.
Bocsi a tegeződésért, ha zavar, akkor interpretáld magázó stílusba.
22/F
Én ugyan férfi vagyok, harmincon már bőven túl, de még engem is idegesít, hogy a fiatal srácok ennyire "buzeránsak". Sajnálom, de jobb szót erre tényleg nem tudok. Azért idegesít, mert már a gondolat is rossz, hogy ha lesz egyszer fiam, akkor az is ilyen hisztis lányos primadonna lesz, mert ez a divat.
Dehát sajnos ezt teszi a hímnemű társadalommal a mozgásszegény életforma, a túlzottan liberális világ, meg hogy gyakorlatilag egy biztonságos buborékban, az interneten élnek, nem is nagyon van már olyan környezet, ahol a férfias viselkedést eltanulhatnák, meg a férfias fizikum kifejlődhetne, mert nem is látnak maguk előtt ilyen mintát.
Régen azért ez másképp volt. A testnevelés órákon fegyelem volt, komoly számonkérés, versengés, a 2 méteres tornatanár úgy nyakon vágott, hogy egy irányba futottál egy hétig, ha nem csináltad, amit mond. Nem volt ez a "jaj, hát nem szabad az iskolának nevelni azt a gyereket", el kellett sajátítani a férfias viselkedést, meg fejlődött a férfias fizikum.
A délutánjainkat nem a youtube-on meg ask.fm-en töltöttük, hanem odakint fociztunk, bicikliztünk, sok különböző korosztály együtt, és szemtől szemben mentek dolgok, tehát a nagyobbak fizikai erejét alapból tisztelni kellett, mert különben könnyen kaphatott az ember egy ruházást, nem pedig kommentekben beszólogatás ment egymásnak a neten, ha balhé volt, akkor tényleg oda kellett állni, és megverekedni sokszor. Ott is férfias fizikum fejlődött, a férfias viselkedést tanultuk, nem volt olyan, hogy egy-két pofon után mindenki szaladt anyucihoz, anyuci meg az ombucmanhoz.
Akkoriban már 14 évesen szokványos volt a nyári munka(mert még törvényes volt), építkezés, szórólapozás, árokásás, stb. Ott is a férfias fizikum és viselkedés fejlődött.
Ott volt a katonaság. Ott aztán meg pláne.
Mára már ez nincs. A mai fiúk elfuserált ratyik sajnos, lányos ruhákban járnak, lányos külső, lányos viselkedés, lányos szokások, többet piperészkednek lassan, mint a csajok.
És akkor csodálkozunk, hogy a fiúk 90%-a itt picsog, hogy miért nincsen csaja? Hát ezért.
És az a durva, hogy 20 év alatt ekkorát tudott fordulni a világ, mi lesz itt, ha még eltelik 20 év, belegondolni is rossz..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!