Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mi a véleményetek a MGTOW...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek a MGTOW mozgalomról?

Figyelt kérdés

MGTOW = Men Going Their Own Way, azaz a Maguk Útját Járó Férfiak. Ők azok, akik a feministává váló világ ellen sajátságos módon tiltakoznak.A maga útját járó Férfi úgy vélekedik, hogy mostanra már a Világ legeldugottabb pontján sem találni olyan nőt, akinek az agyát nem mosta volna még át valamennyire a feminizmus harmadik hullámának a hetvenes évek óta tartó Férfiellenes propagandája. Így nem érdemes velük sem házasodni, sem gyereket nemzeni, de még akár csak bármiféle kapcsolatot is kialakítani. Ők nem tárgyalnak, nem kuncsorognak, hanem csak megvonják a nőktől azt, amire a legnagyobb szükségük van: a figyelmet és a támogatást. A MGTOW létnek négy szintje van:

1. A helyzet felismerése Ebben a csoportban levő Férfiak tisztában vannak azzal, hogy milyen kockázatokat tartogat számukra a társadalom, de ők elfogadhatónak tartják ezeket és belemennek a játékba. 2. A hosszútávú kapcsolat elutasítása. Ezek azok a Férfiak, akik elutasítják a nőkkel való hosszútávú kapcsolat minden formáját, beleértve ebbe a házasságot és mindennemű együttélést. Elkerülik az egyedülálló anyákat, és minden olyan helyzetet, aminek kapcsán a bíróságon lehet kikötni. 3. A rövidtávú kapcsolatok elutasításaŐk azok a Férfiak, akik a fentiek mellett még egy olyan rövidtávú kapcsolatot sem hajlandóak bevállalni, mint a randizás, az egy éjszakás kaland, vagy a egyszerű barátság. Minden nőkkel való kapcsolatuk szakmai vagy munkához köthető és ezeket is igyekeznek minimalizálni. 4. Gazdasági kivonulás. Ők azok a Férfiak, akik nem hajlandóak többet keresni, mint ami a személyes túlélésükhöz feltétlenül szükséges. Mivel kevesebbet keresnek, mint ha egy családot kellene eltartaniuk, kevesebb adót fizetnek, de ez még mindig magasabb életszínvonalat biztosít nekik, mint ha családjuk lenne.



2017. jan. 19. 23:49
 81/106 anonim ***** válasza:
82%

76. Annyira imádom, hogy akinek nincsenek nagyra törő céljai, azt már egyből le kell nézni, hogy csak 'erre vagy jó.'


Képzeld el, hogy én is egyetemre járok, és dolgozom is mellette, tehát jócskán van saját keresetem, és lesz is. Ez viszont nem változtat a tényen, hogy hiába jó maga a munka vagy a suli, szívesen lennék egy szerető környezetben, mint idegenek között egész nap.



Másrészt: a főzést, sütést is lehet élvezni. Egyes házimunkákat kevésbé, mint például a mosogatás, de egy süteményt azért ne mondd már, hogy fájdalmas elkészíteni.


Egyébként ez az új világban van így, hogy ha otthon vagy, a fejedhez vágják, hogy semmit sem csinálsz. Amíg az emberek önellátóak voltak, addig mindenki tudta értékelni mások munkáját.



Már elfelejtettem, hányas voltál: ha nő nélkül el tudod képzelni a boldogságot, akkor kell mellette valami. Például anyagi jólét. Oké, hogy ha egyedül élsz meg minimálbérből(mert ennél többet nem vagy hajlandó keresni, csak azt, amivel túlélsz), az kevesebbet vesz el, mint a család. Na de ettől függetlenül még a baráti sörözésekre sem jut túl sok. Vagy arra, hogy elmenj EGYEDÜL valahova, ha még a férfiak társaságát sem kedveled.

2017. jan. 20. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/106 anonim ***** válasza:
71%

Én nőként egyetértek azzal, hogy a boldogsághoz nem kell párban élni. Az ember társadalmi lény, nem társas. Egy férfi és egy nő kell a szaporodáshoz, ez ennyit jelent, semmi többet.


Amitől az egész necces lesz, az a gyűlölet rész. Tehát ha valaki tök nyugodtan elmondja, hogy szerinte neki a párkapcsolatból nem származik előnye, nem tud alkalmazkodni, nincs kedve, az tök oké. De amikor taknya-nyála összefolyik, úgy kántálja, hogy "minden nő qrva/minden férfi disznó", akkor ott valami nem stimmel. Akkor nem lehet elhinni, hogy ezt önként, de legfőképpen azt nem, hogy boldogan vagy örömmel vállalja.


