Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem fér a fejembe, miért érezhet így egy nő?
Bocs, kicsit hosszú lesz.
Az excsajommal 7-8 hónapja mentünk szét. Neki volt ez idő alatt egy fél éves kapcsolata, tulajdonképpen a másik fickóra nyergelt át rólam. Ettől függetlenül nem volt harag emiatt(más miatt, anyagi dolgok miatt igen, de ez most mindegy), mert korrekt volt, nem csalt meg, előre szólt, nekem is már eléggé tele volt a pohár, szóval nem nagyon szomorkodtam emiatt, volt is jónéhány alkalmi csajom azóta.
A faszi végül otthagyta a csajt, aki most próbálna visszajönni hozzám, de mondjuk nekem eszemben sincs komoly kapcsolatba kezdeni semmilyen nővel, így nyilván vele sem, szóval ilyen laza kapcsolat van kettőnk között.
A lényeg, hogy sokat beszélgetünk, őszinték vagyunk egymással(mindig is azok voltunk), szóval a kamuzás nem jön szóba kettőnk között, és mondott egy számomra teljesen megdöbbentő dolgot.
Hogy ez a fickó, akivel lelépett, egy címeres gyökér volt, soha nem volt őszinte, folyton kétértelműen beszélt vele, bizonytalanságban tartotta, csicskáztatta, mint egy szolgát, lealázta, a farka kicsi volt, tehát megdugni se tudta rendesen, egyáltalán meg sem próbálta kielégíteni, állandóan üvöltözött vele, basztatta, szóval egy igazi ütnivaló sz**ralak az én szememben az ilyen.
De ennek ellenére azt mondja az exem, hogy olyan hatással volt rá végig a csávó, és ezt szó szerint idézem a csajtól, hogy "elég volt, ha csak rámírt, és máris benedvesedtem".
Meg hogy én sose voltam rá ilyen hatással, annak ellenére, hogy velem sokkal jobb a szex, mert én csak berakom neki, párat lökök rajta és már visítva élvez.
Hát ettől így ledobta az agyam az ékszíjat teljesen.. :D Ez így mi?
Most tényleg arra gerjed be így egy nő, hogy szétalázzák, hogy nem veszik emberszámba, hogy mindenért basztatják, hogy hazudnak neki, hogy kihasználják, hogy fél év alatt max. háromszor tudott elélvezni, annyira önző nyomorék volt az ágyban ez a kispcsű? :D
Na ezt magyarázza meg valaki, mert nekem ez már az épeszű gondolkodás határán túl van.. :D
Kedves Skullflower, szerintem járd újra(vagy fejezd be) az általános iskolát, mert ott megtanítanak arra, hogy értsed is, amit elolvasol.
Aztán gyakorolj egy kicsit, olvass el néhány egyszerűbb szöveget, pl. a teszkóban a polcok fölött a feliratokat. Ha már magabiztosan érted ezeket az egyszerű, egy-két szavas írásokat, akkor lépj tovább egy szinttel; már könyveket is a kezedbe vehetsz, persze semmi bonyolultat, valami mesekönyv tökéletes lesz. Olvasd el a mondatokat többször is, fogalmazd meg magadnak a saját szavaiddal, hogy mit is olvastál, valami felnőttet kérj meg, hogy segítsen, hogy biztosan jól értetted-e, amit olvastál.
Ha ez is magabiztosan megy, akkor a kezedbe vehetsz már különböző ifjúsági regényeket, Pál utcai fiúk, Kincses sziget, Tüskevár, ilyesmik.
Ha már ezeknek a megértése is jól megy, tehát a szövegértést legalább alapszinten elsajátítottad, akkor készen állsz arra, hogy visszagyere ide, olvasd el újra a kérdést, és utána már képes leszel érdemben válaszolni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én itt szeretném megjegyezni, hogy nem a szexen múlik a dolog, de lehet, hogy esetetekben igen, mert nem gondolkodtok kapcsolatban. Szerintem zárjuk le a kérdést, a nőket megérteni nem könnyű, de azért tényleg a stílusod nem tükrözi egy 3X éves férfi normálisan elvárható intelligencia szintjét.
Csak idézni szeretnék, és nem trollkodni: "önző nyomorék, berakom neki, csávó, csicska" kifejezések nem feltétlenül egy felnőtt férfihez illőek, persze kinek mi. Nem megbántani szeretnélek, csak gondold végig, hogy miért mentetek szét az exbarátnőddel.
Pontosan tudom, hogy miért mentünk szét az exemmel, ezért is nem akarok vele újra összejönni.
Tudom, hogy nagyrészt az én személyiségemből fakad az, hogy ő oda jutott, hogy másnál keresse a boldogságot.
Tudom, hogy a stílusom elég nyers, ráadásul bántóan őszinte vagyok, sohasem hazudok, akkor sem, amikor kéne, emiatt nyilván nem vagyok alkalmas arra, hogy szépen hangzó nagyívű szerelmes vallomásokkal csábítgassak egy nőt, meg életen tartsam a "tüzet" az épp aktuális párommal egy hosszú kapcsolatban.
