Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a véleményetek a MGTOW mozgalomról?
MGTOW = Men Going Their Own Way, azaz a Maguk Útját Járó Férfiak. Ők azok, akik a feministává váló világ ellen sajátságos módon tiltakoznak.A maga útját járó Férfi úgy vélekedik, hogy mostanra már a Világ legeldugottabb pontján sem találni olyan nőt, akinek az agyát nem mosta volna még át valamennyire a feminizmus harmadik hullámának a hetvenes évek óta tartó Férfiellenes propagandája. Így nem érdemes velük sem házasodni, sem gyereket nemzeni, de még akár csak bármiféle kapcsolatot is kialakítani. Ők nem tárgyalnak, nem kuncsorognak, hanem csak megvonják a nőktől azt, amire a legnagyobb szükségük van: a figyelmet és a támogatást. A MGTOW létnek négy szintje van:
1. A helyzet felismerése Ebben a csoportban levő Férfiak tisztában vannak azzal, hogy milyen kockázatokat tartogat számukra a társadalom, de ők elfogadhatónak tartják ezeket és belemennek a játékba. 2. A hosszútávú kapcsolat elutasítása. Ezek azok a Férfiak, akik elutasítják a nőkkel való hosszútávú kapcsolat minden formáját, beleértve ebbe a házasságot és mindennemű együttélést. Elkerülik az egyedülálló anyákat, és minden olyan helyzetet, aminek kapcsán a bíróságon lehet kikötni. 3. A rövidtávú kapcsolatok elutasításaŐk azok a Férfiak, akik a fentiek mellett még egy olyan rövidtávú kapcsolatot sem hajlandóak bevállalni, mint a randizás, az egy éjszakás kaland, vagy a egyszerű barátság. Minden nőkkel való kapcsolatuk szakmai vagy munkához köthető és ezeket is igyekeznek minimalizálni. 4. Gazdasági kivonulás. Ők azok a Férfiak, akik nem hajlandóak többet keresni, mint ami a személyes túlélésükhöz feltétlenül szükséges. Mivel kevesebbet keresnek, mint ha egy családot kellene eltartaniuk, kevesebb adót fizetnek, de ez még mindig magasabb életszínvonalat biztosít nekik, mint ha családjuk lenne.
Én mondjuk kiváncsi lennék arra, hogy pontosan melyek azok a dolgok, amelyekkel át lett mosva az agyan, mindenesetre addig is reagálok erre a csodára.
Szerintem tök jó dolog, hogy van legalább egy mozgalom, ami próbálja felhívni a figyelmet a férfiak elnyomására, vagy mire, az még nem tiszta, de a részvételi feltételeket túl kényelmesnek találom.
1. van házassága, tartós kapcsolata, mert ez az ő döntése, de ő egyébként MGTOW
2. nem tud vagy nem akar elköteleződni hosszútávon, de ő inkább MGTOW
3. esélye sincs normális kapcsolatra, ezért ő inkább azt mondja, hogy MGTOW
4. még olyan csóró, hogy saját magát alíg képes eltartani. Ez azért elég ciki, kivéve, ha inkább azt mondjuk, hogy MGTOW
"de a valóság az, hogy ha egy nő nem tűri meg a lenézést és egyenértékűnek, egyenrangúnak tartja magát egy férfival, és elvárja, hogy eszerint viselkedjenek vele, akkor már femináci+
Ugyan. Én ismerek feministákat, közel sem tartom őket feminácinak, álszentnek annál inkább. És itt "hivatásos" feministákról beszélek, tematikus ujságba irnak és egyebek. Jellemzően azok használják a femináci szót, akik feministát maximum tvben láttak. (mert azok valóban fullba nyomják a kretént mondjuk)
Bocs, ha már írta valaki, de ez annyira egyértelmű, hogy kétlem, hogy én írom le elsőre.
Ez a "mozgalom" a sza.rnak nagypofon esete.
Akkor lenne értelme, ha tényleg éreznénk, mi nők, hogy valamit most megvontak tőlünk, és valamiről lemaradtunk.
Ellenben az a nagy helyzet, hogy szerintem semmi nem hiányzik. :) Olyan pasik vergődnek, akik amúgy sem kellenének a nőknek, többek közt ez a párkapcsolati sikertelenség az, ami miatt "csatlakoztak" ehhez a "mozgalomhoz".
Úgy tudnám érzetetni, mintha valaki megtiltaná, hogy pacalpörköltet egyek. Megrántanám a vállamat, hogy eddig se volt kedvem megkóstolni se, hát valahogy túlélem.
Mivel még mindig ott tartunk, hogy több pasi van a fiatal korosztályban, mint nő (ugye, ugye?), és a nők könnyen találnak maguknak kapcsolatot (ugye, ugye?), gyakorlatilag ez azoknak a gyűjtőhelye, akik kimaradnak a lehetőségből, hogy jusson nekik nő statisztikai alapon.
Külső személőként egyébként azt látom, hogy egy csomó büfé-ruhatáros szakos, aki krumplit süt a mekiben, három napos átizzadt pólóban, és közben el van telve magával, hogy ő most mekkora ajándékot vont meg a nőktől, hogy nem akarja őket megdu.gni.
Én köszönöm, ha nem is próbálkozik!
Azt gondolom, hogy a világ legnagyobb baromsága, függetlenül attól ki hogy néz ki, hány éves stb. Mind az elvakult feminista mind ez a fent említett mozgalom csak arra jó, hogy a természet szelektáljon.
Az ember társas lény, és szerintem mindenkiben benne van az ösztön hogy tartós kapcsolatot alakítson ki, családja legyen, normális élete. Ez csak egy fajta modern hiszi, aminek soha nem lesz nagy vizhangja, nem fogja megváltoztatni a világ természetes rendjét.
Amúgy van egy bája annak, mikor habzó szájú nőgyűlölők kezdenek el "feminácizni" :D Főleg hogy ez a szó mint olyan nem létezik, csak egy kitalált gúnynév, ami agymosásként elterjedt és az itt, a folyton gyűlölködőknek kedvenc szava :) Más szemében szálkát ugyebár...
"Mivel még mindig ott tartunk, hogy több pasi van a fiatal korosztályban, mint nő (ugye, ugye?), "
Alig van különbség és folyamatosan csökken. Itt meg úgy írnak, mintha 2x annyi fiú lenne, mint lány :) LOL
"ez azoknak a gyűjtőhelye, akik kimaradnak a lehetőségből, hogy jusson nekik nő statisztikai alapon. "
Ez egy hülyeség, és nem is nagyon értem ezt a "női" gondolatmenetet, hogy aki nem kér a nőkből, az "lúzer", selejt, vagy ilyesmi. Mert ez "nem normális". Mert hát nő nélkül hogy is lehet élni? Áááá...ez képtelenség. Az ilyen biztos beteg. Mert hát társas lények vagyunk.
Én egyrészt azért szimpatizálok a MGTOW-val, mert egy nővel egy hosszabb kapcsolatot JOGI vonatkozásban veszélyesnek tartok, vagyis minden olyan kapcsolatot aminek van jogi vonzata (házasság , gyerek)nagy ívben kerülök.
Másrészt - leginkább az itt olvasható női kommentek miatt - egyszerűen undorodni kezdek a női nemtől. Azt a tömény rosszindulatot ami itt megy...ha egy férfi leírja a bánatát, akkor "idejössz rinyálni", "lúzer vagy" stb. Undorító.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!