De ez, amit itt fent is látok, hogy barátkozni sem akarnak az ellenkező nemmel. Ez nagyon fura. Ha létezik WGTOW, én az vagyok, de vannak barátaim, a legjobb barátom is fiú középiskola óta. Nem tudom, manapság mi a divat a baráti kapcsolatokban, nálunk nem kell bszni egymással. Az meg, hogy valaki milyen ember, független attól, mi van a lába közt.

2017. jan. 20. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/106 anonim ***** válasza:
32%
81. Érdekes egyébként számámomra is az, hogy a legtöbb ide firkálgató nő leginkább a 4. es pontot sérelmezi. (bár nem ártana felfogni, hogy ez nem egy piramis, ahol a 4 es van a csúcson, és minden oylan férfi, akinek tele van a töke valamiylen személyes és vagy elvi oknál fogva a nőkkel, oda akar felmászni.Külön, és kétszer aláhúzva kiemelném, hogy ugyancsak vérmérséklettől, személyes tapaszatalattól függ, hogy egyes férfi ezeből a pontokból melyiket tartja magára érvényesnek inkább.Illetve azt is fel kellene már fogni kedves csajok, hogy ez nem ugy müködik, hogy egy hapsi megtudja hogy létezik ilyen mozgalom, kitölti a belépési nyilatkozatot, és onnantól ő mgtow lesz. Leginkább az a helyzet, hogy ezek a hapsik már valamelyik pot leirása alapján azok voltak, oszt jónapot. Ennyi és nem több. Biztosan vannak fanatikus figurák is, akik fullba nyomják ezt a témát, de erősen kétlem hogy ezek túl sokan lennének) Visszatérve arra, hogy vajon miért a 4es pont zavar mindenkit...talán nem tetszik a csajoknak egy oylan jövökép, ahol a hapsi már nem hajlandó a presztizsért kirakni a belét, igy majd nem lehet már a hátán felmászni? Vagy mi a túró? Mindenki ugy él, ahogyan akar. Ha valaki 2 diplomával elégedett a a nem tul magas köztisztviselői és vagy közalkalmozotti bérével, hadd ne kelljen lenézni azért, mert nem hajlandó 200k val többet keresni, egy oylan melóühelyen, ahol kitapossák a belét a verseny miatt, csak azért, mert a csaja épp oylan nyaralásra akar befizetni, mint amiylenre az ismerősét is befizette a kögazdag hapsija...Szerintem minden férfi naghyjol tudja, miről beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy egy kapcsolatban, pláne ha husszutávuról van szó, egy nő kihajtaná a férfi belét is a nagyobb lakás, jobb autó, több nyaralás, faszább tv szönyeg, butor szomtudja még mi miatt. Nagyon könnyen belátható, sőt kiszámolható, hogy egy átlagos életkörülményt fentartani egy férfinaek egyedül kb 4 szer jobban megéri, teszem azt 2-3 k közti fizetéssel simán tud megtakaritani. Ha van kapcsolata, máris nem megy ugyanez, mert ha nem tolsz valami ujat a lakásba 2-3 havonta, a csajob nyüglödik, hogy nem haladunk sehhová... (mintha egy uj botorral aztán haladnánk) Nagyjából erről van szü, és akkor arról még nem is beszéltem, hogy ismerkedéskor, randiszituációkban mennyit kell fszkodni...Sok férfi ezt már baromira megunta. Képtelen játszani a jófiut, meg a "normálisat" .
2017. jan. 21. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/106 anonim ***** válasza:
37%

"De amikor taknya-nyála összefolyik, úgy kántálja, hogy "minden nő qrva/minden férfi disznó", akkor ott valami nem stimmel. Akkor nem lehet elhinni, hogy ezt önként, de legfőképpen azt nem, hogy boldogan vagy örömmel vállalja."


