Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti adnátok ennek a lánynak esélyt?
Már több hónapja ismerek egy nálam fiatalabb lányt (19 éves és 26 vagyok) a baráti köröm révén találkoztam vele párszor, elég sűrűn járok el szórakozni. Amit tudni kell róla, hogy hihetetlen jelenség tényleg nagyon szép, magas vékony jól öltözködik. Átlagos korabeli dolgok érdeklik, nem annyira volt vele sosem közös témánk és kicsit nagyképű volt nem nagyon érdekelt.
Aztán utána többször is összefutottunk és buliztunk együtt és hát megkedveltem és megtetszett nagyon. Viszont én nem szeretek ilyeneket mondani magamra, hogy én ilyen meg olyan nagyon intelligens lennék, nyilván van olyan téma amihez egyáltalán nem értek de azért azt, hogy kivel mennyire lehet rendesen beszélgetni észreveszi az ember. És ez a lány szép szóval mondva butus. Sosem tudtam mit kezdeni az ilyen csajokkal, utoljára 16 évesen volt ilyen barátnőm néha mintha a falnak beszélnék. Ő egyetemista de természetesen a szülei fizetik neki, bukdácsol is szinte mindenből (nem ítélem el ezért én sem voltam soha szorgalmas tanuló sőt ott is hagytam az egyetemet, most vállalkozásom van). Viszont mégis olyan szerethető ezek mellett. Ahogy kicsit jobban megismertem és ő is engem egyből más lett, látszik hogy nagyon jóindulatú és jóhiszemű naív lány. Emellett tényleg az esetem külsőre is, és sokat gondolkoztam, hogy most akkor ez hogy is van?
Igaz, hogy olykor mikor beszélgetek vele nem tudja miről van szó, nem mindig érti a vicceimet (jó mondjuk azokat... na mindegy) meg néha kicsit "elkallódik" így bambul a semmibe és olyankor is nagyon cuki mikor csettintek egyet és így hirtelen feleszmél aztán "bocsi bocsi". Jelenleg randi fázisban vagyunk és úgy vagyok vele, hogy vagy komolyan vagy sehogy. Mikor először láttam akkor is éppen sírt egy fiú miatt gondolom sokan próbálják kihasználni. Nincs szívem őt csak megdönteni pedig megtehetném, ő is akarná, de mikor beszélgetünk róla akkor is mindig egy komoly kapcsolatról meg esküvőről áradozik, hogy mennyire szeretné egyszer. Nem azt mondom, hogy elveszem holnap de tényleg nagyon szerethető személyiség csak kicsit tartok tőle, hogy hosszútávon milyen lenne ez a kapcsolat. Nem nézem le őt, nem fogyatékos nem ezt mondom. Csak tényleg annyira más világ vagyunk, aztán ki tudja később lehet összecsiszolódnánk. Hajlok rá nagyon, de nem akarom majd később sem mégjobban megbántani. Inkább vigyázni szeretnék rá.
Az tök jó ha nevelhetsz magadnak barátnőt, még akkor is, ha melós. Ha van rá kapacitásod, szerintem vágj bele.
30/f
Elsőként megjegyzem, lányként nekem nagyon tetszik, ahogy beszélsz róla.
Tök jónak tartom, hogy tudod reálisan szemlélni a talán-párodat és emellett, nem kötsz bele, nézed le a gyengeségeit.
Az írásodból nekem úgy tűnik, hogy te bizony már szereted valamennyire ezt a lányt :)
"Okosítani", kicsit tágítani a látásmódját, műveltségét lehet a kapcsolat közben is,de ahogy előttem is írták, melós.
Próbaképp nem tudom, vidd el kicsit bonyolultabb filmre és utána elemezzétek- ebből megtudod, mennyire "befogadóképes" és, hogy benned valójában mennyi a tolerancia és a türelem az irányába :)
19 éves mégis mit vársz tőle, alig élt tapasztalt valamit a világból. Nem kell berezelni, tetszik neked, járjatok, majd eldől, hogy mi lesz.
Nem kell egyből feleségül venni. Ok lehet, hogy későn érő, kicsit naiv kicsit szórakozott. És? Mennyivel lenne jobb ha már mindenről kiforrott és (olykor cinikus) véleménye lenne mint egy 2x elvált 40-es nőnek?
Ha alapból érdeklődő akkor én nem problémáznék ilyeneken.
Ez egy olyan kérdés, amire mindenki mást fog mondani, neked kell érezni, hogy tudod-e vállalni :)
Pl. van aki nem vállalná, mert szégyenkezne miatta társaságban, más meg - ahogy azt már írták korábban - örül, hogy úgymond taníthatja a lányt.
Személyes megjegyzés: te attól félsz most, hogy később megbántanád, szerintem ez minden kapcsolatban megeshet, nem csak ebben a szituációban!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!