Azt is tudom, hogy a nők többsége vágyik az ilyesféle udvarolgatásra, még egy kapcsolatban is, hogy nőnek érezhessék magukat. Tudom, hogy csak szexuális meg anyagi értelemben adtam meg azt neki, amire szüksége volt, és azt is tudom, hogy lelki értelemben nem adtam meg neki, amire vágyott.
De megint csak elmondom: NEM az a kérdés, hogy én miért mentem szét az exemmel, mert ezzel tökéletesen tisztában vagyok. Ha ez érdekelne, akkor ezt kérdeztem volna meg. Még csak nem is az a kérdés, hogy miért jött össze ezzel a másik taggal. Ezt is értem, hogy miért jött össze vele, mert tudom, hogy a fickó meg pont az ellentétem, nagy dumája van, és nagyon jól elő tudja adni a hősszerelmest, ami nyilván a nőknek nagyon imponáló, pláne ha egy olyan emberrel vannak kapcsolatban, mint én, aki ilyen szempontból nem igazán tud adni nekik.
Szóval még ezt is értem.
Amit viszont nem értek, és amiért kiírtam a kérdést, hogy miután már kiderült, hogy ha egy nő egy fickótól semmilyen értelemben nem kap semmi jót, se szexuális, se anyagi, se lelki értelemben, akkor az a nő miért izgul be ennyire, miért rajongja körbe, miért hagyja, hogy így bánjanak vele. Ez az, amit nem értek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tudom, azt pontoztam is, és köszönet az érdemi válaszért :) Nem is személy szerint neked szólt ez, csak nagyon sok itt az értelenkedő forma, aki vagy annyira hülye, hogy nem érti, amit olvas, vagy szándékosan nem arra válaszol, amit kérdezek.
Ezért próbálom a lehető legérthetőbben, többször is leírni, hogy mi a kérdésem, hátha így eljut a tudatukig azoknak, akik baromságokat meg irreleváns dolgokat írogatnak.
Mert nem önismereti tréning miatt írtam ide a kérdést, én tökéletesen tisztában vagyok a saját hibáimmal és hiányosságaimmal, azzal is, hogy ezekkel a hiányosságokkal szinte lehetetlen egy hosszú távon is működőképes, komoly párkapcsolatot fenntartani, épp ezért nem is tervezek ilyesmit, se az exemmel, se mással, mert tudom, hogy rengeteget kellene fejlődnöm ahhoz az érzelmek kifejezése, egyáltalán, a kommunikáció terén, hogy működtetni tudjak hosszú távon egy komoly párkapcsolatot.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Van ilyen mindkét nemnél, nem ritka eset.....
Az embernek van egy olyan fura tulajdonsága, hogy azt értékeli igazán amiért hajtania, küzdeni kell. Ez nem csak a férfiakra igaz hanem a nőkre is, ami túl könnyen jön az túl könnyen is megy,nem értékeled túl sokra a másik fél erőfeszítéseit.A másik pasi valamivel felkeltette az Exed figyelmét, még az is lehet hogy az exed nincs is tisztában azzal, miért is vonzódik a másik pasihoz. Felborult a szerepkör, a barátnőd azt érezte valami különlegeset talált és ezért lépett annak ellenére, hogy a másik pasitól vajmi keveset kapott. Ez egy jó lecke számára, mert szerencsés esetben legközelebb elgondolkozik azon, hogy kivel is fekszik össze.
Ami a Te helyzetedet illeti...szerintem ne erőltessed ezt a kapcsolatot,mert ez csak időpocsékolás számodra, elmondásod szerint közös megegyezéssel szakítottatok, vagyis semmi nem indokolja azt, hogy neked folytatnod kéne a kapcsolatot az exeddel. Ha segíteni akarsz neki tegyed, de ebből semmit nem profitálhatsz!!!!
39F
Blueprint, neked mondtam már, hogy takarodj el innen recskázni, vagy f***szt nagyobbíttatni, vagy gyúrni, vagy valamivel vezesd már le az abból fakadó frusztrációdat, hogy egy nyüzüge kis f***szpörgettyű vagy, akit még a járókeretes nagyanyám is felrúgna, mint erdész a bolondgombát.
#38
nem akarok én tőle semmit, pláne nem komoly kapcsolatot, barátomnak tartom, mert egy őszinte egyenes ember, meg a szex jó vele, ennyi, de az se hiányzik különösebben, bőven lenne elég dugni való p**nci, szóval én tök jól elvoltam nélküle, ő keresett meg engem, mert nagyon sz***rul érezte magát, és segítségre volt szüksége, de számomra ebben nincs semmiféle kötődés meg érzelmi dolog már.
Igazából csak miatta mentem ebbe bele, meg nekem nem telik semmi erőfeszítésbe ez. De lehet hagynom kéne, hogy magától dolgozza fel..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!