Ahogy már itt kifejtettem, láthatóan feleslegesen, mert a megértés nem erőségetek ahogy nézem, ez egy folyamat. És azt kell hogy mondjam, hogy nagyon is emberi az, ha valakinek (legyen az nő vagy férfi) az n+1. kapcsolata megy tönkre, mert a másik átverte, kihasználta, necsapta, lehuzta stb akkor bizony amikor besokall, az első és törvényszerü reakciója a düh lesz. Aztán ahogy lecsitul végiggondolja az okokat, és a lehetőségeket, és meghozza a döntést, hogy teszem azt ez igy ebben a formában számomra nem üzlet. Pont. Ennyiről van szó, nem többről. Én is nagyon jól tudom, hogy vannak "normális" csajok (bár megjegyzem, minél többet olvasom a gykt, annál szkeptikusabb vagyok ezügyben) ám az a helyzet, hogy mivel ez nem a többség, ezért a hibalehetőség túl nagy ahhoz, hogy komoly erőfeszitéseket tegyek arra, hogy belekezdjek a tizen sokadik kapcsolatba valakivel. Mielőtt meg valaki ideböffenti, hogy tuti velem van a baj, mert "iylen" csajok vonzanak, megjegyezném neki, hogy sajnálatos módon egyik sem irja a homlokára hogy szia gizi vagyok, bipoláris, félőrült, potyázó, illetve 10 évig voltam kva és egyebek. És nem, nem "proli" nőkről van szó, hanem diplomás csajokról. (bár volt melós csajom is egyeten egyszer, mindamellett, hogy két különböző hapsival dugott mellettem, nótorius hazudozó is volt "kivételesen")

2017. jan. 21. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/106 Kikry válasza:
82%

Először is az, hogy az MGTOW nem mozgalom, hanem életfelfogás. Jómagam büszkélkedhetem egy eme szemléletet igen komolyan magáévá tévő férfiismerőssel, így van némi rálátásom a dologra lányként is. Nem mozgolódik, eskü. Tulajdonképpen magasról tesz arra, kinek mi a véleménye róla, egyszerűen csak elvan. Ekképp nem is a mozgalomról van véleményem, inkább az MGTOWként élő férfiakról, mely szigorúan véve a tapasztalásomon nyugszik.

Igen szomorú vagyok avégett, hogy ilyen létezik, és egyre nagyobb teret nyer, ám valahol megértem azokat, akik így döntenek. Szerintem senki nem születik migtáónak, egyszerűen csak van az a pont, amikor már annyi energiát beleöl, ahol a 0 közeli haszon irreálisan költséges, így átértékeli az egészet, és feladja. Lehet azon vitatkozni hogy ez akkor most kinek a hibája, jól dönt-e a srác, logikusan, vagy csak besértődik, és aki durcizik annak nem is való komoly kapcsolat. Csakhogy ez nem ennyire fekete-fehér. Senki nem szeretne sánta lovat venni arany áron, és én is feladnám a lóvásárlást, ha vennék mondjuk ötöt, de mindegyik megdöglene az első héten. Elkönyvelném magamban, hogy a ló egy selejt állat. Nagyjából ilyennek érzem az MGTOW kialakulását is. Mert most majd visszaadják, nem foglalkoznak a nőkkel, és ez lesz a bosszú. És lehet hogy a szomszéd lány az igazi, de ők már kockáztattak eleget. Aztán a szomszéd lány is megunja a láthatatlanságot, ezért ő is bosszút áll ... más srácokon. Nagyon elmés módja ez a nemek közt dúló háború eszkalálódásának.

Na, tehát én nem hibáztatom az ilyen srácokat, és elfogadom a döntésüket, amit racionálisnak érzek a legtöbb esetben.

2017. jan. 21. 01:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/106 anonim ***** válasza:
65%

Szóval magyarul ők olyan nőgyűlölő férfiak, akik még csak kapcsolatba se nagyon akarnak kerülni a nőkkel. Na én ezt nőként támogatom! :) Még mindig jobb, mint az, aki utálja a nőket, de mellette meg állandóan csajozik és tönkreteszi minden barátnője életét! Aki utálja a nőket, az ne is szóljon a nőkhöz, foglalja le magát egyedül, azzal nincs gond! :) Legalább megkímél minket önmagától!


31/N

2017. jan. 21. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 87/106 anonim ***** válasza:
70%

Magával a MGTOW-val semmi bajom. Azt nem értem hogy miért alacsonyodnak le olyan szintekre , teljesen elvakultan látnak mindent. Szélsőségesen negatívan állítják be a másik nemet. Ha valaki önként dönt arról hogy ő mint férfi a maga útját fogja járni , nem kell neki se nő, se család, hanem inkább kötöttségek nélkül akar élni úgy hogy senki nem szól bele az életébe, ez teljesen rendben van. Egészségére, ő döntése legyen boldog. De ez az ömlengő gyűlölet és megkeseredett nyávogás amit egyesek művelnek az szánalmas. Senki nem mondta hogy kötelező megházasodni , sőt bármilyen meglepő szexelni sem kötelező. De azt ne gondolja senki hogy csak mert fütyi van a lába között akkor ő többet ér bárkinél. Az embert a tettei határozzák meg és nem a neme. Lehet gyűlölni a nőket (gondolom az ilyen az édesanyját se diszkriminálja ezalól), csak ezt az értelmetlen lázadozást nem értem. Éljenek nyugodtan egyedül, foglalják el magukat, foglalkozzanak magukkal

Elvégre ez a MGTOW lényege. Nem?! A saját utad járása... Nem a vitaszítás, gyűlölködés. Nem értem miért kéne hogy bárkit is érdekeljen hogy más hogy óhajt élni. Az ilyen gondolkodású ember nem szaporodik tovább. No és akkor mi van? Semmi.

2017. jan. 21. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/106 anonim ***** válasza:
80%

87. En meg tudod mit nem ertek? Hogy miert nem nyomod direktbe a fikazodast? Ne kezd ugy, mintha jofej lennel, ha egyszer ugy folytatod, hogy 'ezek nogyolulok' , es az anyjukat is utaljak. Mert ebbol lesz a napnal is vilagosabb, hogy lofszt sem fogtal fel az egeszbol. Egyebkent komolyan mondom, mindel tobb noi rendkivul 'okos' valaszt olvasok, annal inkabb megertem a valodi nogyuloloket.

Eddig egyetlen no valaszolo fogta fel mirol is van szo valojaban. A tobbi nogyulolozik, luzerezik, szarozik, bssza egyedulozik, meg egyebek.

2017. jan. 21. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 89/106 anonim ***** válasza:
67%

Kedves utolsó. Én meg azt látom hogy nagyon sok férfi nincs tisztában a fogalmakkal és az elveikkel. Most akkor hímsoviniszta leszel vagy MGTOW? Ha szerinted sok nő félreérti a MGTOW- ot, és ok nélkül nőgyűlölőzi le ezeket a férfiakat. Miért van ez szerinted?

Lássuk csak a MGTOW kulcsmondatát:


Ők nem tárgyalnak, nem kuncsorognak, hanem CSAK megvonják a nőktől azt, amire a legnagyobb szükségük van: a figyelmet és a támogatást. Tehát ha ezek szerint egy olyan férfi aki valóban MGTOW életfelfogással rendelkezik , az elégedett ezzel az életmóddal, így nincs oka ezt senkinek sem felhánytorgatni , hiszen önmaga döndötte el szabadon hogy ő így éli ezentúl az életét. Erre értettem az első mondatomat hogy MAGÁVAL a MGTOW-al nincsen bajom. Ám ahogy egyre jobban beleástam magam ebbe a témába, kivétel nélkül lázadozó, sértett és igen nőgyűlölő férfiak hangoztatták és istenítették ezt az egészet. Ne mondja nekem senki hogy az nem hímsovinizmus :


"Az a nő, aki egyszer elhitte, hogy ér annyit, mint egy Férfi, azt jobb minden Férfinak messzire elkerülni."


"Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a Férfiak nem szakképzett munkaerőre, diplomára vágynak, hanem feszes seggekre, meg csöcsökre, néhány kedves szóra meg esetleg egy szendvicsre. Mert ha ezeket megkapják, akkor még azt is elhiszik nektek, hogy akár az utódjaikat is fel tudjátok valahogy nevelni."


"A férfiak elvárják, hogy a nőket ne nekik kelljen eltartani, tehát a nő is dolgozzon, építsen saját egzisztenciát, ugyanakkor azt is szeretnék, hogy a nők otthon üljenek és vezessék a háztartást és neveljék a gyereket."


"még manapság is sokan meg van győzödve arról, hogy a nők is hasonlóan képesek az őszinte szerelemre, mint ahogy mi Férfiak képesek vagyunk"


"Nem csoda, ha a Férfiak közül egyre többen kezdik el nők nélkül a maguk útját járni, sőt, vannak már olyanok is, akik kivétel nélkül minden egyes nőt bojkottálnak, beleértve a saját családtagjaikat is."


Lehetne itt még mazsolázgatni , akad bőven jópár gyöngyszem még , csak épp elkapott a hányinger.

2017. jan. 21. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 90/106 anonim ***** válasza:
80%

"'Én meg azt látom hogy nagyon sok férfi nincs tisztában a fogalmakkal és az elveikkel. Most akkor hímsoviniszta leszel vagy MGTOW""


Én tényszerüen himsoviniszta vagyok. Ezt kb 16 éves korom óta tudom magamról. A mgtow téma EGYES pontjaival pedig egyetértek.

Egyelőre csak ezt a bekezdésed olvastam, folytatom később...

2017. jan. 21. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!